Zsigmond magyar király

Zsigmond
Isten kegyelméből német-római császár, a rómaiaknak örökké felséges királya, Magyarország, Csehország, Itália, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kumánia és Bulgária királya, Szilézia és Luxemburg hercege, Morvaország és Brandenburg őrgrófja
Pisanello portréja Zsigmondról 1433 körül
Német-római császár
Uralkodási ideje
1433. május 31. – 1437. december 9.
Koronázása	Róma 1433. május 31.
Elődje	IV. Károly
Utódja	III. Frigyes
Cseh király
Uralkodási ideje
1419. augusztus 16. – 1437. december 9.
Koronázása	Prága 1420. július 27.
Elődje	IV. Vencel
Utódja	Albert
Német király
Uralkodási ideje
1411. január 18. – 1437. december 9.
Koronázása	Aachen 1414. november 8.
Elődje	Rupert
Utódja	II. Albert
Magyarország királya
Uralkodási ideje
1387. március 31. – 1437. december 9.
Koronázása	Székesfehérvár 1387. március 31.
Örököse	Luxemburgi N.
Elődje	Mária
Utódja	Albert
Életrajzi adatok
Uralkodóház	Luxemburgi
Született	1368. február 14. Nürnberg
Elhunyt	1437. december 9. (69 évesen) Znaim
Házastársa	Anjou Mária (1385–1395) Cillei Borbála (1405–)
Gyermekei	Erzsébet
Édesapja	Luxemburgi Károly
Édesanyja	Pomerániai Erzsébet
Vallás	római katolikus
Zsigmond címere
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsigmond témájú médiaállományokat.

Zsigmond - németül: Sigismund von Luxemburg - (Prága, 1368. február 14. – Znaim, 1437. december 9.) magyar, német és cseh király, német-római császár, a késő középkori Európa egyik legjelentősebb uralkodója. Zsigmond a hercegi birtokáról Luxemburginak nevezett német eredetű uralkodócsaládból származott. Nevéhez fűződik az utolsó összeurópai keresztes hadjárat megszervezése (1396), a nagy nyugati egyházszakadás felszámolása (1417), és a huszitizmus elleni harc megkezdése. Magyar királyként elsősorban Dalmácia elvesztésével, fényes visegrádi, budai és fehérvári építkezéseivel, illetve az Oszmán Birodalommal szembeni defenzívába vonulással, a végvárrendszer kiépítésével, valamint törvényeinek előremutató jellegével írta be magát a történelembe. Fiúörökös hiányában királyságaiban utódjául lánya férjét, Habsburg Albertet jelölte meg.

Születése

Születése körül van némi bizonytalanság, de a források helyes ismerete eligazíthat bennünket ebben a kérdésben. Dieter Veldtrup (1988) szerint: "Zsigmond 1368. február 14-én Prágában született. Az apja, aki ekkor éppen Nürnbergben tartózkodott, négy nappal később már eljegyezte őt közvetlenül azután, miután megérkezett a császárné szerencsés szülésének a híre Nürnbergbe, Nürnberg várgrófjának ifjabb leányával, Katalinnal."

Trónra kerülése

Amikor Nagy Lajos meghalt, vele meghalt a magyar Anjou-ház utolsó férfisarja, ezért a két lánya, Hedvig és Mária örökölte a trónt. Hedvig a bárók akarata szerint Lengyelország uralkodója lett, Mária pedig Magyarország királynője, s ezzel megszűnt a két ország perszonáluniója. Szinte azonnal megindult a verseny Mária kezéért, hiszen aki a férje lesz, az lesz Magyarország uralkodója.

A bárók három pártba tömörültek, és mind a három pártnak megvolt a maga jelöltje. A Lackfiak Mária vőlegényét, Luxemburgi Zsigmondot (IV. Károly német-római császár fiát, Vencel német és cseh király fivérét) támogatták. A Garaiak, Garai Miklós nádor és Erzsébet anyakirályné jelöltje Lajos orléans-i herceg (V. Károly francia király gyermeke és VI. (Őrült) Károly fivére) volt; Lajos és Mária diplomáciai úton házasságot is kötött. A délvidéki Horváti család II. Anjou vagy Kis Károly nápolyi királyt akarta a trónra, és 1385-ben meg is koronázták. 40 napig uralkodott, majd Garai nádor és Erzsébet megölette. Zsigmond még Kis Károly koronázása előtt Csehországba menekült.

A Horváti testvérek összefogtak a királynő és édesanyja ellen, és 1386-ban a nádorral együtt elfogták őket. A nádort, aki hősiesen küzdött, lekaszabolták, majd lefejezték, az anyakirálynőt és lányát Novigrad várába zárták. A bárók így jobb híján Zsigmond mögé sorakoztak fel, mivel ő 1385-ben már feleségül vette Máriát. Zsigmondot 1387-ben királlyá koronázták.

Zsigmond a trónért egyezséget („ligát”) kötött bizonyos bárócsoportokkal, mert a megcsappant királyi hatalom már nem tette lehetővé, hogy mindenkitől függetlenül politizáljon. Az egyezség értelmében a nádor pedig Lackfi István lett. Zsigmond ugyan elnyerte a koronát, de kénytelen volt együttműködni a ligával, kielégíteni a bárók területi igényeit. Az Anjou-kor elején helyreállított várbirtokrendszer összeomlott, mert Zsigmond a királyi birtokok felét eladományozta. Nagy Lajos halálakor a király még az ország háromszáz vára közül 160-nak volt az ura, Zsigmond uralma alatt ez a szám 70-re csökkent. Ekkor kezdtek kialakulni a hatalmas mágnásvagyonok.

Az uralkodó kísérletet tett hatalmának megszilárdítására. Új embereket emelt a bárók közé, hozzá hű főurakat, mint Cillei Hermann, Ozorai Pipó, Stiborici Stibor, de a Báthory, Rozgonyi, Tallóci, Garai családok felemelkedése is ekkor kezdődött. Mivel a bárók helyett inkább köznemeseket juttatott hatalomra, 1401-ben már az egész liga fordult szembe Zsigmonddal. Elfogták a királyt, de Garai Miklós hősiesen túszul adta magát a királyért cserébe. Miután Zsigmond visszakapta trónját, létrejött a királyhű bárókat tömörítő Garai-Cillei liga. A megállapodás következtében pedig az 1395-ben egy lovasbalesetben, az éppen megszületett gyermekével együtt életét vesztett Mária révén megözvegyült Zsigmond 1401-ben felbontotta eljegyzését Piast Margit briegi hercegnővel, és még ebben az évben eljegyezte Cillei Borbálát, akit 1405-ben feleségül is vett.

Belpolitikája

Zsigmond a helyzete megszilárdítása érdekében a magyar egyházat, elsősorban mint anyagi forrást igyekezett a királyi hatalom szolgálatába állítani. 1404-ben rendelkezést hozott, amelynek értelmében királyi engedményhez kötötte a pápai bullák kiadását (placetum regium – királyi tetszvényjog). Ennek értelmében még a pápa rendelkezéseit is csak akkor lehetett kihirdetni az országban, ha abba a király beleegyezett.

A 14. század gazdasági fejlődése a városok, különösen a szabad királyi városok számának és lélekszámának növekedését eredményezte. Kevés szabad királyi város volt, mint például Buda, Pozsony, Bártfa, Eperjes, Kassa, a városfejlődés viszont önmagához képest jelentős volt Magyarországon. Mivel a városok lakossága elkötelezetten támogatta Zsigmondot, nagy szerepük volt a politikai stabilizációban, hiszen egyikük sem akart főúri függés alá kerülni, vagy kiváltságaikat elveszíteni. Az uralkodó növelte a fallal körülvett városok számát, kedvezett a városok kereskedelmének, elrendelte a súly- és mértékrendszer egységesítését. A mértékek közül a Budán szokásosak maradtak használatosak (1405. évi I. törvénycikk: „hogy a folyó és szilárd testek mértékét az egész országban Budaváros mértékéhez kell alkalmazni”). Gazdasági törvényei egyfajta korai merkantilizmust képviseltek, védővámokat szedett a külföldi kereskedőktől és azok csak nagyobb tételben adhatták el áruikat, miközben a belföldi kereskedők szabadon kereskedhettek. A nemesfémek és bármely feldolgozatlan érc kivitelének, a sók behozatalának tilalma a királyi jövedelmek növelését szolgálták.

1405-ben a király városi dekrétumokat bocsátott ki, ezek a törvények a városok és polgárságuk pozícióit erősítette; egyebek közt szentesítette a városok jogát a lakosaik feletti önálló ítélkezése, bíráit pallosjoggal ruházta fel. Az 1405. évi dekrétumoknak már a bevezetője is falvakat emel mezővárosi, mezővárosokat városi rangra, és elrendeli a védőfalak építését. Az 1435-ben tartott rendi gyűlésen már a negyedik rend, a polgárság is képviseltethette magát.

Budán az 1370-es évek végétől Nagy Lajos király nagyszabású palotaépítkezésekbe kezdett, amelyet Zsigmond még nagyobb léptékben kibővített, majd 1408-ban végleg Budára költöztette udvarát. Az ország központjában megalapította az első fővárosi egyetemet. Az uralkodó kérésére IX. Bonifác pápa 1395. október 6-án kiadta az óbudai egyetem első alapítólevelét. A pápa teljes, négy fakultásból álló egyetem létesítésére adott engedélyt. Vezetője Órévi Lukács (budai prépost, majd csanádi püspök) lett. Az új egyetemen az összes - teológiai, kánonjogi, orvosi, valamint szabad művészetek - fakultáson megindult a tanítás. Szoros kapcsolatban állt az új intézmény a bécsi egyetemmel, ars-fakultásán bécsi magisterek is tanítottak, viszont óbudai bakkalaureusokról tudunk, akik a bécsi egyetemen adtak elő.

Ulrich Richental:Zsigmond bevonulása a Konstanzi zsinatra birodalmi és magyar trombitásokkal.

1402-ben Budán a városigazgatás demokratizálását célzó társadalmi mozgalom bontakozott ki. A fővárosi felkelésbe az egyetem vezetői is belekeveredhettek, s Zsigmond 1403-ban feltehetőleg bezáratta az egyetemet, melyet hét év múlva indított újra. XXIII. János pápa 1410. augusztus 1-jén írta alá bulláját az óbudai egyetem újraalapításáról. A négy klasszikus fakultású egyetem megkapta mindazon kiváltságokat, amelyeket a nagy európai egyetemek élveztek. A kor kiemelkedő jelentőségű eseményén, a nyugati egyházszakadást megszüntető (1414 és 1418 között ülésező) konstanzi zsinaton a rangos egyetemek képviselői is megjelentek, és - Ulrich Richental korabeli krónikája szerint - köztük az óbudai egyetem 7 tanárával képviseltette magát. 1419 után már nincsenek adataink az óbudai egyetem további működéséről.

1408-ban Zsigmond létrehozta 24 bárói család részvételével a Sárkány Lovagrendet, a királyhű liga megerősítésére. Tagjai, báróként, helyet kaptak a királyi tanácsban, és birtokokat is kaptak, ami által csökkent a királyi birtokok területe és jelentősége, erősödött a nemesi vármegyerendszer. A török közelsége miatt (Szerbia hűbéres török állam lett) az ország déli részén végvárakból álló védelmi rendszert építtetett Ozorai Pipó irányítása alatt. Létrehozta a telekkatonaságot: a birtokosoknak minden 20(később 33)jobbágy után fel kellett szerelni egy lovas íjászt. Zsigmond sokszor került pénzügyi zavarba, hogy bevételekhez jusson, gyakran rendkívüli hadiadót vetett ki, vagy elzálogosított várakat, falvakat. Így történt, hogy 1412-ben 16 szepesi helységet zálogosított el a lengyel királynak 37 ezer cseh garasért. Ezek a települések csak Lengyelország első felosztásakor, 1772-ben tértek vissza Magyarországhoz.

1437-ben kirobbant a Budai Nagy Antal-féle erdélyi parasztfelkelés , aminek közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Lépes György, az erdélyi püspök három éven keresztül, míg rossz pénz volt forgalomban, nem szedte be az adót, majd mikor ismét "jó" pénz került forgalomba, visszamenőleg is követelte a tizedet. A kolozsmonostori egyezményben az erdélyi vajda enyhített a parasztok terhein.

Külpolitikája

A törökök ellen

1389 júniusában a rigómezei csata következtében Szerbia I. Bajazid vazallus államává vált. Zsigmond és bárói az első pillanatban felismerték a veszélyt, és a király belső gondjai ellenére 1389 és 1392 között minden évben hadjáratokat vezetett a Balkánra.

• Zsigmond első balkáni hadjárata 1389-ben elfoglalta a mai Kragujevac környékén Borač és Čestin várát. Ez volt az első olyan eset, amikor magyar király a macsói bánság határán túl fekvő szerb területet vett birtokba. Ezután a törökök és a szerbek együttes erővel először 1390 elején törtek be Magyarországra. 1390 júliusában Sárói László temesi ispán Vitovnicánál szétvert egy újabb, betörni készülő török-szerb csapatot
• Zsigmond második balkáni hadjárata 1390-ben semmilyen értékelhető sikert nem hozott (valószínű célja Ostrovica elfoglalása lehetett). A törökök ezenközben elfoglalták Galambóc kulcsfontosságú várát. A várat Zsigmond még az év decemberében megpróbálta visszavenni, de sikertelenül.
• 1391-ben meghalt I. Tvrtko bosnyák király, és Zsigmond hadjáratot hirdetett Boszniába, de végül inkább (valószínűleg) fegyverszünetet kötött Dabišával, az új királlyal, és kisebb haddal a Szerémségbe betört és az azt végigpusztító szerb-török csapatok ellen indult. (A sereg másik fele Perényi Miklós szörényi bán vezetésével a Temesközben harcolt – sikeresen – az oda is betörő törökök ellen). A törökök elpusztították Szávaszentdemetert, Nagyolaszt és Nagyenget.
• Zsigmond harmadik balkáni hadjárata. A magyarok Nagyolasznál, majd (immár Zsigmond vezetésével) Nagyengnél fölvették velük a harcot, de még a második ütközet is csak döntetlennek minősíthető eredménnyel zárult. A nagyengi csatában kitüntette magát az ennek hatására egyre nagyobb szerephez jutó Maróti János, akinek öccsét, Maróti Dénest előzőleg (Nagyolasznál) elfogták a törökök.
• 1392 elején a törökök minden korábbinál nagyobb erővel törtek be a temesi végeken, és Zsigmond még bátyjától, Venceltől is segítséget kért (és kapott) Zsigmond a negyedik balkáni hadjáratra (sőt, még angol lovagok is jöttek sógorától, II. Richárd angol királytól, aki Zsigmond édesnővérének, Luxemburgi Anna cseh királyi hercegnőnek volt a férje). Ennek hatására a török hadak (amiket maga I. Bajazid szultán vezetett) nem bocsátkoztak nyílt ütközetbe, csak gátolták, késleltették a magyar hadak mozgását, amíg azok utánpótlásuk apadtán vissza nem fordultak.
• Zsigmond ötödik balkáni hadjárata 1395-ben. Zsigmond ismét személyesen vezette a hadat, ezúttal Havasalföldre. Legyőzte a törökbarát Vlad vajda csapatait, visszasegítette trónjára az 1394-ben elűzött Mircsa vajdát. A magyar hadak a Dunáig jutottak, ahol visszavették a törököktől Kis-Nikápolyt (bolgárul Holovnik, románul Turnu Magurele). Miután elvonult a magyar sereg, a törökök betörtek Krassó és Temes megyékbe, de Csáky Antal és Marcali Miklós temesi ispánok Csák mellett legyőzték őket.

A sikeren felbuzdult Zsigmond ki akarta űzni a törököt egész Európából, de 1396-ban Nikápolynál döntő vereséget szenvedett. Ezután már csak a védekezésre összpontosított, és a telekkatonaságot létrehozva átszervezte a magyar haderőt. Ezzel új adót vezetett be: húsz jobbágytelek után egy (lovas)íjászt kellett kiállítania minden nemesnek. Ezen felül a király "ideiglenesen", a török veszély megszűntéig felfüggesztette a nemesség hadi szolgálatának idejét szabályozó törvényt. Ez utóbbi rendelkezését később I. Albert az országgyűlés kívánságára eltörölte.

Zsigmondot a telekkatonaság bevezetése ellenére sorra érték a kudarcok a törökök ellen, ezért a déli vidéken tagolt védelmi rendszert épített ki. Ennek legdélebbi részei az ütközőállamok voltak (például Havasalföld). Ez után következtek a déli határ mentén kialakított bánságok, s a harmadik vonalat az első végvárvonal adta, melynek központja Nándorfehérvár lett. 1428-ban sikertelenül próbálta meg visszafoglalni a törököktől Galambóc várát. A déli irányú küzdelmek alatt elveszítette Dalmáciát, ami ismét velencei fennhatóság alá került.

Zsigmondot és címerképeit ábrázoló lap Thuróczi János krónikájában

Zsigmond magyar király címere Conrad Grünenberg "Ritters und Bürgers zu Constanz Wappenbuch" című címerkönyvéből (1483), a Sárkányrend jelvényével és Bosznia címerével, mely Ulrich Richental címerkönyvében (1420-1430) jelent meg először

Az európai egységért

Zsigmondot 1410-ben választották német királlyá. Erre Rupert német király 1410-ben bekövetkezett halála adott alkalmat, akit a választófejedelmek 1400-ban a letett Vencel, Zsigmond bátyja helyére választottak meg. Akkor a cím kikerült a Luxemburgiak birtokából. 1410-ben azonban a választófejedelmek többsége nem Zsigmondot, hanem unokatestvérét, Jodok morva őrgrófot támogatta. Zsigmond mellett csak a trieri érsek és rajnai palotagróf (Rupert fia) állt, a többiek - Vencel, mint cseh király, a kölni érsek, a mainzi érsek, a szász választó és Jodok, mint Brandenburg tényleges és jogszerű ura - Jodokot támogatták. Zsigmond 1410. szeptember 20-án, amikor még csak négy választófejedelem volt a helyszínen, puccsszerűen saját magát nyilvánította német királlyá. Ehhez a brandenburgi választó szavazatát ő adta le saját magára. A brandenburgi tartományt azonban 1388-ban elzálogosította Jodoknak azzal a kitétellel, hogy ha öt éven belül nem váltja vissza, akkor az a szavazattal együtt végleg Jodokot illeti. 1397-ben ezen jogában Vencel, még mint német király, meg is erősítette Jodokot. Október 1-én azután a választók többsége Jodokot választotta királlyá. Az október 1-i választás résztvevői érvénytelennek tartották Zsigmond címét, azt azonban nem akadályozhatták meg, hogy a címet mindenféle hatalom nélkül használja — a tényleges hatalom megszerzésére kísérletet sem tett, mintha beérte volna a látszattal. A helyzetet az oldotta meg, hogy Jodok 1411. január 18-án váratlanul meghalt. Némi diplomáciai huzavona után - elsősorban a mainzi érsek ellenállását kellett legyűrni - a négy választófejedelem - miután a trieri és pfalzi választó elutasította, hogy új választásba belemenjenek - Frankfurtban 1411. július 21-én Zsigmondot egymás között német királlyá jelentette ki.

Ezután hívta össze a konstanzi zsinatot (1414-1418), ahol egész Európát sikerült tárgyalóasztalhoz ültetnie. A bécsi kongresszusig (1814) ez volt a legnagyobb diplomáciai tárgyalás. A zsinat elsődleges feladata az 1378 óta tartó, egyházszakadással fenyegető helyzet felszámolása volt. Ekkor ugyanis 3 pápa volt, és mindegyiknek megvoltak a maga támogató országai. A két fő, szemben álló blokk a francia–spanyol–skót és a német–burgundi–angol szövetség volt. A politikai helyzetet bonyolította, hogy ekkor lángolt fel újult erővel Anglia és Franciaország százéves háborúja. 1415-ben V. Henrik angol király az azincourt-i csatában legyőzte a francia sereget, és komoly lépést tett a francia korona megszerzése felé, amire viszont elvi szövetségese, a Rettenthetetlen János burgundi herceg is pályázott.

Zsigmond 1416-ban Angliába látogatott, és az angol királlyal megkötötte a canterbury-i szövetséget, amelyben fegyveres támogatást ígért az angoloknak a franciák ellen. Ezt végül sohasem adta meg, de ennek lebegtetése óriási nyomás alá helyezte a franciákat a zsinaton, és az angol diplomácia is sokat profitált ebből. Így például a zsinaton önálló, ötödik nemzetnek ismerték el őket (addig a német nemzet részének számítottak), ami európai nagyhatalommá emelte Angliát.

Zsigmondnak végül sikerült elérnie, hogy mindhárom pápát lemondatták, és helyettük egyet, V. Mártont választották meg.

A huszita háború

A kérdés az egyház megreformálása volt, mert ebben az időszakban az egyház tekintélye addig soha nem látott mélységekbe zuhant. Ám a reformok a pápaválasztás után lekerültek a napirendről. 1415-ben a konstanzi zsinaton hallgatták meg a cseh reformátort, Husz Jánost is, akit Zsigmond támogatott, ám a püspökök nyomására mégis elítélte, végül a zsinat máglyára küldte.

1419-ben Zsigmond bátyjának, Vencelnek a halála után joggal formálhatott igényt a cseh trónra. Konstanzi lépéseivel azonban maga ellen hangolta a cseheket, és elkezdődött a 17 évig tartó huszita háború, melynek leverésére keresztes háborút hirdetett. 1431-ben sikerült megosztania a felkelőket, és a kelyhesek átpártoltak hozzá, az ő segítségükkel végül 1434-ben döntő csapást mértek a táboriták seregére. A huszita háborúk vége felé érte el legnagyobb sikerét, ugyanis 1433-ban IV. Jenő pápa német-római császárrá koronázta.

Velence ellen Dalmáciáért

A torinói béke 1381. augusztus 8-án Magyarországnak ítélte egész Dalmáciát Cattaróval együtt. A dalmát városok kereskedelmi jogokat nyertek Velencében, Velence pedig mérsékelt - 7000 dukát - adót fizetett Magyarországnak. Velence egy ideig betartotta az egyezményt Zsigmond alatt is, mert Zsigmond uralmát kedvezőbbnek tartotta, mint a Dél-Itáliát Magyarországgal egyesíteni akaró Anjoukét. A béke azt is kimondta, hogy Magyarország köteles fenntartani a nyugalmat Dalmáciában. A nikápolyi vereség után azonban Velence kihasználta Zsigmond megingott helyzetét. 1400-ban beszüntette a 7000 dukát folyósítását, miközben Itáliában is terjeszkedni kezdett. Megszerezte Aquileiát, Padovát, Veronát, Vicenzát, majd 1409-ben megvásárolta Nápolyi Lászlótól annak dalmáciai birtokait, köztük Zárát. Velence ezután már nyíltan is fellépett Zsigmond ellen, Sebenicót ostrom alá vette, Traut és Knint is igyekezett megadásra bírni.

Zsigmond érthetően 1411-ben háborút indított Velence ellen. A háború azonban sem diplomáciailag, sem katonailag nem volt eléggé előkészítve. Az osztrák herceg nem támogatta, mivel hűbéresei Velence oldalára álltak, a Dalmáciába küldött hadsereget pedig hadvezéri képességekkel nem rendelkező emberek - Eberhard főkancellár, zágrábi püspök és unokaöccse, Medvei Petermann horvát-dalmát bán vezette. Velence fő hátországába, a "terra fermába" Ozorai Pipó tört be, de ő a diplomáciai előkészítetlenség miatt nem volt hatékony. Cillei Hermann és fia, Cillei Frigyes valamint Garai Miklós nyomására béketárgyalások kezdődtek Isztriában 1412-ben, amelyeken Velence hajlandó lett volna - a követutasításnak megfelelően - akár 200 ezer dukátot fizetni Dalmáciáért és a 7000 dukátot is évente folyósítani. A tárgyalások bukását az okozta, hogy Zsigmond ragaszkodott egész Dalmáciához, Velence pedig minimálisan Zárához. A háború folytatódott, amit Velence jobban bírt pénzzel és zsoldosokkal, végül a status quo alapján Castelletóban 1413. április 17-én ötéves fegyverszünetet kötöttek.

Zsigmond látta, hogy katonailag képtelen elragadni Velencétől Dalmáciát és a Terra fermát, ezért nagyot gondolva a velencei gazdaság alapjaira próbált csapást mérni. Megpróbálta a nürnbergi kereskedőházakra alapozva Velencét megfosztani a keleti árucikkek kereskedelmi monopóliumától. 1412-ben felszólította a Hanza-szövetséget, hogy szakítsák meg kapcsolataikat Velencével, 1417-ben pedig a rajnai és dél-német kereskedővárosokat, hogy Velence helyett Genovával kereskedjenek, amely városnak a Krím-félszigeti Kaffán keresztül kapcsolata volt a kínai selyemúttal, Trapezunton keresztül pedig Perzsiával és Közép-Ázsiával. Velencét súlyos kár érte, de végül nem tette tönkre.

A fegyverszünet lejárta után 1418-ban Velence aktivizálta magát és sorra foglalta el és vissza a következő években a dalmáciai és észak-itáliai városokat. 1431-ben Zsigmond személyesen jelent meg Itáliában, mint a Filippo Maria Visconti milánói herceg szövetségese. A herceg lehetővé tette számára az itáliai királlyá való koronázást a lombard vaskoronával, ami ekkor előzetes feltétele volt a császárrá koronázásnak. Ez utóbbi meg is történt 1434-ben Rómában a pápa által. Közben Zsigmond 1433. június 5-én hátrányos fegyverszünetet kötött Velencével, végül Nagyszombatban 1435. augusztus 31-én békét és szövetséget kötött a milánói herceg ellen. Dalmácia ezzel végleg elveszett a magyar korona számára.

Történelmi jelentősége

Luxemburgi Zsigmond. Moritz von Schwind festménye Josef Kriehuber kőnyomata alapján (1828)

Zsigmond király Albrecht Dürer festményén (1509 körül)

Német, magyar, cseh királyként és német-római császárként Európa legtekintélyesebb uralkodója volt. Birodalma központját Budán rendezte be, amelyet európai hírű királyi rezidenciává fejlesztett. A palotaegyüttesnek – amely mára elpusztult – annak idején a csodájára jártak. Így elmondhatjuk, hogy ebben az időben bizonyos értelemben Buda volt Európa központja, ahol császárokat, királyokat, fejedelmeket fogadtak. A német birodalmi gyűlést, először a történelem folyamán, a Német-római Birodalom határain kívül, Pozsonyban hívta össze.

Zsigmond kora fordulópontot jelent Magyarország külpolitikai helyzetében: az eddigi regionális nagyhatalom a törökök megjelenése által a fenyegetettség állapotába jutott, s a sikertelen hadjáratok után világossá vált mindenki számára, hogy Magyarország védekező helyzetbe került.

A birtokszerkezetben végbement változások a hatásukat egészen 1848-ig éreztették: ekkor kezdett kialakulni az a nagybirtokos réteg, amely a későbbiekben az országot irányította. Eddig a királyi udvar volt a kultúra centruma, ettől kezdve a főúri udvarok hasonló mértékben alakították az ország kultúráját és politikáját. Mindent egybevéve azonban konszolidációja sikere után Zsigmond hatalma szilárd volt. Bizonyos vélemények szerint (például Engel Pál) I. Mátyás is Zsigmond példáját igyekezett követni.

Reformpárti volt, s ez egy újfajta gondolkodásmódból fakadt: az intézményekhez, a rendszerekhez hozzá lehet nyúlni, át lehet alakítani, s ettől az intézmény jobbá is lehet. Ez a gondolat teljesen új volt a korában, hiszen eddig a vezérelv az volt, hogy ami régi, az a jó, nem szabad hozzányúlni. A praktikus újítások iránti vonzalma megmutatkozott a haditechnikai újítások – ágyúk használata – terén is.

Címei

• Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, a szent római birodalomnak főkamarása Csehország és Luxemburg örököse
• 1397-ig brandenburgi őrgróf
• 1411-től bekerült „a rómaiaknak örökké felséges királya” cím is a fentiek elé.
• 1431-től Itália királya, Milánóban megkoronázzák a lombard vaskoronával Filippo Maria Visconti milánói herceg szövetségeseként
• 1433-tól római császár, a pápa Rómában koronázza meg

Utódai

Zsigmond fiú örökös hiányában utódjául leánya férjét, Habsburg Albertet jelölte.

Egyetlen törvényes gyermeke és örököse lánya, aki a második házasságából, Cillei Borbála királynétól született Luxemburgi Erzsébet királyné. Tőle származó unokái: Anna (1432–1462), György (1435–1435), Erzsébet, akik még életében születtek, és V. László (1440–1457), akit már az apa, Habsburg Albert sem ért meg. Így egész életében a törvényes fiúörökös nem adatott meg neki, hiszen mind a Mária királynőtől született fia az édesanyjával együtt, mind pedig György nevű unokája a születést követően röviddel meghalt. Feltételezett természetes fia Hunyadi János, aki Morzsinai Erzsébettől született. Ugyanakkor egészen 1921-ig, IV. Károly trónfosztásáig, néhány kivételtől eltekintve, Zsigmond utódai ültek a magyar trónon. Ehhez Zsigmondot négy eljövendő alkalommal is leányági kapocs segítette hozzá Luxemburgi Erzsébet magyar királyné, Habsburg Erzsébet magyar hercegnő, Jagelló Anna magyar királyné és Mária Terézia magyar királynő személyében.

• 1. felesége I. (Anjou) Mária (1371–1395) magyar király, 1 fiú:
  • N. (fiú) (1395. május 17. – 1395. május 17.) magyar királyi herceg és trónörökös
• 2. felesége Cillei Borbála (1392–1451) grófnő, 1 leány:
  • Erzsébet (1409–1442), feleségül ment 1421-ben V. Albert (1397–1439) osztrák herceghez, 4 gyermek
• (Feltételezett) ágyasa: Morzsinai Erzsébet, Sorba fia Vajk felesége, 1 fiú:
  • Hunyadi János (1409–1456), Magyarország kormányzója, felesége Szilágyi Erzsébet (1410–1483), 2 fiú

Családfa

János * 1296. VIII. 10. † 1346. VIII. 24.

Přemysl Erzsébet * 1292. I. 20. † 1330. IX. 28.

V. Bogiszláv pomerániai herceg * 1318 † 1374. IV. 23.

Piast Erzsébet * 1326 † 1361

Károly * 1316. V. 14. † 1378. XI. 29.

Pomerániai Erzsébet * 1347 † 1393. II. 14.

		1 Anjou Mária * 1371. IV. 14. † 1395. V. 17.  OO    1385		Zsigmond * 1368. II. 14. † 1437. XII. 9.		2 Cillei Borbála * 1392 † 1451. VII. 11.  OO    1405
			1		2
		N. (fiú) * 1395. V. 17. † 1395. V. 17.		Erzsébet * 1409. X. 7. † 1442. XII. 19.

Irodalom

• Szilágyi Sándor szerk.: A magyar nemzet története III. kötet, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, 1895. URL: lásd Külső hivatkozások
• Horváth Henrik: Zsigmond király és kora, Budapest, 1937
• Mályusz Elemér: Zsigmond király uralma Magyarországon 1387-1437, Gondolat, Budapest, 1984
• Szögi László: Az első univerzitás a magyar fővárosban. In: Óbuda évszázadai. Főszerk.: Kiss Csongor. Bp.: Better Kiadó, 2005. 461-462.
• Jung Károly: Hunyadi János származáslegendájának/származáslegendáinak kérdéséhez, Létünk 36., 2006
• C. Tóth Norbert: Luxemburgi Zsigmond uralkodása 1387-1437. Magyarország története 6. Főszerk.: Romsics Ignác. Bp.: Kossuth Kiadó, 2009.
• Simon László: Európát Budáról kormányozták. Luxemburgi Zsigmond királyunk az európai diplomácia vezéralakja volt. Metropol, 2009. június 25., 11. p.
• Grandpierre K. Endre. Királygyilkosságok. Magyarok Titkos Története, 161.; 165–169.; 189–198. o. ISBN 963-7707-00-X (1991) 
• Vladimír Segeš 2008: Vojensko-reformné úsilie Žigmunda Luxemburského. Verbum Historiae I.

További információk

• Hóman–Szekfű: Magyar történet/Zsigmond király származása – 2014. május 30.
• Bohemia Genealogy – 2014. május 30.
• Sigismund Deutscher König – 2014. május 30.
• Dokumentumok Luxemburgi Zsigmond uralkodásáról – 2014. május 30.
• A Rubicon cikke – 2014. május 30.
• A Múlt-kor történelmi portál cikke – 2014. május 30.
• Zsigmond-ábrázolások – 2014. május 30.
• Luxemburgi Zsigmond ábrázolása Keyser "Bellifortis" c. művének az MTA Könyvtár és Információs Központban található töredékében
• MEMORIA RERUM SIGISMUNDI REGIS – 2014. május 30.
• Szilágyi: A magyar nemzet története (MEK) – 2014. május 30.
• 1000 év törvényei, internetes adatbázis. CompLex Kiadó Kft., Wolters Kluwer (2003). Hozzáférés ideje: 2015. augusztus 3.  → Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt hozott törvények

Kapcsolódó szócikkek

• Csehország uralkodóinak listája
• Cseh fejedelmek és királyok családfája
• Német királyok listája
• Német királyok családfája
• A magyar gazdaság a 14–16. században
• Zsigmond Király Egyetem

Előző uralkodó: Mária

Magyarország uralkodója 1387 – 1437

Következő uralkodó: Albert

Előző uralkodó: Jobst

Német király 1410 – 1437 Német-római császár 1433 – 1437 Császárok a Német-római Birodalomban (800–1806) I. Ottó 962-es megkoronázásáig „frank császárok” 800 814 840 843 855 875 877 881 887 891    I. Károly I. Lajos  —  I. Lothár II. Lajos II. Károly  —  III. Károly  —     891 894 898 899 901 905 915 924 962 973 983    Vid Lambert Arnulf  —  III. Lajos  —  I. Berengár  —  I. Ottó II. Ottó    983 996 1002 1014 1024 1027 1039 1046 1056 1084 1105 1111 1125 1133 1137 1155     —  III. Ottó  —  II. Henrik  —  II. Konrád  —  III. Henrik  —  IV. Henrik  —  V. Henrik  —  III. Lothár  —     1155 1190 1197 1209 1215 1220 1250 1312 1313 1328 1347 1355 1378 1410    I. Frigyes VI. Henrik  —  IV. Ottó  —  II. Frigyes  —  VII. Henrik  —  IV. Lajos  —  IV. Károly  —     1410 1437 1452 1493 1508 1519 1530 1556 1564 1576 1612 1619 1637    Zsigmond — III. Frigyes — I. Miksa — V. Károly I. Ferdinánd II. Miksa II. Rudolf II. Mátyás II. Ferdinánd    1637 1657 1705 1711 1740 1742 1745 1765 1790 1792 1806    III. Ferdinánd I. Lipót I. József III. Károly  —  VII. Károly I. Ferenc II. József II. Lipót II. Ferenc    Karoling-ház — Liudolf-ház — Száli-ház — Supplinburg-ház — Stauf-ház — Welf-ház — Wittelsbach-ház — Luxemburgi-ház — Habsburg-ház

Következő uralkodó: II. Albert

Előző uralkodó: IV. Vencel

Csehország uralkodója 1419 – 1437

Következő uralkodó: Albert