Isten

Isten fogalma azon természetfeletti lényt vagy lényeket jelenti, aki vagy akik a világot teremtették, és/vagy annak működését, történéseit irányítják vagy ellenőrzik. A politeista vallások több isten létét feltételezik, a monoteista vallások pedig egyetlenegy Istenét. Vallási dualizmus olyan vallási felfogás, amely szerint a világot két ellentétes isteni erőnek, a jónak és a rossznak küzdelme hozta létre. A különböző vallások más-más tulajdonságokat tulajdonítanak az isten(ek)nek, és általában egyetértenek abban, hogy képességei(k) az embereké(i)t meghaladják. Egyes vallásoknak azonban nincs kifejezett istenszemléletük.

Isten a Legfelsőbb Lélekként, fényforrásként ábrázolva

Többistenhit (politeizmus)

Zeusz az olümposzi isten, az istenek és a mindenség királya a görög mitológiában, az ég és a villámok ura

Az ókori egyiptomi vallás istenei Ozirisz, Anubisz és Hórusz

Kisbetűvel használva az isten szó köznévként jelzi a vallások egyes természetfölötti lényeit, mint amilyenek például az ókori egyiptomi, a görög vagy a római vallás istenei. Az emberiség feltárt és összegyűjtött istenei igen változatosak és nagyon nagy a számuk. Több álláspont és becslés szerint ez legalább tízezer feletti. Nagyon sok vallásban az istenek külön hierarchikus társadalmat alkotnak. Például az ókori görögök uralkodó vallásában maguknak az isteneknek is volt királyuk, Zeusz. Ezen kívül voltak félistenek és más isteni alakok is.

„	„Min­den nép közt meg­ta­lál­ha­tó az egy­ér­tel­mű meggyő­ző­dés - hi­szen az mind­annyi­unk lel­ké­be van be­vés­ve -, hogy van­nak is­te­nek. So­kan hely­te­le­nül gon­dol­koz­nak ró­luk..., de egyek ab­ban, hogy egy is­te­ni erő és is­te­ni ter­mé­szet lé­te­zé­sét el­is­me­rik.”	”
– Cicero

„	„Sok olyan dolog van a filozófiában, amit eddig egyáltalán nem magyaráztak meg eléggé, s - miként te is nagyon jól tudod, Brutusom - az istenek természete roppant nehéz és igen homályos kérdés, azonban rendkívüli jelentősége van a lélek megismerése szempontjából, és a vallás előírásait is szükségképpen érinti. E tárgykörben nagyon különböznek és szerfölött eltérnek egymástól a legkiemelkedőbb tudósok nézetei. A megvitatás részletes okfejtést igényel, leszögezve, hogy a filozófia kiinduló pontja mind a mai napig a tudomány, és hogy az Academia hívei bölcsen nem értenek egyet a bizonytalan föltevésekkel...” Cicero: Az istenek természete	”

Dualista vallás

A zoroasztrizmus legismertebb jelképe a Farvahar (őrangyal), aki az isteni és mennyei dicsőség szimbóluma

A perzsa vallás szembeállított két ellenséges hatalmat, a jó princípiuma Szpenta Mainju („szent szellem”) és a rossz princípiuma Angra Mainju („romboló szellem”) istenségét és megalkotta belőlük a dualista vallást. Később egy embernek tulajdonították az igaz vallás megalapítását: Zarathustra (Zoroaster) prófétának, akinek a tanítása egyaránt tartalmaz monoteista és dualista jellegzetességeket. Zarathustra és istene, Ahura Mazdá „Bölcs Úr”. Mazda teste tűz, feleségei az égi vizek. Ellenlábasa Angro Mainju, a rossz, a sötétség és a halál erőinek ura, aki létrehozta a bűnt, a boszorkányságot, a telet, a halált, a betegségeket, az öregséget. Tiszteletének méltó formája a tűz-kultusz. Zaratusztra halála után Ahura Mazdá főisten lett, akit Ahuramazda, Ormuzd, Ormizd és Oromazesz névvel is illettek. A zoroasztrizmus egyistenhívő elemei hatással voltak a később megjelenő egyistenhívő vallásokra. Ezt a vallást Zarathustra perzsa próféta alapította, aki tanításában beszél a jó és a rossz küzdelméről, a Jók és Rosszak halála utáni tartózkodási helyről (amely nem azonos a keresztény mennyország és pokol elképzelésével), a nyájról és a pásztorról szóló metafóráját általában az eljövendő megváltó jövendölésének tartják. Mazdának hat felsőbbrendű géniusz segít a világ kormányzásában (Vohumano, „A jó lélek", Asavahiszta, »Az igen tiszta", Khsathravairija, „A kívánatos királyság", Szpenta Armaiti, „A tökéletes bölcsesség", Haurvatat, „Az egészség" és Ameretat, „A halhatatlanság".

Egyistenhit (monoteizmus)

A nagybetűs Isten szó (gyakran névelővel: „az Isten”) az istenség nevét helyettesíti ezekben a vallásokban, mivel egyedülvaló lévén így is egyértelmű, kire gondolnak. Az egyistenhívő vallások legfőbb lényét jelöli, mint amilyen a judaizmusnak a Tórában és a Talmudban, a kereszténységnek a Bibliában és az iszlámnak a Koránban megfogalmazott Istene. Gyakran Úrként, Atyaként is megjelenik (a rasztafáriknál Jah).

Történelem

Az a korábbi elképzelés, amely szerint a egyistenhit csak a zsidóknál volt megtalálható, sőt hogy egyenesen ők lettek volna ennek létrehozói, már nem állja meg a helyét. A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának hite az ősi indiaiaknál, kínaiaknál, görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.

Az egyistenhit bizonyított jelei már az ókori Egyiptomban megtalálhatók. Ehnaton fáraó (Kr. e. 1350 körül) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Van olyan elképzelés, miszerint a többistenhívő panteonok alapvetően korai monoteizmusokból (egyistenhit) alakultak ki, sőt Étienne Drioton szerint a henoteizmus is „látens monoteizmus”.

Isten fogalma az ábrahámita vallásokban

Isten meghatározása a zsidó, keresztény és iszlám vallás (ábrahámi vallások) szerint a következő:

• a lét vonatkozásában az örökkévaló
• a világ viszonylatában a teremtő
• az emberi élet vonatkozásában az atya
• társadalmi fogalmak szerint tanú, gondviselő és bíró
• az okság viszonylatában a mindenható,
• teleologikus viszonylatban az úr vagy az üdvösség (értsd: a helyes vagy erényes élet után esedékes jutalma) megadója.

Isten ilyen felfogása rokonságot mutat más vallásokkal is. Az egyes tulajdonságokkal való konkrét meghatározás eredményeképpen egyfajta tudományosan nehezen bizonyítható létező megtestesítője. (A hit valamire vonatkozó, a cselekvést, a jövőre irányuló lépéseket illető, nem bizonyítható feltételezések köre.)

A zsidó, keresztény és iszlám vallási, kulturális körben a vallásalapítók tiltották Isten közelebbi mibenlétének meghatározását, látványának megjelenítését. (Lásd: „Vagyok, aki vagyok”, és az Isten szó értelmezései, továbbá a ábrázolás tilalma.)

A Biblia Istene

Michelangelo: Az ember teremtése, részlet a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójából)

A zsidóság és a kereszténység istenképe a Biblián alapszik. A Bibliából Istent mint személyt ismerhetjük meg, aki a legfelsőbb lény, teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek (a látható és láthatatlan dolgoknak egyaránt).

„Istent soha senki nem látta.”- nyilatkozta Jézus.

Isten székhelye a mennyben van, de mindenütt jelen van. Ahogy a rádióhullámokat nem látjuk, és a Föld vonzóerejét sem, ugyanúgy Isten is láthatatlan. A Biblia alapján teremtények vagyunk, nemcsak fizikai, hanem élő testek, és a további (halál utáni) életünk attól függ, hogy megismerjük-e a Teremtőt és bensőséges kapcsolatba lépünk-e vele.

Az ószövetségi írásokban Isten képi ábrázolásának tilalma élt és ez a korai kereszténységben is megmaradt. Évszázadokon keresztül csak egy-egy jelképpel utaltak Istenre. Sok mai keresztény szerint a Fiú színre lépésével az ábrázolás tilalma megszűnt, hiszen a megtestesülés annyit jelentett, hogy Isten, emberré válása által, látható kifejezési formát öltött.

Az ókeresztény egyházatyák elítélték Isten képi megfogalmazását, jelképes ábrázolása viszont a mai keresztények nagy részénél már elfogadottá vált. A későbbi időkben Jézust először képmásként ismerték meg az emberek és a képek szemlélése az isteni misztériumok szemlélését jelentette számukra.

„Aki engem lát, látja az Atyát” – mondta Krisztus, János evangéliuma szerint – ami egyes keresztények alapján jelképes értelmű. Jézus gyakran beszélt szimbólumokban: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Hasonlóképpen szimbólumként mutatta be az Atyát is: ismeritek Őt, és láttátok Őt – és látták az Életet, az Igazságot, az igaz Utat.

„	»Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is egy mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.«	”
– János evangéliuma 17,21

A keresztény apostoli hitvallásban a következőképpen foglalják össze, hogy szerintük kicsoda Isten:

• „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében”. Istent egy, a kereszténységbe bevezető könyv a következőképpen határozza meg: „Isten a végtelen Szeretet, végtelen Jóság, végtelen Szépség.”

Isten más neveken

JHVH Tetragrammaton, a négybetűs héber Istennév, Izrael Istenének az Ószövetségben található neve

Isten sok név alatt jelenik meg a Bibliában, mégis egy biztos és állandó azonosítási alapot ad meg, azt ugyanis, hogy Ő a Teremtő, aki egyedül teremtette a Mindenséget.

• Mindenható Isten

Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki volt, van és aki eljövendő

• Örökkévaló Isten

Örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a Föld határait

• Atya

Nem Atyád-e Ő, aki teremtett?

• Lélek

Isten Lelke teremtett engem

Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Őt

• Seregek Ura

A Mindenség alkotója Ő ... Seregek Ura az Ő neve

• Izrael Istene

Izrael Istene ... Te teremtetted a mennyet és a Földet

• Az egész Föld Istene

az egész Föld Istenének hívattatik

• Első és Utolsó

Én vagyok az első, én vagyok az utolsó, és rajtam kívül nincs (más) Isten

• Megváltó

Így szól az Úr, Megváltód és Alkotód

• Ige

Kezdetben volt az Ige ... Minden Őáltala lett ... És az Ige testté lett és lakozott miközöttünk

Szentháromság

Cima da Conegliano: Isten az Atya
A Bibliából Istent mint személyt ismerhetjük meg

Torinói lepel: Jézus a Fiú, aki Isten akaratának engedelmeskedve megüresítette magát és emberi természetet vett fel

A kereszténység legtöbb irányzata szerint Isten egyszerre három személy: az Atya, a Fiú (Jézus Krisztus) és a Szentlélek (vagy Szent Szellem). Ez a Szentháromság tana.

Legfőbb tulajdonságai: örökkévaló, egyedüli, láthatatlan, mindenható, mindentudó, szent, tökéletes, jó, igazságos, hűséges, irgalmas, kegyelmes és féltve szerető. Isten lénye az emberi értelmet és befogadóképességet túlhaladja, de kinyilatkoztatásán keresztül megismerhető.

A kereszténység többségének nézete alapján az Újszövetségben három személyben jelentette ki magát: ő az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezeket a következőképpen határozzák meg:

• Az Atya

Az Atya maga az örökkévaló Isten, aki minden létező gondviselője. A Fiún keresztül ismerhető meg: ő nyilatkoztatta ki az Atya természetének lényegét, a szeretetet. Az Atyától született a Fiú. Ortodox szemlélet szerint a Szentlélek is, a katolikusok szerint viszont a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik.

• A Fiú

A láthatatlan Isten képmása és egyszülött Fia, és egyben ő is maga az örökkévaló Isten, egy az Atyával. Minden teremtmény előtt született, a földi és mennyei dolgok és létezők őbenne, őáltala és őérte állnak fenn. Isten akaratának engedelmeskedve megüresítette magát, emberi természetet vett fel. A Szentlélek által fogantatott, a Szűz Máriától megszületett és Jézus Krisztusként itt élt a Földön.

Mindenben hasonlóvá lett az emberekhez, kivéve a bűnt. Földi életében és szolgálatában is engedelmes volt az Atyának, egészen a kereszthalálig. Ezért az Atya feltámasztotta őt a halálból, és dicsőséggel, tisztességgel koronázta meg, úrrá tette kezeinek minden munkája fölött, és a maga jobbjára ültette. „Ajándékozott Néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Ő az új és örökkévaló szövetség szerzője, közvetítője az Atya és a világ között.

• A Szentlélek

A Szentlélek szintén valóságos személy, aki az Atyától és a Fiútól származik. Azért jött, hogy a keresztény egyházban Jézus Krisztus személyét fölmagasztalja, és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, Isten valóságos ismeretére és imádatára. A Szentlélek is maga az Isten. Az ellene elkövetett bűnökre nincs bocsánat. Ő kente fel Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön ki, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát. Ő munkálja ki az emberekben – az Igével egységben – a megtérést, újjászületést, és teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vigasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.

Az emberi élet és a világ értelmezése a katolicizmus szerint

Az Isten személyéhez a következő cselekvések kapcsolódnak:

• ha jutalmaz, akkor áldásban részesít
• ha megbocsát, akkor kegyelemben részesít
• ha büntet, akkor elfordítja rólunk tekintetét
• ha megnyugtat, akkor megvilágosít, stb.

Az ember és Isten viszonylatában az ember Istenről úgy vesz tudomást, hogy

• imádja, imádkozik hozzá
• kér tőle, könyörög neki és fohászkodik hozzá
• tanúságot tesz mellette, illetve a benne való hitéről stb.

Végül Isten fogalmát átszövik az egyéb mindent magába foglaló fogalmakhoz kötődő képzetek, így a természet, az ismeretlen, a csoda, a felfoghatatlan stb. Ilyennel találkozhatunk a panteizmusnál, mely a természetre vagy a világmindenségre tekint istenként.

Judaizmus

A zsidó hagyományban Isten különböző neveken jelenik meg, elsősorban JHVH (יהוה), továbbá főleg Elohim (אֱלֹהִים) és Adonáj אֲדֹנָי nevek alatt. Számukra Isten szigorúan egy és a kereszténység Szentháromság tana pedig a monoteizmus elcsorbítása (hasonlóan az iszlám tanításához). Alapeszméje kezdettől fogva a "Semá", amely Isten egységét, oszthatatlanságát és szellemiségét (testetlenségét) proklamálja ábrázolása pedig ezért minden formában tilos.

Iszlám

Az 'Allah' szó arab írással

Az iszlám egyik legfőbb tanítása: لا إله إلا الله, la illaha ill'Allah, azaz: nincs más isten(ség), csak Allah. A KORÁN hirdeti az Egy Istent. Mohamed az egyedüli Istennek (Allah) való engedelemre [alávetésre] szólított fel. Jézust csak prófétaként ismerik el, a szentháromságot istenkáromlásnak tartják. A Bibliához hasonlóan a Korán alapján is Allah (Isten) teremtette a világot és az Allahban való hit az iszlám vallás alaptétele. Tiltják bármilyen ábrázolását, mert őt ember soha nem látta.

Hinduizmus

A hinduizmusban Brahman minden létező ősoka, transzcendens, személytelen létező. Tér és idő fölé emelkedett, kezdet és vég nélküli, felfoghatatlan, megismerhetetlen, semmiféle tulajdonsággal nem jellemezhető. A Rigvéda X. 121-es himnuszának címe: Az ismeretlen Isten. Gyakran világléleknek nevezik.

A hinduizmus a Legfőbb Lény megnyilvánulását hármasságként fogja fel: Brahma-Visnu-Siva. Ez a trimúrti.

A hindu saivizmusban Ísvara (Isten) szinonimája egyet jelent Sivával, míg a vaisnavizmusban Visnuval, vagy valamelyik avatárával, a saktizmusban az Anyaistennő, a modern kori hindu reformmozgalmakban az egy Isten, a Krisna-tudatú irányzatban az Istenség Legfelsőbb Személyisége, a Legfelsőbb Úr, vagyis Srí Krisna.

Visnu egyik megtestesüléseként (avatára) tekintik Buddhát (Gautama Sziddhartha) és Krisnát, és sokan Jézust is.

Deizmus

A deizmus a 17. és a 18. században kialakult vallásos filozófia, amely nem tagadja Isten létét, de úgy látja, hogy Isten, miután megteremtette a világot, nem avatkozik annak további sorsába. A deizmus tipikusan tagadta a természetfeletti jelenségek – mint a próféciák, csodák, kinyilatkoztatás, szent könyv – létezését és elutasította a kinyilatkoztatott vallási tanokat. A deisták szerint a vallást az emberi észre kell alapozni, illetve a természet megfigyelésének tapasztalataira – mindezek a deizmus rendszerében elegendőek ahhoz, hogy feltárják Isten, a legfőbb létező létét.

Gnoszticizmus

A gnosztikus vallások, világnézetek alapja az, illetve a különféle gnosztikus irányzatok abból indulnak ki, hogy

• Az igazság előbb létezett, mint minden más
• Minden emberben eleve benne van ez az eredendő igazság
• Aki ezen abszolút tudásra szomjazik, az belülről megtalálhatja.

A gnoszticizmus az Istent feltételező világképektől jelentősen, elvi alapjaiban eltérő, spiritualitás. A gnosztikus felfogás szerint mindenki önmagát válthatja meg, azáltal, hogy a világot megismeri, s végül önmagába jut vissza.

Buddhizmus; Dzsainizmus

Olyan bölcseleti rendszerek, amelyekkel mindenki önmagát válthatja meg. Akkor kikerül a lét körforgásából. Nem születik újra.

Buddha számára Isten létezése mellékes volt, mivel megválaszolása nem feltétlenül szükséges a nirvána eléréséhez. Nem tagadta meg Istent, csupán kijelentette: Ne törődj olyan kérdésekkel, mint hogy létezik-e Isten? Ne vesztegesd az időd és energiád fölösleges vitákra! Gyakorlatban légy vallásos! Tisztítsd meg a szíved! Uralkodj elméd felett! Élj erkölcsös életet! Így elnyered a nirvánát, a megszabadulást vagy az örök boldogságot.

A dzsain filozófiában Istennek, mint a világegyetem felett álló, személyes teremtőnek nincs helye, ám mint tudatos és tudattalan anyag mögött ott húzódik egy finomabb lényeg, amely az összes változás oka - a dzsainizmus ezt nevezi Istennek. A dzsain istenfogalom nem más, mint a tökéletességre jutott lélek (sziddha) és a megszabadult lélek (mukta).

Kínai univerzizmus

A kínai univerzizmus szerint ég, föld és ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belső kölcsönhatásban állnak egymással, és mindenre kiterjedő törvény szabályozza őket. A Su-king így ír: A legbensőségesebb összefüggés van fent az ég és lent az emberek között, és aki ezt teljes egészében felismeri, az az igazi bölcs. Arra a kérdésre: mi tartja fenn, és mi kormányozza a világot, a kínaiak lényegében három fogalommal válaszolnak; ezek a „Sang ti”, a „T'ien” és a „Tao”. Ezekkel kell először foglalkoznunk, ha kérdésünkre választ akarunk kapni.

Az Atyaisten kínai megnevezésére, Matteo Ricci jezsuita misszionárius (1552-1610) a kínaira fordított vagy kínaiul írt műveiben néha az „Ég” (Tien (Tian) 天) szóval fejezte ki a zsidó-keresztény Isten-fogalmát, világosabb elnevezésként azonban az „Ég Ura” (Tien-csu (Tianzhu) 天主) kifejezést használta. Fung Yu-lan értelmezésében a Tien (tian) nem morális istenség, hanem vaksors, s transzcendens, személytelen, az ember sorsát meghatározni képes erőt is jelöl.

Konfuciusz nem kívánt állást foglalni abban a kérdésben, hogy a Tien vajon Isten, vagy a Természet maga, ezért követői között mindkét értelmezés hívei megtalálhatók.

Afrikai vallások

Az afrikaiak régóta hittek Isten létezésében. Erről számos útleírás tanúskodik. Az egyik ilyen utazó, William Bosman 1700 körül a Rabszolgapartra tett utazásáról azt írta, hogy a bennszülötteknek világos elképzeléseik vannak "az igaz Istenről, akit mindenhatónak képzelnek... Bizonyos, hogy hitük szerint szerint ez az Isten teremtette a világegyetemet és buzgón imádják bálványaik előtt. De nem imádkoznak hozzá, és áldozatot sem mutatnak be neki. Ezt azzal indokolják, hogy Isten túl magasan van, és túl nagy fáradtság lenne leereszkednie onnan az emberek miatt; ezért a bálványistenekre ruházta a világ igazgatását. Ezek a bálványistenek, akik Isten után másod-, harmad- és negyedrendűek, a mi uraink, akiknek engedelmességgel tartozunk. És ebben a szilárd hitben nyugodtan élnek.

Az afrikai vallások a főistent és a számos al-istent és istennőt a különböző törzsekben különféleképp nevezték, bár egyes helyeken gyűjtőnevük is volt. A joruba vallás Olódùmarè-nak, az ibók Alosé-nak, asantik Abosom-nak, a fon törzs Vodun-nak nevezi. A fon törzs szerint vodu az Isten mindenhol jelen levő lelke, oda lehet idézni bármely helyre vagy személybe. Vallásuk rítusai a vodut idézték, hogy erejét hasznosítsák. Haitin a vodu (vudu) kifejezést először Istenre, majd általában a vallásra használták.

Amikor az afrikaiakat összefogdosták és az Újvilágba vitték őket rabszolgának, ők az idegen földön is megtartották afrikai istenhitüket, sőt a főisten és a helyettes isteneket azonosították az újonnan megismert vallások isteneivel, nem utolsósorban a keresztény Isten-képpel, így alakultak ki az afroamerikai vallások.

Agnoszticizmus

Az agnoszticizmus olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint Isten létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy létezik-e vagy nem, és e tudás nélkül kell élnünk a világban.

Istentagadás (ateizmus)

"A mai szellem előtt két út áll. Vagy magasabb inspirációkra hagyatkozik, vagy elveszik.” Simone Weil francia aktivista, filozófus és misztikus

Az isten fogalmának memetikai értelmezése

„Isten létezik, ha másként nem is, olyan mém formájában, amelynek az emberi kultúra kínálta környezetben nagy túlélési értéke, vagy fertőzőképessége van.” – Richard Dawkins

A memetika képviselői (többek között Dawkins és Blackmore) szerint isten eszméje egy a mémek közül, a vallási mémkomplex egyik tagja. Egy nagyon régóta létező, mutációk során többször függetlenül kialakult mémről van szó, amelynek nagy a túlélési értéke a mémkészletben. Ennek főbb okai a következők lehetnek:

1. Rendkívüli másolási sebessége
   • Nagy lélektani vonzerő:
     • A lélek örök életét ígérve megoldást kínál a haláltól való félelemre
     • Biztonságérzetet ad az e világi cselekedetek igazságos másvilági jutalmát és büntetését előrevetítve
     • Támaszt nyújt saját fogyatékosságaink miatti aggályainkkal kapcsolatban, placeboként működve
   • Önmaga terjesztésére biztat
2. Nagy másolási pontossága:
   • Dogmatikus
3. Stabilitása:
   • Dogmatikus, készen kapott válaszokat kínál
   • Könnyen együttműködik más, hozzá közel álló mémekkel, amik hatékonyan növelik stabilitását

Dawkins a kritikusai szerint, a kreacionizmus és a vallás kritikája kapcsán elköveti a csuszkahibát: egy jelenség következményei közül egy rosszat választ ki, és azt általánosítja, ráadásul mindezt úgy, hogy ő maga is bírálja ezt az érvelési típust, amikor ellenfelei kerülnek szóba. Szerintük Dawkins gondolati rendszere „szórakoztató logikai ámokfutás”, amelyben teljesen megalapozatlan következtetések követik egymást. Ezek a vélemények azonban abból az alapvetően téves prekoncepcióból indulnak ki, hogy a memetikai érveknek szükségképpen a teológiai érvekkel kell ütközni. A teológia a vallás egy bizonyos szemszögű megközelítése, a memetikai vallásfogalom pedig egy másik. Nem lehet elvárni egy vitában, hogy az egyik félnek csak az általa cáfolni kívánt véleménynek megfelelő állításokat lehessen tenni.

Az isten mint érzelmi, pszichológiai alapú konstrukció

Sok eltérő nézet és álláspont van arról, hogy mik az istenek (főként a bibliában leírt Isten) iránti emberi érzelmek és kötődések mozgatórugói. Sigmund Freud az ateista német tudós szerint az egyén nem tud érzelmileg felnőni és továbbra is szüksége van egy óvó és büntető uralkodó apaképre. (Freud 1927)

„	Kétséges, vajon az emberek egészében véve boldogabbak voltak-e a vallásos tanok korlátlan uralmának idején, mint ma: erkölcsösebbek semmi esetre sem voltak	”
– Sigmund Freud

Isten absztrakciójának társadalmi hasznosságát a lelkiismeret nevű önkontroll megerősítése adja, amely istennek, mint arccal, de főleg mindent látni képes, tekintettel rendelkező személynek a képzetét tételezi, amely bevált viselkedés-irányítási szociális innováció.

Ezen kívül Istennel azonosítjuk a gondolkodást lehetővé tevő „elhatárolás” legszélesebb, legáltalánosabb megfogalmazásait, a kezdő- vagy fix kiindulási pontot (origó), illetve a kezdetet és a véget (alfa és ómega). Ilyen fogalmak, illetve az elhatárolás művelete nélkül ugyanis nagyon nehéz bármit is elgondolni, megragadni.

„	A 17. század óta a filozófia nem akart mást, mint tudásunknak - melynek igazán érvényes formája egyre inkább a matematikai természettudomány alakját öltötte magára - szilárd bázist, ahogy Descartes mondotta, fundamentum absolutum inconcossumot, valami abszolút, megrendíthetetlen alapot teremteni. Ez a bizonyos alap, ez a fundamentum absolutum inconcossum mindenekelőtt a tudományok nyújtotta világmagyarázat megalapozását szolgálta volna, de tulajdonképpen végső soron mindenfajta igaz tudásét is, amennyiben az újkor elképzelése szerint minden igaz tudás megalapozott, tudományos tudás kell hogy legyen: episztémé, nem pedig puszta vélekedés - doxa. Az európai újkor filozófiája az "egészre" vonatkozó tudásunkat egy matematikai észrendszer formájában akarta kiépíteni. Descartes úgy képzelte például, hogy előbb-utóbb sikerülni fog az erkölcsre vonatkozó tudásunkat is tudományosan megalapozni, a keresztény hagyományra épülő erkölcsi tudást csak addig tekintette követendőnek, amíg nem sikerül az erkölcs tudományos megalapozását megvalósítani.	”
– Vajda Mihály: A kontinentális filozófia helyzete a 20. század végén

Istenérvek és kritikáik

Isten létezése mellett – vagy ellen – számos úgynevezett istenérvet ismerünk a filozófiában. Néhány az ismertebbek közül:

• Anzelm ontológiai istenérve
• Descartes ontológiai istenérve
• kozmológiai istenérv
• Pascal valószínűségi érve
• Aquinói Szent Tamás, az „első mozgató”-érv
• moralitás-érv
• Gödel ontológiai istenérve
• William Paley tervezettség-érve (teleológiai istenérve)

Az istenek létezése tekintetében konszenzus van általában a teológusok, a hívők egy része és a tudósok között abban, hogy ez tudományosan nem értelmezhető, ezért nem igazolható és nem cáfolható. Ennek megfelelően Isten nem szerepel a tudományos elméletekben. Ez alól kivétel például Swinburne és Plantigua.

Irodalom

• Sigmund Freud, 1927: Egy illúzió jövője. (Die Zukunft einer Illusion.)
• John Bowker, 2002: Isten. Rövid áttekintés Bozai Ágota; Margitta Nóra; Rigó Kinga, 2004. ISBN 963 549 121 2 Budapest.

További információk

• Észvallás vagy istenhit?
• Michael Shermer:„Hogyan hiszünk – Istenkeresés a tudomány korában”, Typotex, 2001. Részlet és Recenzió
• Szilvay Gergely: Dawkins hibái: a természettudomány továbbra sem cáfolja Istent