Kezdőlap
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik. |
|
Kiemelt cikk
Genthiosz (ógörög Γένθιος, latin Gentius; Illíria, i. e. 220 után – Iguvium, i. e. 160 körül?) az ókori Illír Királyság utolsó, az ardiata házhoz tartozó királya volt. Uralkodását az i. e. 189–181 közötti évek valamelyikében kezdte meg: a források i. e. 181 kapcsán említik először, mint az illírek kalózhagyományait a Hydruntumi-szorosban felelevenítő, ezzel elődjei – Szkerdilaidasz és III. Pleuratosz – Róma-barát politikájával szakító dinasztát. Fő székvárosa Lisszosz, hatalmi centruma Szkodra vidéke volt, ahonnan központosító törekvésekkel irányította országát: egységes adórendszert vezetett be és monopolizálta a pénzverést. Az i. e. 228 óta folyamatos római védnökségtől szabadulni akarván eltávolította környezetéből a Rómához hű elemeket (saját fivérét, Platórt is meggyilkoltatta), számottevően fejlesztette hadseregét és flottáját. Az i. e. 171-ben kitört harmadik római–makedón háborúban eleinte mégis semlegesnek mutatkozott, és tétlenül tűrte a római sereg dél-illíriai hadmozgásait. Végül a Perszeusz makedón király által felajánlott fizetségért cserébe i. e. 168 januárjában belépett a háborúba. A rendkívül gyors lefolyású harmadik római–illír háború során a csaknem kétszeres túlerőben lévő, Lucius Anicius Gallus vezette római sereg februárban Szkodránál legyőzte az illíreket. Az i. e. 5. század óta fennálló Illír Királyság három évszázados története ezzel véget ért, területe római fennhatóság alá került. Genthiosz száműzetésbe kényszerülve, a rómaiak foglyaként az itáliai Iguviumban fejezte be életét. Utolsó éveiben botanizált, a hagyomány szerint elsőként ismerte fel a tárnics gyógyhatását, a növénynemzetség tudományos elnevezése (Gentiana), ahogy a magyar nyelv encián szava is, az ő emlékét őrzi.
A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Georges Bizet • Abu Szimbel-i templomok • Litvánia történelme • Agyhártyagyulladás • Vörös hiúz • Diósgyőri Papírgyár • Méd Birodalom |
A nap képeA Hartz-hegy nyugati részének látképe (Hartz-hegység Nemzeti Park, Huon-völgy, Tasmania, Ausztrália) Tudtad-e?Tudtad-e, hogy…
| |||||||||||||||||||||
AktuálisAz Euclid űrtávcső
Halálesetek a közelmúltban: Ormai László – Alain Besançon – Luis Suárez – Leányfalusi Vilmos – Abonyi Attila – Arnaldo Forlani – Kovács Tibor Ezen a naponMa 2023. július 10. van,
A Bahama-szigetek zászlaja
Évfordulók
|
Ismerkedés a Wikipédiával
Szerkesztői közösség
Magyar Wikipédia Magazin
| |||||||||||||||||||||
Wikipédia más nyelvekenWikimédia-társlapokA Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
Felhasználási feltételekA Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
|