A mindennapi élet Londonban I. Erzsébet korában már a polgárosodás sok jelét mutatta. London a 16. század végén Európa egyik legnagyobb városa volt, élénk külkereskedelemmel, nemzetközi kapcsolatokkal. Lakosai a kor „világszínvonalán” éltek. A gazdasági fejlődés jól érzékelhető volt, és egyre-másra jelentek meg – gyakran külföldi mintára – technikai újítások is. A város igyekezett gondoskodni az elesettekről is, különösen az árva gyermekekről.
Polgárjoga és ezáltal tulajdonjoga az iparos- vagy kereskedőcéhek tagjainak — a férfilakosság körülbelül háromnegyedének — volt, ők foglalkoztathattak másokat. Csak ők szavazhattak a polgármester, a seriff vagy a városi tanácsosok választásán. A céhek idősebb tagjai libériát, selyemmel vagy bársonnyal bélelt és prémmel díszített egyenruhát viselhettek. A céhek vezetői hozták a szabályokat, és ők is tartatták be azokat. A szabályok megszegőit pénzbüntetéssel sújtották, a nem elég jó árut esetleg elkobozták; súlyos esetben az inasokat megkorbácsolták. A szabályokat ismételten megszegő polgárokat ki is zárhatták a céhből.
A város iparát és kereskedelmét a legfontosabb tizenkét céh vezetői, a „Nagy Tizenkettő” szabályozták. A céhek fontossági sorrendben: a selyemáru-kereskedők, akik gyakran pénzt is kölcsönöztek nemes ügyfeleiknek, majd a fűszerkereskedők következtek, utánuk a textilkereskedők, halkereskedők, aranyművesek, tímárok, szabók és ruhakereskedők, rövidáru-kereskedők, sókereskedők, vaskereskedők, borkereskedők és posztókészítők. A városi tanácsnak minden kerületből egy tagja volt, összesen 26. Ők ellenőrizték kerületük hivatalnokait, rendőreit. A tanácsosok kerületükben szentek és sérthetetlenek voltak.
London legbefolyásosabb embere
Erzsébet királynő után a polgármester volt, a
Lord Mayor. Őt évente választották meg a tizenkét vezető céh azon mesterei közül, akik már voltak tanácstagok és seriffek. A polgármester megbízatása egy évig tartott; bár újraválasztható volt, gyakorlati példa erre alig akadt. A Lord Mayor tisztségre csak gazdag ember pályázhatott, mert saját vagyonából kellett ellátnia a város vendégeit. Feladata volt a rend fenntartása, a törvénykezés, éhínség idején ennivalóosztás, járvány idején az egészségügyi rendszabályok betartatása, az idegenek számontartása, a piacok felügyelete. A polgármester városi sétáin is viselte hatalmas hivatali láncát és prémmel díszített skarlátvörös palástját. Előtte lépkedett prémsapkás kardhordozója, aki a hatalmas kardot hegyével felfelé tartotta. Kialakult az a hagyomány, hogy a gazdag volt polgármesterek végrendeletükben komoly összegeket hagytak a szegények javára vagy más közösségi célokra.
.jpg)
_18.jpg)
_Der_heilige_Rupertus_und_ein_Engel.jpg)
.gif)
