Csehszlovákia

Csehszlovák Köztársaság
1918 – 1992
Csehszlovák Köztársaság címere Csehszlovák Köztársaság zászlaja
Mottó: Pravda vítězí (cseh) (1918–1990) Veritas Vincit (latin) (1990-1992) (Az Igazság győzedelmeskedik) Nemzeti himnusz: Kde domov můj és Nad Tatrou sa blýska
Általános adatok
Fővárosa	Prága
Terület	127 900 (1992) km²
Népesség	15 600 000 (1992)
Hivatalos nyelvek	cseh és szlovák
Pénznem	Csehszlovák korona
Kormányzat
Államforma	köztársaság
Államfő	Tomáš Masaryk (első) Václav Havel (utolsó)
Elődállam Utódállam ←   → ←   → ←  ←
A Wikimédia Commons tartalmaz Csehszlovák Köztársaság témájú médiaállományokat.

Csehszlovákia nyelvi térképe 1930-ban

Csehszlovákia (csehül és szlovákul: Československo) volt közép-európai ország. 1918–1938, majd 1945–1992 között állt fenn, a köztes idő a második világháború tartama. 1993. január 1-jén békésen kettévált Csehországra és Szlovákiára.

Államformái

• 1918–1968 (kivéve 1938–1945): Csehszlovák Köztársaság, centralizált ország;
• 1969–1992: Cseh Szocialista Köztársaságból (1990–1992: Cseh Köztársaság) és Szlovák Szocialista Köztársaságból (1990–1992: Szlovák Köztársaság) álló szövetségi köztársaság;
• 1918–1939 és 1945–1948 és 1990–1992: demokratikus köztársaság
• 1939–1945: szétszakadt Cseh–Morva Protektorátusra és Szlovák Köztársaságra
• 1945–1948: rövid időre helyreállt a demokratikus Csehszlovák Köztársaság
• 1948–1989: szocialista köztársaság
• 1990–1992: szövetségi köztársaság

Szomszédai 1989-ben

• Német Szövetségi Köztársaság
• Német Demokratikus Köztársaság
• Lengyelország
• Szovjetunió
• Magyarország
• Ausztria

Földrajza

Változatos domborzati viszonyok. A nyugati területek az észak-közép-európai magasföld részei. A keleti területek a Kárpátok hegyeiből és a Duna által feltöltött síkságokból állnak.

Éghajlata

Túlnyomórészt kontinentális, de a Nyugat-Európából érkező enyhe légtömegek és a kelet-európai nagy időjárási rendszerek miatt változatos.

Hivatalos nevei

• 1918–1920: Cseh–Szlovák Köztársaság vagy Csehszlovák Köztársaság (rövidítése: RČS); rövidebben Cseh–Szlovákia vagy gyakran Csehszlovákia
• 1920–1938 és 1945–1960: Csehszlovák Köztársaság (ČSR [kezdetben RČS-nek rövidítve]); rövidebben Csehszlovákia
• 1938–1939: Cseh–Szlovák Köztársaság; Cseh–Szlovákia
• 1960–1990: Csehszlovák Szocialista Köztársaság (ČSSR); Csehszlovákia
• 1990 áprilisától 1992. december 31-ig: Csehszlovák Szövetségi Köztársaság (cseh változat) és Cseh–Szlovák Szövetségi Köztársaság (szlovák változat),
• utána: Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság (ČSFR, rövidebben Csehszlovákia (cseh változat) és Cseh–Szlovákia (szlovák változat))

Címere

1920–1945: [1] kis változat, [2] közepes változat, [3] nagy változat

1945–1960: [4]

1960–1990: [5]

1990–1992: [6]

Népessége

Vallások

1991: római katolikus: 46,4%, evangélikus: 5,3%, ateista: 29,5%, egyéb: 16,7%.

Nemzetiségek

A megalakult Csehszlovákia több nemzetiségű állam. Nemzetiségeinek megoszlása ekkoriban: csehek (51%), szlovákok (16%), németek (22%), a magyarok (5%) és a ruszinok (4%) voltak A fiatal állam meghirdette az egységes Csehszlovákia ideológiáját, amelyben az egyes nemzetek elnyomottnak érezhették magukat. Ez a hivatalos álláspont állandósuló feszültséget teremtett a csehek és a szlovákok között éppúgy, mint az iparilag fejlett Szudéta-vidék német ajkú lakossága és a csehek között, valamint a magyar és a szlovák lakosság között. Az állampolgársági alapon egy nemzetűnek vallott hivatalos Csehszlovákia elve vezetett a második világháború során elszenvedett törések jó részéhez, és ez az elv tolta az országot kettéválasztó jelenlegi helyzethez is, amikor is Szlovákia kivált az államszövetségből.

1991: Lakosság: 15 600 000 fő. Etnikumok: cseh 54,1%, szlovák 31%, morva 8,7%, magyar 3,8%, cigány 0,7%

Csehszlovákia nemzetiségi megoszlása (1921)
teljes népesség	13 607 385
Csehszlovák	8 759 701	64,37%
Német nemzetiségiek	3 123 305	22,95%
magyarok	744 621	5,47%
ruténok	461 449	3,39%
zsidó vallásuak	180 534	1,33%
lengyelek	75 852	0,56%
egyéb	23 139	0,17%
külföldiek	238 784	1,75%

Története

Csehszlovákia 1918-1938

Hatalmas tömeg gyűlt össze 1918. október 28-án a prágai Vencel téren Csehszlovákia megalakulása alkalmából

Megalakulása

Csehszlovákia a régi Csehországból, Morvaországból, Szilézia egy részéből valamint a Magyarországtól elcsatolt Felvidékből (a mai Kárpátalját is beleértve) alakult demokratikus köztársaság volt. Az 1918. július 13-án megalakult Cseh-szlovák Nemzeti Tanács (Národný výbor česko-slovenský) az első világháború végén, 1918. október 28-án Prágában az antant támogatásával megszüntette az Osztrák–Magyar Monarchia fennhatóságát Csehország részei felett és átvette a kormányzást.

A kor egyik jelképe lehetne: a Monarchia bélyegén, amely IV. Károly királyt ábrázolja, ott az új Csehszlovák felülbélyegzés.

1918. november 14-én összeült a Nemzetgyűlés Prágában és proklamálta a Csehszlovák Köztársaságot. A megalakult új államot rövidesen a győztes hatalmak sorban elismerték. A Nemzetgyűlés Tomáš Garrigue Masarykot választotta elnökké és meghatározta Csehszlovákia működési formáit, amelynek értelmében 300 tagot számláló, hat évre választott képviselőházból és 150 tagot számláló, kilenc évre választott szenátusból áll. A képviselőház és a szenátus közösen választja a köztársasági elnököt, hét évre. Az elnöki megbízatás, a legfőbb jogi méltóság, ő nevezi ki minisztereket, a főbb hivatalok vezetőit, és kritikus időszakban ő jogosult háború és békekötés esetén határozatot hozni, a törvényhozás beleegyezésével. Az új törvény értelmében a választások listáról történnek, és titkos módon zajlanak. Minden 21. életévét betöltött személy, legyen az nő, vagy férfi, képviselőnek választható, egyetlen feltétel: a Csehszlovák állampolgárság. A legelső választásokat 1920 áprilisára írta ki az elnök, amelyen a nemzeti pártok 145, a szociáldemokraták 136, a csehszlovák 199, német nemzetiségiek 72, a magyar nemzetiségiek 1, és a keresztényszocialisták 9 taggal kerültek a parlamentbe. Csehország 9, Morvaország és Szilézia 6, Felvidék 6 közigazgatási kerületre lett felosztva. Csehszlovákia megalakulásakor nem rendelkezett önálló hadsereggel, ezért kezdetben általános hadkötelezettség bevezetését látták jónak, azaz a férfiak 20 és 50 éves koruk között 14 hónapra voltak hadkötelesek. Csehszlovákia megalakulásakor a békeszerződés értelmében a hamburgi és a stettini kikötőket szabadon használhatták.

A két háború között

Csehszlovákia címere 1918-1938 között

A Csehszlovák gazdaság mint utódállam a térséggel az Osztrák-Magyar Monarchia egyik – a térséghez képest viszonylag – fejlett ipari övezete öröklődött át és kapcsolódott be az új ország gazdasági fejlődésébe. Az átállások, tulajdonváltások kérdése azonban még sokáig megzavarta a nyugalmat, mert például Magyarország minden nemzetközi fórumot felhasznált, hogy bármiféle kártérítést elérjen. Csehszlovákia közlekedési hálózata jól kiépített volt a megalakulás idején. Főbb problémát az jelentette, hogy például az örökölt vasúthálózata a Monarchia külső közlekedési gyűrűjének egy szakasza volt, amely egy belső közlekedési gyűrűhöz kapcsolódott, amelynek kettős középpontjában Bécs, és Budapest állt. Az első világháborút követő időszakban a vagoncsere kérdése gyakorlatilag blokkolta az új országok között korábban zavartalanul működő vasúti szállításokat. Korábban egységes MÁV kezelésében álló járműpark egy jó része megoszlott az utód államok között, ám jelzésük a korábbi egységet tükrözte, amelynek áthidalására nemzetközi egyezményekre volt szükség. Vasúti, és közúti hálózata tehát a korábbi állapotokhoz idomult, ezeket át kellett állítani az új területi viszonyokra, amely hosszú évekre lekötötte az ország ipari, közlekedésfejlesztési kapacitásait.

A közállapotokra a demokratikus szellem töretlen megvalósulása volt jellemző.

A külpolitikájának homlokterében főképpen a szudéta-német és a magyar kérdés állt. Mindkét esetben az esetleges nemzetiségi alapokon nyugvó elszakadás megakadályozása volt a cél. Amikor Edvard Beneš lett a külügyminiszter, kezdeményezésére jött létre a Kisantant azaz a csehszlovák-román-jugoszláv szövetség elsősorban a magyar revizionista törekvések nemzetközi elszigetelésére. A Kisantant összehangolta külpolitikáját, és gazdasági működését, és katonai szövetség kérdését egyaránt. Edvard Beneš kezdeményezésére Franciaországgal is jó kapcsolatokat ápolt, idővel katonai szövetségre is lépett a két állam. Amíg Beneš a magyar kérdést tekintette elsődlegesnek, addig a külpolitika erősen megváltozott. A hitleri Németország sokkal erőteljesebb politikai léptekkel haladt Csehszlovákia irányába, és 1933-tól fogva megerősödött a Szudéta-vidék problémája. Ezzel párhuzamosan a magukat kisebbségnek érző szlovákok nemzeti érzései is felerősödtek, egyre inkább megfogalmazódott a Csehszlovák szövetségből való kilépés kérdése is, az önálló nemzet megalakulásának lehetőségeit keresve.

1938–1939

Adolf Hitler kíséretével a megszállt Szudétavidéken ebédel 1938. október 7-én

A Csehszlovák történelem nagy változásai ebben a két esztendőben valósultak meg, jóval a második világháború kitörése előtt, de annak egyfajta előzményeként. Az Anschlusst követően Führer figyelme Csehszlovákia felé fordult. 1938-ban Adolf Hitler a csehszlovák elnyomó nemzetiségi politikára való hivatkozással követelte a német többségű Szudéta-vidéken a rend helyreállítását. 1938 tavaszán nemzetközi figyelemmel több, a helyzetet mentő politikai intézkedéseket hozott Edvard Beneš külügyminiszter, de a szeptemberben meginduló zavargásokkal szembeni kemény katonai fellépés olaj volt tűzre a Szudéta-vidéken. Hitler ezt az ürügyet használta fel, hogy szeptember 13-án német egységek kezdjék meg a megszállást. Szeptember 15-én kiadott kiáltványt értelmében innentől fogva a Szudéta-vidék Németország elidegeníthetetlen része. Az 1938. szeptember 29-én Németország, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia aláírta a müncheni egyezményt, amely hivatalosan is kimondja, hogy Csehszlovákia köteles átengedni Szudéta területeket Németországnak, s október 10-ig meg kell valósítania Németországnak az egyezményben kijelölt területek hivatalos átvételét.

A müncheni egyezmény értelmében Csehszlovákiának meg kell egyeznie Magyarországgal és Lengyelországgal vonatkozó dél-szlovákiai és kárpátaljai területek rendezése kérdésében. Miután ez az egyezség nem tudott létrejönni a megadott határidőkkel, Németország és Olaszország kezdeményezésére létrejött az első bécsi döntés, amelynek értelmében Magyarországhoz csatolták a Felvidék déli részét, összesen 11 882 km2 nagyságban.

Adolf Hitler az elfoglalt prágai várban 1939. március 15-én, ahol bejelenti a német protektorátust Csehország és Morvaország felett. Ezzel Csehszlovákia elvesztette függetlenségét

Zsolna városában 1938. október 5-én Jozef Tiso a Szlovák Néppárt gyűlésén bejelentette az önálló és független szlovák kormány megalakulását, a csehszlovák diétán belül. Miután a Jozef Tiso vezette szlovák kormány gyenge pozíciókkal bírt, nemzetközi szövetségesként a Német Birodalom vezetőjét Adolf Hitlert tekintette. A nagymértékben meggyengült Csehszlovák Köztársaságnak politikai engedményeket kellett tenni, miközben gazdasága az új geopolitikai helyzet miatt erősen megingott. Egy utolsó kísérletet tett a brit és a francia kormány, amikor 1939. január 27-én megállapodást kötött a cseh kormány pénzügyi támogatására.

A csehszlovák ČLS légitársaság Douglas DC-3 típusú utasszállító repülőgépe a budaörsi repülőtéren 1939-ben

1939-ben a Lengyelország elleni háborút készítette elő Adolf Hitler, amely tervének fontos része volt Csehszlovákia felől való stabilitás kérdése, ezért a cseh-kérdést mihamarabb rendezni kívánta, számára megnyugtató módon. Hitler 1939. március 13-án meghívta Jozef Tisot Berlinbe, és kezdeményezte, hogy Tiso rendelje el március 14-én a szlovák diéta összehívását. Ezen a parlamenti gyűlésen bejelentette az önálló Szlovák állam létrejöttét. Ezzel párhuzamosan a csehszlovákiai ukránok is kikiáltották Kárpát-Ukrajna függetlenségét. 1939. március 15-én a hajnali órákban megkezdte Adolf Hitler Cseh- és Morvaország megszállását, majd a Luftwaffe támogatásával Prága elfoglalását. 1939. március 16-án Hitler Csehszlovákiába ment és a Prágai Várban kihirdette a német protektorátust Csehország és Morvaország felett. Ezzel gyakorlatilag a független Csehszlovák Köztársaság összeomlott, a külföldi agresszió és a belső feszültségek nyomán.

A második világháború időszaka

Csehszlovák Köztársaság gyakorlatilag megszűnt létezni a világháború alatt. Területein volt egy német megszállási övezet, Cseh–Morva Protektorátus, amely a Harmadik Birodalom része volt, a visszacsatolt magyar felvidéki területek, amely Magyarország részeként működtek, és volt Lengyelországnak megítélt terület, amelyek a Lengyelországot ért német megszállást követően szintén a Harmadik Birodalom részét képezték. A német megszállási övezet, az ún. Cseh–Morva Protektorátus területe csatlakozott a német gazdasághoz, amely már a kezdetek idején is erős katonai jelleget öltött. A gazdasági problémák első köre a nemzeti valuták átváltása körül keletkeztek. A cseh korona és a német Birodalmi Márka közötti átváltást mesterségesen magasan tartotta a német kormány, amely hamarosan nagy áruhiányhoz vezetett a cseh és morva megszállt területeken. A cseh ipart alárendelték a német birodalmi céloknak, így elsősorban német összehangolt irányítással hadiipari profilt alakítottak ki a megszállt területeken. Csehszlovákia lett az egyik fő gyártója a géppuskáknak, tankoknak, és tüzérségi eszközöknek, amelyek legtöbbje a Škoda gyár hadiipari üzemeiben készültek, de más nagy cégek gyártását is átprofilírozták német tervek szerint. Sőt teljes acél- és vegyipari gyárakat költöztettek a biztonságos hátországot jelentő Csehszlovák területekre, ahol cseh és morva lakosság dolgozott, német irányítással.

A brit hadsereg 311-es számú Cseh-repülőszázad Wellington repülőgépének cseh személyzete a térképet tanulmányozza bevetés előtt, 1941-ben, az angliai Norfolk katonai repülőterén

A Reinhard Heydrich tábornok ellen elkövetett merénylet megtorlásaként Lidice valamennyi lakóját legyilkolták a megszálló németek, és a várost földig rombolták

A Francia-Csehszlovák katonai szerződés kapcsán az emigráns csehszlovák hadsereg Franciaországban jött létre 1940. január 24-én, de erőteljes katonai erőt nem jelentett, bár az 1. sz gyalogos hadosztály részt vett a Franciaország elleni hadművelet utolsó szakaszában, csakúgy, mint néhány csehszlovák pilóta különböző francia repülő század harcaiban. Az emigrációba menekült Beneš remélte a csehszlovák állam helyreállítását a müncheni egyezmény előtti állapotoknak megfelelően, a háború befejeztével. Ennek érdekében létrehozta emigráns kormányát Londonban, amelyet 1940. július 19-én a brit kormány is elismert, míg a szovjet kormány csak később 1941 nyarán.

Csehszlovákia megszállt területeken hamarosan megkezdődtek a zsidó-deportálások, amelynek következtében a térség zsidó lakossága szinte teljes létszámában odaveszett (az 1930-as népszámlálás szerint 118 000 fő vallotta magát izraelita hitűnek az adott területen). Számos gettó, haláltábor működött a német megszállás területén, de Cseh–Morva Protektorátus ideje a kemény elnyomást jelentette a helyi lakosság számára is. Legendássá lett, hogy amikor a cseh ellenállás 1942. június 4-én sikeres merényletet követett el Reinhard Heydrich tábornok ellen, utódja Kurt Daluege tábornok elrendelte Lidice és Ležáky falvak lakosságának a legyilkoltatását. 1943-ban a német háborús erőfeszítések felgyorsultak. A Protektorátus területéről mintegy 350 000 cseh munkást szállítottak a Németországba, hogy a több műszakos munkarendet tartani tudja a német birodalom. Ezzel egy időben elrendelték, hogy a Cseh–Morva Protektorátus területén minden nem hadicélokat szolgáló üzem, vagy gyár beszüntesse a termelését, hogy a nyersanyagok, és az energia egésze a hadiipar rendelkezésére álljon.

1943-tól fogva Edvard Beneš londoni emigráns kormányára nagy nyomás nehezedett, a felelősök kérdésének háború utáni megnyugtató rendezésére. A rendezés egyik visszatérő motívuma a Szudéta-németek háborút követő kitelepítése, a területen a német többség megszüntetése, hasonló háborús helyzetek elkerülésére. Ezzel párhuzamosan felvidéki területeken a magyarokkal szemben alkalmazott hasonló kollektív bűnösség kérdése is előtérbe került, amely folyamatosan keletkező törvényeket idővel Beneš-dekrétumok néven kezdtek emlegetni.

A szovjet csapatok 1944. szeptember 21-én érték el az első Csehszlovák települést, az északkelet szlovákiai Kalinov falut, és 1945. május 9-én vonultak be Prágába.

A Harmadik Köztársaság időszaka (1945–1948)

A szovjet Konyev marsall a Vörös Hadsereg által, a német uralom alól felszabadított Prágában, 1945 májusában

Ideiglenes csehszlovák kormányt hoztak létre a szovjetek, Kassán (Košice) 1945. április 4-én. A Vörös Hadsereg felügyelte "Nemzeti bizottság"-nak a fő feladata volt, hogy átvegye az irányítást azokban a városokban, amelyek megszabadultak német vezetés alól. 1945. május 5-én kitört a prágai felkelés a német megszállókkal szemben, amely 8-án a Vörös Hadsereg bevonulásának megkezdéséig folytatódott. 1945. június 15-én megkezdődtek a Szudéta-németeket és magyarokat korlátozó intézkedések, az életbe lépő Beneš-dekrétumok alapján. A lakosságcsere-intézkedések során a valódi érintettek becsült száma is hatalmas népesség mozgást feltételez. A kitelepítések során 2 232 544 fő volt egyedül csak a német lakosságot érintő intézkedést megszenvedőinek száma 1946. november 1-ig. Később még 1947-ben további 80 000 fő német nemzetiségű cseh állampolgár kitelepítésére került sor. Cseh adatok szerint 90 000 főt érintettek a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségek lakosságcseréje. A vagyonelkobzásokkal is járó csehszlovákiai autonómia-háború, állampolgársági nyilatkozat tétellel 1948-ban zárult le végleg. A Beneš-dekrétumok megítélése máig ható feszültség forrása Németország, Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia, vagy mai utódállamai között.

A szudétanémetek kiutasítása 1945 nyarán

Csehszlovák Köztársaság visszakapta 1938 előtti országhatárait, a Szovjetuniónak hivatalosan is átengedett (1945 júniusa) Kárpátalját leszámítva. 1945-től fokozatosan erősödött a szovjet típusú balra fordulás a politikai közéletben. Nem sokkal a háború után, már a Csehszlovák haderők parancsnoka a hadsereg szovjet mintára történő átalakításáról nyilatkozott. A háború alatt Moszkvában megalakult Cseh Kommunista Párt 1945-től fogva Csehszlovákiában működött és egyre nagyobb befolyással bírt. Motorja lett a már 1945-től fogva meginduló nagyobb ipari létesítményekre vonatkozó államosításoknak.

1946. május 1-jén Csehszlovákiában megtartották az első szabad, háború utáni választásokat, amelyen a Csehszlovák Kommunista Párt a szavazatok 40%-át szerezte meg. Ez a kormány összetételében is meglátszott. Kommunista Párt jelöltjei foglalták el vezető posztotokat, a belügyi, mezőgazdasági-, tájékoztatási miniszteri széket, és maga a miniszterelnök is kommunista jelölt, Klement Gottwald lett. Ráadásként a Hadügyminiszter, a választásokon függetlenként szereplő tábornokról, Ludvík Svobodáról is kiderült, hogy titokban a kommunista párt tagja. A Harmadik Köztársaság első kormányán belül egyre többször alakult ki markáns nézet különbség, a kommunista párt miniszterei és a nem-kommunista miniszterek között, amely idővel kormányválsághoz vezetett. A válság közvetlen előzményévé lett, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt 1948. februárjában meghirdette új, egyebek közt a mezőgazdasági földeket érintő államosítási programját Hradec Královéban, amely nagy vitát váltott ki a kormányon belül (földbirtokok feldarabolása, oktatási és egészségbiztosítási reform stb.). A program megvalósítása meg is kezdődött, a megkezdődő államosításokkal szembeni tiltakozásul, a kormány nem-kommunista miniszterei lemondtak 1948. február 20-án. Az államfő új ügyvivő kormány megalakulását sürgette, amely ennek ellenére sem jött létre február 25-ig. Az öt nap alatt zavargások kezdődtek országszerte. Legfőképpen a kommunista párt állt a megmozdulások és a tüntetések hátterében, különösen a felfegyverzett népi milícia megjelenése mögött. Erőteljes baloldali nyomás eredményeként, kommunista hatalomátvételre került sor 1948. február 25-én. A baloldali puccs létrejöttét hosszú időn keresztül azzal indokolták, hogy a kormányválság tulajdonképpen „csehszlovák burzsoázia ellenforradalmi puccskísérlete” volt, de a „nép ezt nem hagyta, és létrehozta a népi demokratikus köztársaságot”. Vagyis a kommunista hatalom átvételt a polgári erők kizárásával lehetett csak és kizárólag megvalósítani. A totalitárius rezsim szovjet támogatással ezzel a "Diadalmas februárral" - ahogy emlegették ötven éven keresztül - létrejött. Ezekkel a változásokkal hozzák összefüggésbe, hogy március 10-én, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt a kormány egyik neves, nem kommunista minisztere, Jan Masaryk is.

A szocializmus első korszaka (az ötvenes évek)

1948. február 25-én az elnök Edvard Beneš engedett a parlamentben lévő kommunista többség nyomásnak, és jelöltjüket, Klement Gottwaldovot kinevezte miniszterelnöknek. Névlegesen ez még koalíciónak számított, de valójában már a másként gondolkodók veszélyeire hivatkozással végrehajtott baloldaliak államcsínye volt ez.

1948. május 9-én ült össze először a baloldali tagokból álló „megtisztult” Országgyűlés, amely hamarosan elfogadta a kommunista elveket magában foglaló új alkotmányt, a korábbi 1945-1948 között beleépült polgári, demokratikus elveket képviselő passzusok kihagyásával. Edvard Beneš aláírta a Május Kilencedikei alkotmányt, majd új választásokat írt ki május 30-ra. A kommunista ellenőrzés közepette lezajló választásokon győzött a baloldal. Edvard Beneš június 2-án lemondott (1948. szeptember 3-án meghalt), június 14-től fogva Klement Gottwald lett az elnök. Megváltoztatták az ország megnevezését, Csehszlovák Köztársaság helyett Csehszlovák Népköztársaságra. Innentől fogva megkezdődött az ország átalakítása, és szovjet típusú "szocializmus" lett deklaráltan is a kormány kinyilvánított politikája. A hadseregének felépítését, a hadianyagok alkalmazását is szovjet mintára alakította át. Megkezdődtek az államosítások a magántulajdon felszámolásával, a cégek, gyárak, intézmények, iskolák állami tulajdonba kerültek. Bevezetésre került a tervgazdálkodás, és az oktatás is állami felügyelet mellett zajlott ettől az időtől fogva. 1948 szeptemberében a kormány elrendelte a kényszer munkatáborok létrehozását, főképp bányákban, uránbányákban, amelyekben a politikailag megbízhatatlan személyek, kulákok, papok, polgári korszak intellektusai - közel 22 000 ember dolgozott embertelen körülmények között. Ezzel a kommunista vezetés szisztematikusan felszámolta a potenciális ellenzék minden számításba jöhető erőit. 1952-től Csehszlovákiában is előtérbe kerültek a sztálinista minta alapján működő koncepciós perek, elsősorban a Kommunista Párt közép-vezetői között, de a visszaszorított szlovák nemzeti érzések is alapul szolgáltak bebörtönzéseknek, leváltásoknak, áthelyezéseknek.

Nagy változások voltak a gazdasági életben is. Szovjet mintára az ipari fejlesztésekre került a hangsúly, különösen a nehézipar, főképp a hadiipar került előtérbe. Megkezdődött a korábban elsősorban mezőgazdaságáról ismert szlovákiai területeken is az iparosítás. 1949-ben a szovjet mintájú tervgazdálkodást átvéve, létrejött az első ötéves terv, ahol a mezőgazdaság kollektivizálása (erőszakos téeszesítés) és a nehézipar élvezett prioritást. Az ipari szektorból a hangsúly a kohászat, gépgyártás és szénbányászat felé fordult. Az ipari fejlődés gyorsasága az ötvenes években lenyűgöző számokat eredményezett. A termelés növekedése meghaladta a gyorsan fejlődő Japánt, Németországi Szövetségi Köztársaságot is, amely a szocialista országok élvonalába emelte a Csehszlovák Népköztársaságot.

A belpolitikában a polgári szabad gondolkodás jelentette a legnagyobb veszélyt a baloldali diktatúrának. 1949. november 5-én kivégeztek egy csoportot, akik, ahogy hivatalosan akkor mondták - "antikommunista felkelést szítottak" - 1949 májusában. A Sztálin temetéséről hazatérő Klement Gottwald halála után Antonín Zápotocký lett az új elnök, akinek nevéhez több véresen elfojtott tiltakozás és néhány erőteljesen levert (Plzen) zavargás fűződik, a katasztrofális valutareformja mellett. 1957-ben az elhunyt Zápotocký elnök helyére Antonín Novotný került, aki fokozatosan háttérbe helyezte a gyakorivá vált politikai indíttatású kivégzéseket. Az utolsóra 1960. november 17-én került sor (Vladivoj Tomek - politikai elítélt).

Külpolitikájában Csehszlovákia követte a szovjet elképzeléseket, s alapító tagja lett a KGST-nek 1949-ben, és ugyancsak alapítója volt 1955-ben a Varsói Szerződésnek, a térség katonai csoportosulásának.

A szocializmus második korszaka (az enyhülés évei)

Tüntetés Helsinkiben a Csehszlovák invázió ellen. 1968

Csehszlovákia a szocialista fejlődésének következő lépcsőfokán, az elért "történelmi fejlődést" rögzíteni akarta, és 1960. július 11-én életbe léptette új alkotmányát, amelynek egyik következményeként megváltoztatták az ország nevét: Csehszlovák Szocialista Köztársaságra.

A Szovjetunióban a hatvanas évek közepéig tartó rövid enyhülés időszaka, átsugárzott más szocialista berendezkedésű országokra, így Csehszlovákiára is. Az 1963-as időszakra már a gazdasági válság jelei kezdtek kibontakozni szerte az országban. A nagyüzemi, és nehézipari fejlesztések lezajlottak, technológiai modernizáció szüksége elengedhetetlenné vált majd minden téren. A mennyiségi mutatók helyett a minőség vált új tényezővé, amelyhez kapcsolhatóan más típusú irányítási rendszerre volt szükség. Az új vezetési koncepció kialakítása folyamatos halasztást nyert, és az elmaradt intézkedések felhalmozódtak, mert azt rendre visszautasította a politikai elit. Mind a gazdasági, mind a politikai életben feltorlódtak a hibák.

A szovjet enyhülés hatására, ezeket a hibákat egyre nyíltabban lehetett feltárni politikai nagygyűléseken, egyre nagyobb fórumokon beszéltek nyíltan ezekről – ami akkoriban szokatlan volt az egész szocialista tábor országaiban is. A problémák nyílt feltárása eljutott a legmagasabb politikai szintekre, oly annyira, hogy a Csehszlovák Kommunista Párt (CSKP) 1968 januári plénuma azt a feladatot tűzte ki, hogy a feltárt hibákat kijavítsa. Antonin Novotný lemondott elnöki és pártvezető posztjáról, helyére Alexander Dubčeket választották meg, aki egy demokratikus átalakulási folyamatot hirdetett meg. Ez az enyhülési program ajtót nyitott a kommunista diktatúra zárt rendszerében (Prágai tavasz), s hatása jóval túl mutatott Csehszlovákián.

Egy ponton túl, amikor a több párt rendszer, s a demokratikus választások kérdése napirendre került a Szovjet külpolitika egyre erősebben "csendes ellenforradalom"-ról szólt. 1968 augusztusában több alkalommal is találkoztak a Varsói Szerződés tagállamainak megbízottjai szovjet kezdeményezésre, amelyen Szovjetunió egységes fellépést sürgetett a Csehszlovák "jobboldali revizionista, és burzsoá restaurációs" törekvésekkel szemben, amelyek veszélyeztetik a "szocialista vívmányokat, és a szocialista világrendszer érdekeit".

Arra való hivatkozással, hogy a jobboldal "dezorganizálta a CSKP-t", "csak külső segítséggel lehetséges a rendet helyreállítani". Határozat született, amelynek értelmében 1968. augusztus 21-én, szerdán hajnalban Bulgária, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság, és a Szovjetunió katonai erői összehangolt inváziót hajtottak végre Csehszlovákia ellen. A Varsói Szerződés tagállamai ahogy az akkori propaganda nyilatkozta: "testvéri internacionalista segítséget" nyújtott, néhány helyi, polgári ellenállásba ütközve gyakorlatilag néhány nap múlva átvették az ország teljes irányítását. Alexander Dubčeket és néhány politikus társát elfogták, s Moszkvába szállították katonai repülőgépen. Amerikai kezdeményezésre hatalmas külpolitikai nyomás nehezedett a Szovjetunióra a Csehszlovák katonai invázió miatt, így 1968. augusztus 27-én Dubčeket és néhány más reformert visszaszállították Prágába.

A határok hermetikus lezárásáig soha nem látott méretű cseh kivándorlási hullám vette kezdetét, elsősorban Ausztrián keresztül, a nyugati demokrácia országait megcélozva. Mind a Varsói Szerződés részt vevő tagállamai, mind a Szovjetunió erőteljes külpolitikai nyomás alá került, hiszen minden nemzetközi fórum elítélte a katonai beavatkozást, de az egyes tagországok állampolgárai is tiltakoztak kormányuk döntése ellen.

A szocializmus harmadik korszaka (1969–1990)

Csehszlovákia címere 1961-1989 között

Csehszlovákia 1969-1992

1969-től beköszöntött a "konszolidáció" időszaka, amely változásoknak egyik első lépése volt, hogy 1969. január 1-jén megváltozott az egységes Csehszlovák államról vallott eddigi felfogás, és az országot két hivatalosan is szuverén nemzetállamra, Cseh Szocialista Köztársaság és Szlovák Szocialista Köztársaság szövetségére osztotta fel, hivatalosan és egységes külső megnevezéssel Csehszlovák Szocialista Köztársaságra.

A cseh titkosrendőrség börtönében tisztázatlan körülmények között elhunyt (1977) Jan Patočka az antikommunista cseh ellenzék egyik jelképe lett

Bejárta a világsajtót a cenzúra, és a diktatúra nyomása ellen tiltakozva életét feláldozó Jan Palach (1969. január 16.), és Jan Zajíc (1969. február 25.) esete, amely kapcsán először kezdtek az "ember arcú szocializmus" valódi arcával szembesülni, az 1956-os magyar eseményeket követően. A politikai "normalizálás" programjával 1969. április 17-én hivatalosan Gustáv Husákot választották meg a Csehszlovák Kommunista Párt vezetőjének, amely elnöki tisztséget 1969. április 30-tól látott el. A Gustáv Husák által bevezetett és fenntartott konformizmus több mint húsz esztendeje alatt, eltávolítottak minden ideológiailag kényelmetlen személyt a vezető posztokról, és mindent elkövettek a tiltakozások, másképp gondolkodók elnyomására. Hisztérikusan reagált a Husák-kormány a kor egyik legjelentősebb belpolitikai tiltakozó mozgalmának, a Charta ’77 nyilatkozatára is.

Az 1977 januárjában megfogalmazott nem hivatalos polgári kezdeményezés, a Charta ’77 bírálta a kormányt, a Csehszlovák államot, az emberi jogok, és polgári jogok sorozatos megsértése miatt. A Charta ’77 egyik vezetőjének tekintett dr. Jan Patočka cseh filozófus, miután találkozott a holland külügyminiszterrel, Max van der Stoellal, bevitték kihallgatásra a titkosrendőrségre, ahol a sorozatos kihallgatásokat követően váratlanul elhunyt. Temetése az antikommunista ellenzék egyik legjelentősebb megmozdulásává vált. Husák-kormány egyik utolsó politikai áldozata Pavel Wonka volt, aki tisztázatlan körülmények között hunyt el a titkosrendőrség börtönében, 1988. április 26-án. A Gustáv Husák fémjelezte korszakban a Charta ’77, és más politikai ellenzéknek számító személyekkel szemben erőteljesen megnyilvánultak rendőrállami módszerek. Az állambiztonsági akciók, a megrendezett öngyilkosságok (mint például: Přemysl Coufal, Pavel Švanda), vagy megrendezett balesetek (Pl.: Jan Patočka osztálytársa, Luboš Holeček) titokban tudtak maradni.

Az erősen centralizált politikai élet mellett, a hetvenes évek a Csehszlovák Szocialista Köztársaság számára gazdasági fellendülést hozott. Nőtt a bruttó hazai termék, a hazai olcsó alapanyagok mellett a KGST országokból érkezett olcsó energia, és alapanyag, az exportra termelt javak túlnyomó többségét gond nélkül értékesíteni tudta a KGST piacain, de nyugati exportra is lehetőség nyílt. Ezzel szemben a technológiai és műszaki elmaradottság folyamatosan nőtt egészen 1990-ig, amely a nyugati piacok megnyitásával vált egyértelművé. A nyolcvanas években új beruházásokra egyre kevesebb jutott a költségvetésből, a nehézipar korábbi fejlődése megállt, az építőipar, és gépipar mellett minden más ipari ágazat stagnált. Az életszínvonal fokozatosan csökkent. A nyolcvanas évek végén kialakult és Gorbacsov nevével fémjelzett peresztrojka hatására, Csehszlovákia is nyitni kezdett a külvilág felé, és lépéseket tett a piacgazdaság, és a demokrácia irányában. 1989. december 29-én Gustáv Husák lemondott, és ezzel végeredményben győzött a bársonyos forradalom. Csehszlovákia demokratikus köztársasággá alakult. 1989 decemberében egyhangúlag megszavazták Václav Havelt köztársasági elnöknek.

Csehszlovákia (1990–1992)

A prágai óváros, a Bársonyos Forradalom idején, 1989. november 17-én

A változásokkal együtt, megváltozott a föderáció elnevezése is. 1990. március 29-étől fogva hivatalosan Csehszlovák Szövetségi Köztársaság lett az új megnevezés. Ezt megelőzően, még március 1-jén, a szövetségi államok elnevezése változott: a Szlovák Szocialista Köztársaságból, Szlovák Köztársaság, míg március 6-án a Cseh Szocialista Köztársaságból lett Cseh Köztársaság. 1990-től fogva az eddig elnyomott etnikai konfliktusok felerősödtek a szlovák és cseh részek között, amely konfliktus végül is a föderáció felbomlásához vezetett. 1992-ben tárgyalások útján megállapodtak arról, hogy 1993. január 1-jén Csehszlovákia felbomlik két teljesen különálló és teljesen független államra: Cseh- és Szlovák Köztársaságra.

Gazdasága

Gazdaságának jellemző adatai az 1986-os évből: 179 000 személygépkocsi, 726 000 kerékpár, 524 000 hűtőszekrény, 209 000 színes tv-készülék, 2666 számítógép gyártása. A gabonafélék átlagos hozama 4,28 t/ha, össztermés 10,781 millió tonna. Az átlagfizetés 3022 korona volt.

Sport

Labdarúgás: 1934-ben és 1962-ben világbajnoki ezüstérmesek, 1976-ban Európa-bajnokok lettek.

Források

• Az Est Hármas Könyve 1923/ 153. oldal - Csehszlovákia szócikk
• Nosz Gyula: Csehszlovákia története (Történelem a világháború után IX-XII. füzet.) - Globus Kiadó, Budapest, 1932.
• Taylor: A második világháború képes krónikája - Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988 - ISBN 963 05 4566 7
• Radics Elemér: A Dunatáj (Történelmi, gazdasági és földrajzi adatok a Dunatáj államainak életéből) - Gergely Rt. kiadása, Budapest, 1946.
• Arató Endre: Csehszlovákia története. 1849-1945. - Tankönyvkiadó, Budapest, 1963.
• Pavel Reiman - Frantisek Jordán - Jan Kozák: Csehszlovákia Kommunista Pártjának története - Politikai Könyvkiadó, Bratislava, 1962.
• Kovács János - Szombathy Viktor: Csehszlovákia - Panoráma/Panoráma útikönyvek (történeti ismertető részek), Budapest, 1976. ISBN 963 243 076 X
• Petr Pithart: Demokratikus kísérletek Csehszlovákiában (Paulik Antal fordítása) - Kalligram, I. évf. 1992. október.
• Sallai Gergely: Az első bécsi döntés - Osiris Kiadó, Budapest. 2002
• Fényi Tibor: A csehszlovákiai magyar kisebbség történetének kronológiája - Beszélő, 1981. október, I. Évfolyam / 3 Szám

Kapcsolódó szócikkek

• Csehország
• Szlovákia
• Csehország zászlaja (azonos Csehszlovákia zászlajával)