Gulag

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Eugene Ivanov: A levél (Dopis)
A Gulag táboraiban őrzött foglyok létszáma 1930 és 1953 között
Az elnyomás áldozatainak emlékműve, Moszkva, Oroszország

Gulag (oroszul: ГУЛаг: Главное управление исправительно-трудовых лагерей [Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej], azaz ’Javítómunka-táborok Főigazgatósága’) kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatáborrendszerét értjük. (A Szovjetunió határain kívül egyedül Mongóliában működött a Gulag szervezetéhez tartozó munkatábor.) A táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel (pl. „kulákság”) vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták, napi 10–12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Feltételezések szerint Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg a táborokban.[1] Magyarországról körülbelül 700 000 embert deportáltak a Gulagra, közülük 300 000 meghalt a rabság során.[2] A Gulag táborok egyik legismertebb foglya Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin matematikatanár volt, aki szabadulása után több könyvben írta meg élményeit az eredeti szovjet terminológia szerint „javító-nevelő munka" céljából létrehozott táborok életéről.[3]

Története[szerkesztés]

Előzmények[szerkesztés]

Már a cári Oroszország is használt kényszermunkatáborokat (oroszul каторга / katorga) politikai ellenségeinek száműzetésére, ezek legtöbbje Szibériában működött kényszermunkatábor volt, ezek azonban nem alkottak hálózatot, vagy valamilyen egységes rendszert.

Az 1917-es bolsevik forradalom után Lenin börtönbe záratta, illetve szintén száműzette politikai ellenfeleinek jelentős részét.

A táborok célja[szerkesztés]

A táborok bevallott fő célja a munkaerő-szükséglet kielégítése volt. A sztálini tervgazdaság óriási irányszámai rengeteg olcsó munkaerőt igényeltek, amit többek között a Gulag táborrendszerben fogvatartott belföldi és külföldről elhurcolt foglyok kihasználásával tudtak előteremteni. A szovjetek tudatosan készültek a második világháború során elfoglalt területek lakosságának elhurcolására. 1943-ban létrejött a szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság, ami ötmillió német kényszermunkás tíz éven át tartó rabszolgamunkáját vette tervbe.[4]

Megfélemlítő célja is volt, hiszen a Gulag táboraiba kerülés veszélye az egész szovjet lakosságot fenyegette: a táborokat a rendszer megfélemlítésre is használta.

A Gulag-rendszer létrehozása[szerkesztés]

A ma múzeumként látogatható Perm-36 tábor kerítése
Sztálin 1937-ben megszemléli a Moszkva-Volga csatornát építő munkatábort. A csatorna a pártpropaganda szerint „Sztálin emberekről való gondoskodásának szimbóluma”[5]

Az Ulág mint a munkatáborok igazgatósága, a politikai rendőrség, az (OGPU) egyik ágaként 1930. április 15-én jött létre. Még az év novemberében megkapta a központi jelzőt, ezután GULAG-nak nevezték. A táborrendszer Sztálin rendszere alatt gyorsan nőtt. Az 1931-es 200 000 főnyi létszám 1935-re a legszerényebb becslések szerint is egymillióra emelkedett. Az 1937-es nagy tisztogatás során egyesek szerint nyolcmillióan éltek a munkatáborokban, de még a legszerényebb becslések is[6] kétmillióra teszik az ott dolgozó elítéltek számát.

Rabok és őreik egy Gulag táborban 1925 körül

A táborok lakossága rendkívül változatos körülmények közül került ki. A cári Oroszország nemessége, az értelmiség mellett óriási számban kerültek ki teljesen ártalmatlan, a kommunizmusban szinte fanatikusan hívő parasztok, munkások is, akiket sokszor apró bűntettek vagy rosszakarójuk feljelentése miatt ítéltek kényszermunkára. Sztálin rajtuk kívül sok, őt nem támogató (volt) kommunista vezetőt is ide záratott. A politikai foglyok száma nem volt nagy a többi lakóhoz képest. Valószínűsíthető, hogy többségük valódi köztörvényes bűnöző volt, bár fontos megjegyezni, hogy egyeseket szükség (mint például éhezés) késztetett köztörvényes bűncselekmények elkövetésére. 1933 májusában több ezer parasztot deportáltak a szibériai Ob folyó Nazino[7] nevű lakatlan és sivár szigetére. Az internáltakat élelmiszer és felszerelés nélkül hagyták a szigeten, néhány hónappal később egy hivatalos jelentés szerint már csak kétezren voltak életben. A túlélők megették a halott sorstársaik hulláját.[8][9]

A II. világháború során a körülmények tovább romlottak. Egyrészt azért, mert több százezer megbízhatóbb rabot (azaz nem politikai foglyokat) mindenféle kiképzés nélkül a frontra küldtek, másrészt mert a táborokban maradottak ellátására egyre kevesebb jutott, miközben munkájukra még nagyobb szükség lett.

Gupvi[szerkesztés]

Lavrentyij Pavlovics Berija belügyi népbiztos a GUPVI létrehozója

1939. szeptember 19-ben Lavrentyij Pavlovics Berija belügyi népbiztos elrendelte a Hadifogoly- és Internálótáborok Igazgatósága (Glavnoje Upravlenyije Vojennoplennih i Intyernyirovannih), rövid nevén GUPVI felállítását, ami a hadifoglyok és külföldről internáltak táborhálózata – a külföldiek Gulagja – lett.[10] Egy 1943. április 14-én hozott új törvény tette lehetővé, hogy a hadifoglyokat is 15–20 év kényszermunkára ítélhessék. Amikor 1943 őszén megkezdődött a német hadsereg kiszorítása a Szovjetunió sűrűn lakott nyugati területeiről, illetve Kelet-Európából, ismét jelentősen megnövekedett a táborban élők létszáma. 1945-ös átszervezése után ez a táborhálózat 350 főtáborból és körülbelül 4000 melléktáborból állt.[10] A németek által korábban megszállt nyugati területek lakosságának nagy százalékával, a hadifoglyokkal, és a szovjet Vörös Hadsereg által felszabadított és megszállt területekről (Lengyelország, NDK, Csehszlovákia, Magyarország, Románia) elhurcoltakkal növekedett a táborok lakossága.

A táborrendszer felszámolása[szerkesztés]

A Gulag-rendszer felbomlásáról Sztálin 1953. márciusi halála után lehetett csak szó. 1954-ben megindult a politikai foglyok felszabadítása, ez azonban csak a Szovjetunió Kommunista Pártjának 1956-os XX. Kongresszusa után vált széles körűvé, amikor is a szovjet vezetés elhatárolódott a sztálinizmustól. A Gulag intézményt 1960. január 25-én szüntették meg, a politikai megfélemlítés azonban később is tovább élt, immár a KGB hatásköre alá rendelve.

A Gulag táboroknak óriási hatásuk volt a Szovjetunióban élőkre, a lakosság nagy százaléka folyamatosan börtönben vagy munkatáborban szenvedett, és ennek a sorsnak a veszélye bárki feje felett ott lebegett.

Magyar vonatkozások[szerkesztés]

Searchtool right.svg  Bővebben: Málenkij robot
A málenkij robotra elhurcoltak emlékműve Vásárosnaményban

Magyarországon a második világháború végén, a Vörös Hadsereg által elfoglalt területekről megkezdődtek az elhurcolások. A „hadifoglyok” összegyűjtése – akiknek többsége nem katona, hanem polgári lakos volt – 1944 őszén Székelyföldön kezdődött. A táborokba azok a rabok kerültek, akiket a magyar hatóságok közreműködésével a szovjet hadbíróságok ítéltek el háborús bűntett vádjával, legtöbbször alaptalanul.

Az elfoglalt területek lakosságából olykor szórványosan, esetlegesen hurcoltak el embereket, de előfordult szisztematikus elhurcolás is, amikor a cél a terület etnikai viszonyainak megváltoztatása volt: Kárpátalján például célirányosan a magyar lakosságot érintette. A tanúvallomások alapján az is valószínűsíthető, hogy azokon a településeken amelyeken a front gyorsan átvonult, csak szórványos, a véres harcokat megélő településeken viszont rendszerszerű deportálásra került sor. A német lakosság „jóvátételként” való elhurcolása Kelet-Európából szisztematikusan történt, meghatározható terv keretében gyűjtötték össze, a németeket. Az elhurcoltatáshoz azonban elég volt ha valakiről a szovjetek vagy kollaboránsaik úgy ítélték meg hogy „német”: a Magyarországról németként elhurcoltak többsége nem német anyanyelvű volt.[11] Különösen nagy számban hurcoltak el budapestieket: a történészek becslése szerint a város ostroma során, majd azt követően 40–50 000 katonát ejtettek foglyul, de az elhurcolt civilek száma 50 és 100 000 közé tehető.[12]

A megszálló szovjet hadsereg felkereste mindazokat, akiket a hatalomátvétel szempontjából veszélyesnek vélt. Ennek során volt miniszterelnököket, minisztereket, képviselőket, nagyköveteket, katonatiszteket, papokat, tanárokat, diplomatákat hurcoltak el, köztük Raoul Wallenberg svéd diplomatát is. Ezen kívül rengeteg munkaképes, fiatal nőnek és férfinak kellett elhagynia az országot, hogy szovjet munkatáborban dolgozzanak. Átlagéletkoruk a húsz évet se érte el.[forrás?] 1945-ben a munkaszervezőnek nevezett magyarok kezdték meg a fiatalok összegyűjtését, sokan a német koncentrációs táborokból egyből a szovjet Gulag táborokba kerültek. A szovjet hadifogságba esett mintegy 500 ezer magyar katona és a polgári internáltak többsége ugyanakkor az 1939-ben létrehozott GUPVI (Hadifogoly- és Internálótáborok Igazgatósága, Glavnoje Upravlenyije Vojennoplennih i Intyernyirovannih), vagyis a hadifoglyok és internáltak táborhálózatába került.[13] A Magyarországon összeszedett embereket először gyűjtőtáborokba vitték. A legnagyobb gyűjtőtábor Kistarcsán működött, ahova elsősorban a fővárosiakat vitték. Onnan román átmenőtáborokba (Máramarossziget, Foksány, Brassó, Temesvár) kerültek a foglyok. Innen marhavagonokba zárva kerültek a Szovjetunió területére.

A magyar katonai és a polgári internáltak az 1939-ben létrehozott GUPVI, vagyis a hadifoglyok és internáltak táborhálózatába került. A Gupvi 4000 táborából a magyar foglyok mintegy 2000 táborban szóródtak szét.

Összesen mintegy 700 ezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, közülük csak körülbelül 400 ezren tértek haza. A deportálás során és a munkatáborokban tehát nagyjából 300 ezer magyar állampolgár vesztette életét, akik közül mintegy 10 ezer fő a Gulag büntetőtáboraiban halt meg.[14] Hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették a lelkileg (sokszor testileg is) megtört embereket.

Magyarországon is működtek munkatáborok. A legnagyobb Recsken volt, ahol egyszerre mintegy 1500 embert tarottak fogva.[15] Jelentős volt még a tiszalöki munkatábor, ahol a rabok vízerőművet építettek.

Körülmények[szerkesztés]

Gulag-barakk rekonstrukciója

Az óriási termelési irányszámok, az őrök brutalitása, az éhezés és a rossz időjárás miatt a halálozási arány sok táborban a 80%-ot is elérte. A rabok napi 10–12 órán át rendkívül kemény fizikai munkát végeztek.

A rabok fő feladata bányászat, út-, vasútépítés, illetve fakitermelés volt. Egy bányásznak a tervszámok szerint napi 13 mázsát kellett kibányásznia. Ha valaki nem teljesítette a kvótát, kevesebb élelmet kapott, így fokozatosan csökkent a teljesítőképessége, és ez sokszor odáig vezetett, hogy az illető megnyomorodott. Őket a доходяга (ejtsd kb. dohogyága) névvel illették. Ez az orosz szó nagyjából vézna, girhes vagy kimerült, összeomlott embert vagy állatot jelent.

A foglyok sokszor embertelen körülmények között dolgoztak. A szibériai hidegben megfelelő öltözék, táplálék és orvosi ellátás hiányában szinte mindegyikük valamilyen súlyos betegségben szenvedett. A leggyakoribb a skorbut volt, amely a C vitaminban szegény táplálkozás miatt alakul ki. Egy táborban lakóra mindössze 1200 kilokalória (5000 kilojoule) tápértékű élelmiszer jutott (leginkább száraz kenyér – pajka, пайка – formájában), szemben az ott végzett fizikai munkához szükséges 3100–3900 kilokalóriával.

A tábori személyzet sokszor megdézsmálta a tábori készleteket (ruhák, gyógyszerek, élelmiszer), ezzel a foglyokra hárítva a hiány pótlását. A rabok sokszor az őrök kegyetlenkedésének áldozatává váltak. Nemritkán került sor ok nélküli kivégzésre is.

Földrajzi elhelyezkedés[szerkesztés]

Gulag-táborok a Szovjetunióban

Az első időszakban a foglyok izolálása volt a cél. A városoktól távol eső kolostorok, illetve a cári Oroszország fogolytáborai tökéletesen megfeleltek ennek a feladatnak. A legnagyobb, még az 1910-es évek végén kiépült táborrendszer a Szoloveckij-szigeteken, a Fehér-tenger területén épült ki, és a köznyelvbe csak mint Szolovki épült be. Az itt élők nagy része az értelmiséghez tartozott, a 20-as években külön újságot is adtak ki a területen (Szoloveckij Szigetek). A sztálini időszakban a többi munkatábor szintjére süllyedt le a színvonala.

Gulag kényszermunkások a Balti-tengert a Fehér-tengerrel összekötõ Belomor-csatorna («Беломорканал») építésén[16]

Az iparosítás során kényszermunkára ítéltek mindenhol dolgoztak, ahol szükség volt olcsó munkaerőre.

Makszim Gorkij és Genrih Grigorjevics Jagoda a Szovjetunió belügyi népbiztosa

Így a moszkvai metró, a Moszkvai Állami Egyetem, a Belomorkanal (fehér-tengeri csatorna) is az elítéltek munkájából született. Makszim Gorkij[17] szovjet író egy 130 tagú íródelegáció élén látogatta meg a Balti-tengert a Fehér-tengerrel összekötõ Belomor-csatorna építkezéseit, majd azt követően dicsőítette az Egyesített Állami Politikai Igazgatóság (OGPU) bölcsességét és humanizmusát.[18]

A munkatáborok nagy része teljesen lakatlan területre került. Rengeteg működött Szibériában, ezek közül a leghírhedtebbek a Kolima folyó környékiek (azok közül is a Malenkij nevezetű). A mai Kazahsztán területén is sok tábor volt.

A Szovjetunión kívül, szovjet mintára, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Bulgária, Románia, és Mongólia is működtetett munkatáborokat. Kubában és Észak-Koreában mind a mai napig működnek ilyen munkatáborok[forrás?].

Szovjet munkatábor a Szovjetunió határain kívül egyedül Mongóliában működött. Itt 50 000 fogoly robotolt 1947 és 1953 között a Nauski – Ulánbátor (Transzmongol vasútvonal) építésén.

Megjelenése a művészetben[szerkesztés]

  • A Gulag-irodalom egyik legismertebb szerzője Alekszandr Szolzsenyicin, akinek egyik legfontosabb műve A Gulag szigetvilág. (Mivel a táborok mint szétszórt szigetek helyezkedtek el a Szovjetunió területén, Szolzsenyicin a görög „arhipelag” (szigetcsoport) szónak a Gulag betűszóval való egybecsengését használta fel a mű címében.)
Alekszandr Szolzsenyicin 1974-ben
„ A kopár sztyeppen fütyörész a szél - nyáron tikkasztó, télen fagyasztó. Ezen a sztyeppen még soha nem nőtt semmi, de különösen nem a szögesdrót mögött. Itt gabona csak pékségben terem, és csak a raktárban hullámzik a rozs. Így akárhogy is töröd a derekad a munkában, még ha hasra fekszel, akkor sem kaparhatsz ki ebből a földből több ennivalót; annál többet sehogy sem kapsz, mint amennyit a parancsnok előír neked. De a szakácsok meg a különböző "segítők" meg a "lógósok" miatt még annyit sem kapsz. Lopnak itt a konyhán, lopnak a zónában, de előzőleg lopkodnak ebből a raktárban is. S akik lopnak, azok sohase fogják meg a csákány nyelét, te pedig csak túrd a földet, és fogadd el, amit adnak. S lehetőleg minél gyorsabban tűnj el az ablaktól.

Aki bírja, marja.

 ”
– Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
  • Szergej Dovlatov a köztörvényesek lágeréletét írja le A zóna c. kiváló könyvében.
  • Varlam Salamov szinte eszköztelen, végletesen realista, személyes élményeket leíró elbeszélései a távol-keleti lágerekről szólnak Kolima c. könyvében.

Magyar irodalmi alkotások a Gulagról[szerkesztés]

A Gulag-világ legjelentősebb magyar krónikásaként tartják számon Rózsás János írót, a „magyar Szolzsenyicint”, ám ismertek még Lengyel József írásai is, aki az elsők közt írt Magyarországon a Gulag táborokról (1961-ben). Szalkai Zoltán dokumentumfilm-sorozatot készített a Gulag táborok mai helyszíneiről.

A Gulag a filmtörténetben[szerkesztés]

Bár a Gulag-téma filmes ábrázolása meglehetősen heterogén, többnyire lágerfilmek és börtönfilmek toposzai találkoznak benne a kaland- és a westernfilmek műfaji jellegzetességeivel.

  • Vaszilij Suksin: Vörös kányafa (Kalina krasznaja, 1973)
  • Alexander Proskin ’53 hideg nyara (Kholodnoye leto pyatdesyat tretyego, 1988)
  • Jiří Menzel: Pacsirták cérnaszálon (Skřivánci na niti, 1990)
  • Alekszandr Mitta Elveszve Szibériában (Zateryannyy v Sibiri, 1991)
  • Vitalij Kanyevszkij: Dermedj meg, halj meg, támadj föl (Zamri, umri, voskresni!, 1991)
  • Gennagyij Zemel: Emberevő (Ljudojed, 1993)
  • Gyarmathy Lívia: Szökés (1997)
  • Alekszej German: Hrusztaljov, a kocsimat! (Khrustalyov, mashinu!, 1998)
  • Peter Weir A visszaút (The Way Back, 2010)

Különleges táborok[szerkesztés]

  • Saraska (шарашка, „elszúró"): különleges táborfajta, ahol a bebörtönzött tudósok és mérnökök tudományos kutató-fejlesztő munkát végeztek.
  • Pszihuska (психушка): elmegyógyintézetbe való bezárás és gyógyszeres kezelés. A Gulag-rendszer felszámolásával vált elterjedtté.
  • Léteztek továbbá különleges táborok kisgyerekes anyák, gyerekek, illetve mozgássérültek számára. Bár ezek a táborok a termelésben nem vettek részt, a megfélemlítésben fontos szerepük volt.
  • A szovjet atomprogram keretében több ezer fogoly vett részt a kísérleti atomrobbantások (Novaja Zemlja, Szemipalatyinszk) előkészítésében és a sugárszennyezett területek megtisztításában.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ Gulag, kényszermunka Szibériában, indavideo.hu
  2. ↑ Dupka György: "Hová túnt a sok virág" időutazás az Urálba magyar és német rabok (1941-1955 ) nyomában, mek.oszk.hu
  3. ↑ Czéh Zoltán: A Gulag mint gazdasági jelenség, eszmelet.hu
  4. ↑ Stark, 2008. 25-26. old.
  5. ↑ A Szovjetunió 1937-ben , oroszvilag.hu
  6. ↑ Memorial
  7. ↑ Nicolas Werth: Cannibal Island: Death in a Siberian Gulag, press.princeton.edu
  8. ↑ Várdy Béla - Várdy Huszár Ágnes: Kannibalizmus a szovjet Gulag rabszolgatáboraiban, valosagonline.hu
  9. ↑ Рядом с островом смерти, rutube.ru
  10. ^ a b Stark, 2008.
  11. ↑ Stark, 2008. 27. old.
  12. ↑ Stark, 2008. 29. old.
  13. ↑ [1]
  14. ↑ Stark Tamás: Magyarok szovjet kényszermunkatáborokban
  15. ↑ http://www.recsk.hu/?module=news&action=show&nid=173836
  16. ↑ Mikhail Morukov: The White Sea–Baltic Canal
  17. ↑ Архипелаг ГУЛАГ, photochronograph.ru
  18. ↑ Kovács Ákos, Sztrés Erzsébet: Beszélgetés Dancig Szergejevics Baldajevvel, a Gulag-sztori szerzőjével, beszelo.c3.hu
  19. ↑ Leszámolás a Gulaggal kapcsolatos tévhitekkel, mult-kor.hu

Források[szerkesztés]

  • ↑ Stark, 2008.: Stark Tamás: „Malenkij robot”. Magyar állampolgárok elhurcolása a Szovjetunióba 1944-1945-ben. In Szederjesi Cecília: Megtorlások évszázada: Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon. Salgótarján-Budapest: Nógrád Megyei Levéltár-1956-os Intézet. 2008. ISBN 9789637243707  
  • ↑ Rózsás, 2000.: Rózsás János: Gulag lexikon. Budapest: Püski Kiadó. 2000. 415. o. ISBN 9789639188457  
  • ↑ Gereben, 2008.: Gereben Ágnes: Beszélgetések a Gulágról. Budapest: Helikon Kiadó. 2008. 428. o. ISBN 9789632271538  

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gulag témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gulag&oldid=18730286”