Arany János (Nagyszalonta, 1817. március 2. – Budapest, 1882. október 22.) magyar költő, tanár, újságíró, a Kisfaludy Társaság igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakja. A legnagyobb magyar balladaköltő, ezért nevezték a ballada Shakespeare-ének, vállalt hivatala miatt a szalontai nótáriusnak, de szülővárosában — vélhetően természete miatt — a hallgati ember titulussal is illették. Fordításai közül kiemelkednek Shakespeare-átültetései.
Szegény református családba született. A késői gyermeket szülei féltő gonddal nevelték, hiszen a tüdőbaj miatt kilenc testvére közül nyolcat már elvesztettek. Igazi csodagyerekként már tizennégy évesen segédtanító állást vállalt, így támogatta idősödő szüleit. Az anyagi szűkösség ellenére olyan nagy és sokoldalú szellemi műveltségre tett szert, hogy felnőtt korára a latin, a görög, a német, az angol és a francia irodalom remekeit eredetiben olvasta, közülük sokat le is fordított. A magyar nyelv egyik legnagyobb ismerőjeként szókincse páratlanul gazdag volt; műveiben 16–23 ezer egyedi szót használt.
Irodalmi pályafutása 1845-ben Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal indult, de igazán ismertté 1846-ban készült elbeszélő költeménye, a Toldi tette. Már pályája kezdetén is foglalkozott a közélettel; politikai tárgyú cikkeket írt. A szabadságharcban nemzetőrként vett részt, majd a Szemere Bertalan által vezetett belügyminisztériumban volt fogalmazó. A bukás után egy ideig bujdosott, ám végül menlevéllel Nagykőrösre költözött, ahol 1851 és 1860 között tanított.
Élete akkor változott meg teljesen, amikor a Kisfaludy Társaság igazgatójának választotta, így
Pestre költözhetett. A
kiegyezés idején a magyar irodalmi és a politikai élet kiemelkedő és meghatározó képviselője volt. Irodalmi munkássága hozzájárult addig kevésbé ismert történelmi szereplők megismertetéséhez; többüket ő tette igazán halhatatlanná.
Petőfi Sándor barátja volt még úgy is, hogy Arany tehetsége lassabban bontakozott ki, mint a gyorsan érő és rövid életű Petőfié. Halála is összeköti őket, hiszen a már egyébként is gyengélkedő népi költőfejedelem
1882.
október 15-én, Petőfi a pesti Duna-parton álló
bronzszobra felavatási ünnepén fázott meg, és az ebből kifejlődő
tüdőgyulladásban hunyt el
október 22-én, így követte barátját a halhatatlanságba.