Cár
A cár kifejezés a király, szuverén uralkodó szláv megfelelője, melyet a Bizánci Birodalom szomszédságában élő bolgár kánok vettek fel először, majd példájukat követve egyes szerb uralkodóknak is rangja volt. Noha legtovább Bulgáriában maradt fenn, a legismertebb az orosz cárság (1547–1918).[1] Az orosz cár Nagy Pétertől kezdve császári ranggal bírt.
Tartalomjegyzék
A szó eredete[szerkesztés]
A szó voltaképen a caesar latin szó rövidítése,[2] amit az is bizonyít, hogy a leginkább cárevicsként ismert trónörököst sokáig cezarevics néven is emlegették. A szó a legrégibb szlávságban is előfordul, ugyanis az orosz írók a Bibliában a görög baszileuszt cárnak fordították. Az első orosz cár IV. (Rettegett) Iván (1533-1547, mint fejedelem) 1547-ben „minden oroszok cárjá”-vá koronáztatta magát. Az utolsó orosz cár II. Miklós volt (1917-ben lemondatva). 1721-től a cár az állami és egyházi hatalom feje Oroszországban.[3]
Cárságok[szerkesztés]
- Bolgár. Először a bolgár kánokat nevezték az al-dunai szlávok cároknak, és miután a bolgárok elszlávosodtak, állandóan megmaradt náluk ez a cím. 913-ban a bizánciak is elismerték I. Simeont cárnak. Ettől kezdve Bulgária – az oszmán alávetettség hosszú, majd 500 éves időszakát kivéve – a második világháború végéig cárok uralkodása alatt állt.
- Szerb. A szerb királyok közül István Dusán 1346-ban vette föl a cári címet s viselte fia, V. Uroš is.
- Orosz. Az orosz fejedelmek eredeti cime knyaz (fejedelem) és velikij knyaz (nagyfejedelem) volt. Ez utóbbi elnevezések a cári időkben is megmaradtak herceg, illetve nagyherceg jelentéssel, utóbbi címmel az uralkodóház tagjait illették. Legelőször Rettegett Iván koronáztatta meg magát cárként 1547-ben; ettől kezdve 1721-ig cár volt az orosz uralkodók főcíme.
Az orosz császárt hivatalos iratokban és okmányokban imperatornak vagy oroszosan goszudarnak (úr) címezték. A nagy északi háború 1721-es lezárását követően Nagy Péter és utódai hivatalosan is az imperatori címet használták.
- Mongol. Az oroszok eredetileg a fejedelmeik felett hűbérúrként uralkodó, majd később általuk meghódított tatár kánokat nevezték cárnak, így először az Arany Horda uralkodóit, később a szibériai, kazányi és asztraháni kánokat. A fehér cár elnevezés a mongol időkből származik, jelentése független, hűbért nem fizető uralkodó.
Cárevics[szerkesztés]
A mindenkori orosz cár fiainak elnevezése. 1718-tól a cárevics közül a trónörököst velikij knyaz (nagyhercegi) titulussal is felruházták. 1798-tól 1917-ig a trónt öröklő ~ cezarevics (naszlednyik ceszarevics i velikij knyaz) hivatalos címet kapott.
Carevna[szerkesztés]
A cár leánya, 1798-ig esetleg trónjának örököse is (ez utóbbi címet 1798-1917 között a cezarevna hivatalos titulusra változtatták).
Carica[szerkesztés]
A cár felesége, illetve önállóan uralkodó női cár (cárnő pl.: II. Katalin orosz cárnő).
Cezaropapizmus[szerkesztés]
Egyházpolitikai rendszer, melyben az egyházi és világi hatalom ugyanannak az uralkodónak a kezében van. Bár a nyugati keresztény tanítás szerint az egyházi (pápai) és világi hatalom elkülönül, a Bizánci Birodalomban az egyházi főhatalom az uralkodóé volt.[4] A cezaropapizmus szélsőséges formájaként ismert ez a hatalomösszpontosítás, mivel itt az uralkodó dogmatikus kérdésekben is ítélkezik.[5] Hasonló hatalmi jogosítványok feltűnnek Nyugat-Európában is.[6] A cári Oroszország uralkodói is biztosították maguknak a cezaropapizmusban kifejeződő jogokat 1721 és 1917 között.[4]
Források[szerkesztés]
- ↑ A Pallas nagy lexikona: Cár
- ↑ Douglas Harper: Online Etimológiai Szótár
- ↑ Múlt-kor történelmi portál: I. (Nagy) Péter
- ^ a b Jegyzet a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékén
- ↑ Magyar katolikus lexikon: Cezaropapizmus
- ↑ Horváth Pál: Vallástörténet - UNIWORLD Közhasznú Egyesület vallástörténeti szabadegyeteme
|