Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 461 767 szócikke van, ebből 1011 kiemelt.

Összes portál

Kiemelt cikk  
A Gemini-program jelvénye
A Gemini-program jelvénye
Gemini űrhajó Föld körüli pályán (a Gemini–VII a Gemini–VI–A-ból fényképezve)
Gemini űrhajó Föld körüli pályán
(a Gemini–VII a Gemini–VI–A-ból fényképezve)

A Gemini-program az Amerikai Egyesült Államok harmadikként bejelentett, ám repüléseit tekintve másodikként végrehajtott, űrhajósokat az űrbe juttató űrrepülési programja volt. Céljait tekintve az Apollo-programnak alárendelt program volt. A NASA az 1960-as években ennek keretében próbálta ki a bonyolultabb űrműveleteket, amelyek a későbbi holdra szállásokon előfordultak. Ebben a sorozatban készítették fel az űrhajósokat az Apollo-program repüléseire, hogy a hatalmas kihívást jelentő holdutazásokra tapasztalatokkal rendelkező személyzetek indulhassanak. A holdra szálló űrhajósok többsége részt vett a Gemini-programban is.

A programhoz új, kétüléses Gemini űrhajókat fejlesztettek a McDonnell Aircraft repülőgépgyár bevonásával, amelyekből két személyzet nélküli tesztpéldányt és tíz, emberekkel a fedélzetén repülő példányt bocsátottak fel Cape Canaveralről a Titan II hordozórakétával. Emellett új, a korábbiaknál sokkal kevésbé szigorú feltételekkel történő legénységi válogatási rendszert is eredményezett az új program. A repülések kisebb hibákkal, de alapvetően sikeresen futottak le, melyek során először végzett egy amerikai asztronauta űrsétát, majd a világon először végeztek űrhajósok űrrandevút és két űrhajó összekapcsolását. Az amerikaiak ezzel a programmal hozták be a Szovjetunióval vívott űrversenybeli korábbi tetemes hátrányukat. A program sikere utat nyitott a későbbi holdra szállásnak.

A program érdemi szakasza, a repülések 1964. április 12. és 1966. november 15. között zajlottak. Ezen repülések három fő szakaszra osztották a programot. Az első szakaszban elsősorban az űrhajó működőképességét kellett igazolni, így az első két, személyzet nélküli repülést (Gemini–1 és –2) és az ember irányította szűzrepülést (Gemini–3) soroljuk ide. A második szakaszban zajlottak le a program fő célkitűzéseit tartalmazó rekordrepülések (Gemini–IV, –V, –VI-A, –VII, –VIII), míg végül a jártasság elmélyítését szolgálta a Gemini–XII-ig hátralevő négy repülés. A program célkitűzéseinek teljesítése sikereken és kudarcokon át vezetett, és egészen a legutolsó repülésig tartott annak kimondása, hogy a NASA képes minden olyan űrművelet végrehajtására, amely a későbbi holdra szállást megalapozza.

A Gemini-program számos később meg nem valósult katonai űrprogramnak is alapja volt, és a repülések során a holdra szállás műveletein kívül katonai kísérleteket is végeztek az űrhajósok.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: I. Mátyás magyar király • Albán nemzetgyűlés • Mikó Imre (politikus) • Visual kei • Sötétcápa • Herman Ottó • Fővárosi Állat- és Növénykert 

Javaslatok

A nap képe    
Betlehem a Szent Viktor-templomban (Dülmen, Észak-Rajna-Vesztfália, Németország)

Betlehem a Szent Viktor-templomban (Dülmen, Észak-Rajna-Vesztfália, Németország)
Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

A Santa Claus két gyermekkel
A Santa Claus két gyermekkel
  • … a Santa Claus az angolszász világ karácsonyi ajándékosztó figurája? Különböző néven a nyugati kereszténység több kultúrájában is megtalálható, kinézetre hasonló a magyar Mikuláshoz.
  • … az öt szeretetnyelv: elismerő szavak, az egyénre irányuló figyelem, ajándékozás, szívességek és a testi érintés?
  • … Mexikóban piacra került egy Trump márkájú vécépapír válaszként Donald Trump amerikai elnök Mexikóra és a mexikóiakra tett dehonesztáló megjegyzéseire?
  • … a december szó a latin decem-ből ered, amely az ókori római naptár 10. hónapjának neve volt?
Aktuális  

Az év aktualitásai: Brexit


Halálesetek a közelmúltban: Zahorecz KrisztiánTony BrittonFritz KünzliMartin PetersBilly HughesEduard KriegerRoland Matthes

Ezen a napon  

Ma 2019. december 24. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 461 767 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

WikiszótárWikiszótár
Többnyelvű szótár és szinonimaszótár
Wikimédia CommonsWikimédia Commons
Szabad médiaállományok gyűjteménye
WikidézetWikidézet
Többnyelvű idézet- és szólásgyűjtemény
WikiegyetemWikiegyetem
Jegyzetek és tanulási segédletek
WikifajokWikifajok
Rendszertani adatbázis
WikiforrásWikiforrás
Szabad forrásmunkák
WikikönyvekWikikönyvek
Szabad kézikönyvek és útmutatók
WikidataWikidata
Szabad központi tudásbázis
WikivoyageWikivoyage
Szabad útikalauz
Meta-WikiMeta-Wiki
A Wikimédia-projektek koordinációja
Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.