A vállalatról

A HB Reavis-nál az élhető munkakörnyezetek kialakításán dolgozunk nap mint nap, fejlesztéseinkkel élményt szeretnénk adni az embereknek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy befektetünk, ezt követően pedig megtervezzük, megépítjük és üzemeltetjük is az épületeinket, az irodaházaktól kezdve a bevásárlóközpontokon át a közösségi irodákig. Fejlesztéseink központjában a helyi közösségek és a jövő munkavállalói állnak, ezért fontos számunkra, hogy olyan inspiráló és élhető munkakörnyezetet teremtsünk, amely növeli az emberek jó közérzetét és hatékonyságát.

1993 óta 1 millió négyzetméternyi területet építettünk meg, mostanra pedig már az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon és Németországban is vannak projektjeink. 1,2 milliárd euró tőkével, 7,1 milliárd eurónyi folyamatban lévő fejlesztéssel és 800 tehetséges szakemberünkkel elhivatottan formáljuk az európai ingatlanpiacot.

Vállalati profil     Éves jelentés

HubHub

A HubHubban minden megvan, amit egy közösségi iroda nyújthat. Ez egy igazi olvasztótégely, amelyből minden érintett csak profitálhat. Egy olyan ökoszisztéma, amelyben mind egymást segítjük.

A HubHub és a HB Reavis együttműködése lehetőséget kínál arra, hogy a startupok és vállalkozók autentikus, organikus módon alakíthassanak ki kapcsolatokat nagyobb vállalatokkal a networking- és oktatási programjainkon keresztül. A HB Reavis ingatlanpiaci tapasztalatának köszönhetően a HubHub olyan háttérrel rendelkezik, amely valóban kiemeli a versenytársai közül. Ez közvetlenül tükröződik a kialakított terekben, a dizájnban és az építési technológiában. www.hubhub.com


Origameo

Az Origameo olyan emberközpontú munkahelyeket és kutatási eredményeken alapuló munkahelyi élményeket tervez, amelyek kívül-belül az Ön vállalkozására szabottak.

Mi a HB Reavis-nál a változatosság és rugalmasság jegyében a munkahelyeket teljes mértékben a leendő bérlők igényeire szabjuk. Hisszük, hogy ehhez az élményhez elengedhetetlen a lehetőség, hogy mindenki a számára megfelelő helyiséget választhassa egy gyönyörűen tervezett, ergonomikus és funkcionális környezetben. www.origameo.com


HB Reavis Alapítvány

A Közös Társadalmi Felelősségvállalás munkánk egyik alappillére. Számunkra a fenntarthatóság és felelősségvállalás nem csak üres szavak. Mi törődünk a helyi közösségekkel. Mindez a mi munkatársaink segítségével valósulhat meg!