Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Üdvözlünk a Wikipédiában!
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 404 939 szócikke van,
ebből 937 kiemelt.

Kiemelt cikk  
Arany János portréjaBarabás Miklós képén
Arany János portréja
Barabás Miklós képén

Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2.Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-ének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában — vélhetően természete miatt — a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-átültetései.

Szegény református családba született. A késői gyermeket szülei féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat már elvesztettek. Igazi csodagyerekként már tizennégy évesen segédtanító állást vállalt, így támogatta idősödő szüleit. Az anyagi szűkösség ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, közülük sokat le is fordított. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerőjeként szókincse páratlanul gazdag volt; műveiben 16–23 ezer egyedi szót használt.

Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel; politikai tárgyú cikkeket írt. A szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukás után egy ideig bujdosott, ám végül menlevéllel Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanított.

Élete akkor változott meg teljesen, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójának választotta, így Pestre költözhetett. A kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője volt. Irodalmi munkássága hozzájárult addig kevésbé ismert történelmi szereplők megismertetéséhez; többüket ő tette igazán halhatatlanná. Petőfi Sándor barátja volt még úgy is, hogy Arany tehetsége lassabban bontakozott ki, mint a gyorsan érő és rövid életű Petőfié. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem 1882. október 15-én, Petőfi a pesti Duna-parton álló bronzszobra felavatási ünnepén fázott meg, és az ebből kifejlődő tüdőgyulladásban hunyt el október 22-én, így követte barátját a halhatatlanságba.

A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Békéscsaba • Manchester United FC • Kis sárgafejű keselyű • Valentino Rossi • Cetcápa • Havasi csóka • Ikarus 260 

Javaslatok
A nap képe    
A Miscanti-tó és egy gyalogút látképe a Bolíviai-magasföldön, Észak-Chile Antofagasta régiójában. A brakkvizes tó a Los Flamencos természetvédelmi területen található, és a Miñiques vulkán egyik kitörésekor lávafolyammal választotta el a Miñiques-tótól

A Miscanti-tó és egy gyalogút látképe a Bolíviai-magasföldön, Észak-Chile Antofagasta régiójában. A brakkvizes tó a Los Flamencos természetvédelmi területen található, és a Miñiques vulkán egyik kitörésekor lávafolyammal választotta el a Miñiques-tótól

Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Aktuális  

Új kétezres
Új kétezres
Új ötezres
Új ötezres

Az év aktualitásai: 2017-es úszó-világbajnokságEurópai migrációs válságSzíriai polgárháborúIszlám Állam


Halálesetek a közelmúltban: Haller JózsefMíriam ColónRaymond KopaTommy GemmellVlagyimir PetrovSpencer HaysZvjezdan Cvetković
Ezen a napon  
Húsvéti ünnepkör  

Ma 2017. március 5. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 404 939 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.