Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 468 853 szócikke van, ebből 1019 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
XXIII. János pápa és II. János Pál pápa szentté avatása 2014. április 27-én történt. XXIII. János pápa 1958-tól 1963-ig, II. János Pál pápa 1963-tól 1978-ig volt a római katolikus egyház vezetője. A kereszténység történetében egyedülálló, hogy két pápát egy időben kanonizáljanak. Életművüket a második vatikáni zsinat köti össze: XXIII. János indította el az egyház életét átalakító zsinatot és II. János Pál vitte végig a változtatásokat.

A zsinatot összehívó és azt 1963. június 3-i haláláig vezető XXIII. Jánost a bíborosok azonnal szentté akarták avatni, miként számtalan hívő is, de csak 2000-ben nyilvánították boldoggá, miután Caterina Capitani 1966-os meggyógyulását az illetékes bizottság a pápa közbenjárására történt csodának jelentette ki. II. János Pál pápa szentté avatását a hívek egy csoportja már 2005. április 8-i temetésén kezdeményezte Santo subito! (’Azonnal avassák szentté!’) feliratú transzparensekkel. A kanonizációs eljárásban Marie Simon-Pierre Normand meggyógyulását csodának ismerték el, ezután XVI. Benedek pápa 2011. május 1-én boldoggá avatta.

A két pápa közös szentté avatását hivatalosan 2013. július 5-én döntötte el Ferenc pápa, amikor aláírta a II. János Pál pápa közbenjárásával történt második csodát igazoló dekrétumot, és kérte, hogy a bíborosok és püspökök járuljanak hozzá XXIII. János „pro gratia” szentté avatásához. A kettős kanonizációt húsvét második vasárnapján, az Isteni irgalmasság ünnepén tartották. Az ünnepélyes szentmisén Ferenc pápával koncelebrált XVI. Benedek nyugalmazott pápa, körülbelül százötven bíboros és ezer püspök. A szertartáson nyolcszázezer zarándok vett részt és több mint száz állami delegáció volt jelen uralkodók, állam- és kormányfők tucatjaival.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció elrendelte, hogy XXIII. János pápa liturgikus emléknapja október 11., a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulója, II. János Pálé pedig október 22., pápai beiktatásának napja legyen.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Sárga Császár • Munkácsy Mihály • Psittacosaurus • Neil Armstrong • D.Gray-man • Klasszicista építészet Magyarországon • Élősködők (film) 

Javaslatok

A nap képe    
Kaffer szövőpinty (Ploceus velatus) tojó, nyelvét kinyújtva, lábujjait keresztezve

Kaffer szövőpinty (Ploceus velatus) tojó, nyelvét kinyújtva, lábujjait keresztezve
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Güzüegér
Güzüegér
Aktuális  
SARS-CoV-2-koronavírus
SARS-CoV-2-koronavírus

Az év aktualitásai: COVID–19-koronavírus-járvány (magyarországi helyzet)


Halálesetek a közelmúltban: Hartwig GauderPulai MiklósEdmond BaraffeÍndioLétay VeraPéter I. ZoltánPádár László

Ezen a napon  

Ma 2020. április 23. van,  

Könyvszobor Berlinben
Könyvszobor Berlinben

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 468 853 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.