Heroin

Heroin
IUPAC-név
(5α,6α)-7,8-didehidro-4,5-epoxi- 17-methylmorfinán-3,6-diol diacetát (észter)
Kémiai azonosítók
CAS-szám	561-27-3
PubChem	3592
ATC kód	N02AA09
Gyógyszer szabadnév	diamorphine
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet	C21H23NO5
Moláris tömeg	369,41 g/mol
Farmakokinetikai adatok
Biohasznosíthatóság	<35%
Metabolizmus	máj
Biológiai felezési idő	2-3 óra
Fehérjekötés	0% (morfin metabolit 35%)
Kiválasztás	90% vese glükuronidok, többi epe
Terápiás előírások
Jogi státusz	Schedule I (US)
	S9 (AU)
	Class A (UK)
	Schedule I (CA)
Függőségi potenciál	nagyon magas
Alkalmazás	inhaláció, transzmucosa, intravénás, orális, nazális, rektális, intramuszkuláris

A heroin (C₂₁H₂₃NO₅) (diacetil-morfin) egy félszintetikus morfinszármazék; farmakon. Az emberi szervezetben nagyrészt morfinná alakul, s a legtöbb hatást valószínűleg ez fejti ki. A heroin használata a legtöbb országban tiltott; ahol nem, ott az orvoslásban végstádiumú betegek kezelésére alkalmazzák erős fájdalomcsillapító és nyugtató hatása miatt. Illegálisan is mint kábítószer terjedt el; leggyakrabban inhalálva (elpárologtatva a légutakba juttatva) vagy intravénásan (gyűjtőérbe fecskendezve) használják. Az abúzus igen veszélyes következményekkel járhat.

A heroint morfinból, annak acetilálásával állítják elő, amit viszont ópiumból vagy mákszalmából nyernek ki. Charles Robert Alder Wright angol kutató állította elő először 1874-ben.

A heroin előnye a morfinnal szemben, hogy erősen lipidoldékony vegyület, aminek következtében gyorsan átdiffundál a vér–agy gátat képző endothélium sejthártyáján, bejutva az agy idegsejtjei közé: hatását tehát hamarabb és erőteljesebben fejti ki, mintha morfint juttatnánk a szervezetbe. (Szívás esetén 1–2 perc elteltével, intravénásan adva azonnal hat.)

A heroin az 1900-as években terjedt el mint kábítószer; az 1920-as években hoztak korlátozásokat, törvényeket használatának visszaszorítására. Napjainkban legnagyobb mennyiségben Afganisztánban termesztik a heroin alapanyagául szolgáló mákot.

Hatása

A heroin a szervezetbe jutva rendkívül gyorsan hat. A kialakuló állapot ismerős, megszűnik a belső feszültség, s túláradó önbizalom, eufória foglalja el a helyét. Ebben tehát a másik két szerhez viszonyítva nincs különbség. Más azonban a hatás időtartama, míg az ópium vagy a morfium hatása kb. tíz óráig is eltart, addig a heroiné csak három órán keresztül. Az igazán tragikus különbség azonban abban van, hogy a heroin utáni vágy (mind a testi, mind a lelki függőség következményeként) a legerősebb valamennyi ópiumszármazék közül.

Egy heroinista így írt önmagáról: „A heroin hatására az ember gyáva, szemtelen és szégyentelen lesz. Mindent, még a halálos veszedelmet is vállaltam, csakhogy meglegyen a napi heroin adagom. A nők sem érdekelnek, irtózom tőlük. Csak egyetlen dolog érdekes ma már számomra az egész világon, a heroin…!”

Pakisztánban, ahol a heroin nagyon nagymértékben elterjedt, a karacsi kórház kábítószer-elvonó osztályán egy beteg, aki önként jelentkezett az elvonókúrára, ezt mondta: „Hat gyerekem van, egy hajózási társaság mérnöke vagyok. Ópiummal kezdtem, végül a heroinnal végeztem. Nehézségem van az állásom megtartásával, ezért jelentkeztem elvonókúrára, hiszen az állásomra szükségem van, már csak azért is, mert gyermekeim még tanulnak. Szükségem van az állásra, pénzre, hogy etessem, neveljem gyermekeimet”, s miközben ezeket mondta, felnőtt férfi létére sírt.

Sokan úgy váltak a heroin rabjává, hogy előtte már más kábítószert is megpróbáltak, úgy találták azonban, hogy a legteljesebb kielégülést a heroin adja számukra, vagy a terjesztők keverték hozzá enyhébb szerekhez, hogy a függőség gyorsan kialakuljon. Amikor az agyukban eléri, a heroin okozta mámor (a „heroin flash”) a tetőpontját, úgy érzik, a világ megszűnt számukra létezni, fekete-fehér víziók veszik körül őket, s a valóságot a nirvána, álmaik birodalma foglalja el.

A heroinisták intelligenciája csak lassan-lassan csökken, de a jellemük hamar megváltozik, gyorsan elvész helyes erkölcsi és szociális érzékük, magatartásuk. S jóllehet kábult és éber állapotukban egyaránt sokat beszélnek a szexualitásról, a valóságban, életükben a heroin helyettesíti a nemi életet. Gyakorlatilag aszexuális lényekké válnak. A heroin rendszeres használata is az önkasztrálás legbiztosabb módszere.

A rövid ideig tartó heroin mámort hosszas depresszió követi. Ez olyan kellemetlen, rossz érzés, hogy a heroinista megfogadja, soha többé nem él a heroin mámorral. Sajnos ez az elhatározása semeddig sem tart. Rövidesen ismét vágyik arra, hogy átélje a néhány perces bódulatot. S azután minden megy tovább feltartóztathatatlanul a tragédia felé. A hozzászokás nagyon hamar kialakul.

Ennek első következménye, akárcsak az ópiumnál és a morfiumnál, hogy az alkalmi élvezetből a heroinmámor lesz élete értelme, célja. S ebből egyedül, orvosi segítség nélkül már nem tud szabadulni. Ha elhagyja a mérget, akkor a többi ópiumszármazék elhagyásakor jelentkező panaszoknál sokkal súlyosabb, kínzóbb tünetek mutatkoznak: kegyetlen viszketés, könnyezés, orrcsöpögés, hasmenés, kínzó-fájdalmas görcsök, általában elviselhetetlennek érzett testi szenvedés. Szervezete annyira hozzászokott a heroinhoz, hogy jóformán már a halálos adag sem váltaná ki a kezdetben megismert boldogító mámort. Ezért a heroinista úgy érzi, hogy már nem is erre van szüksége, hanem csakis azért kell bármi áron megszereznie az újabb adag heroint, hogy megmeneküljön az őrjítő-kínzó elvonási tünetektől.

A heroinista azonban nemcsak a méregnek lesz rabja, hanem függő helyzetbe kerül a kábítószer-kereskedők leglelkiismeretlenebb fajtájától, a heroin kereskedőtől is. Kizárólag tőlük tudja megkapni a heroint, ők pedig könyörtelenül kizsákmányolják áldozataikat, nagy részük a busás haszonért, kisebb részük azért, mert maguk is heroinisták, s a heroin eladásával tudják csak megszerezni a számukra is nélkülözhetetlen drogmennyiséget.

Ezért a heroin nemcsak azért a legveszedelmesebb ópiumszármazék, mert a legnagyobb a függőség tőle, hanem azért is, mert a legnagyobb anyagi áldozatot követeli meg rabjaitól.

A testi károsodások megjelenéséig, s az ismerős végállomásig, vagyis a szervezet fizikai és lelki értelemben vett csődjéig aránylag hosszú idő telik el. De a kép teljességéhez, a heroin veszélyességéhez még hozzátartozik, hogy az elvonási tünetek súlyosabbak, nehezebben leküzdhetők, mint az ópium- vagy morfiumszenvedély eseteiben, s ezért az elvonókúra is lényegesen gyötrelmesebb a beteg számára.

A heroinfogyasztás formái igen változatosak, különösen keleten. A kezdők (nemcsak keleten, hanem világszerte) dohánnyal keverve cigarettában szívják. Pontosabban, a kis heroingolyócskákat a cigaretta végében helyezik el, ezt nevezik „firing the ack-ack gun”-nak, géppuskasorozatnak. Egyszerre több kis golyócskát tesznek a cigarettába, s hátrahajtott fejjel, hogy a golyócskák ki ne essenek, a cigarettát függőleges helyzetben tartva szívják a heroint. A kezdők másik szokása, a cigarettát heroinporba mártják szívás előtt.

Hongkongban egy sajátos eljárást találtak ki, s ennek jellegzetes kínai elnevezést is adtak: sárkányeregetés. Ilyenkor a heroinszemcséket, barbitonnal keverve, alumíniumfóliába csomagolják, és gyertyával melegítik. A felszálló füstöt kis bambusz- vagy papírcsövecskén át szívják be. A füst a sztaniollemezkét fel-le mozgatja, s ez a felszálló füstnek olyasféle alakot kölcsönöz, amely a régi mitológiák kínai sárkányára emlékeztet. Ha el akarják kerülni a heroin ilyenfajta szívási módjából elkerülhetetlenül adódó veszteséget, akkor a heroint egy gyufaskatulyába rejtve égetik el, s innen szívják fel az említett csövecskékkel a füstöt. Ezt a sajátságos szájmozgás miatt szájharmonikázásnak nevezik.

Később azután, hogy minél kevesebb anyag menjen veszendőbe és minél előbb beálljon a várt hatás, már injekcióban adják be maguknak. Eleinte csak a bőr alá, majd még gyorsabban akarják elérni a mámort, s áttérnek az érpályába történő (vénás) adásra. A junkie-k körében is ez terjedt el, mivel csak rossz minőségű, erősen hígított áruhoz jutnak, amely szájon át bevéve teljesen hatástalan.

Ezek az injekciók természetesen házilag készülnek, egyszerűen úgy, hogy a heroinport közvetlenül a beadás előtt vízben feloldják. S még talán az a kisebb veszély, hogy a heroinport egyszerűen közönséges csapvízben oldják fel, s egy szemcseppentőre szerelt injekciós tű segítségével adják be. A sokkal nagyobb veszély a túladagolásból eredő halálos „lövet”. Ennek oka lehet egyszerűen az, hogy a különböző, de ismeretlen mértékű hígítások miatt gyakorlatilag semmiféle megbízható adagolás nem lehetséges. A heroinista maga sem tudja pontosan, hogy mennyi heroint is oldott fel. Csak azt tudja, mennyit adott neki az árus, hiszen ő a heroint kiadagolva, kis tasakokban veszi meg, s nyilvánvaló, hogy az árus nem patikamérlegen mérte ki.

Sokszor azonban maga az árus sem tudja, hogy a valóságban mennyi heroin is van a neki kiadagolt csomagocskában, csak azt, hogy neki mennyit mondtak. Így azután, ha egyszer véletlenül (a szokástól eltérően) az adag valóban a jelzett mennyiségű heroint tartalmazza, azaz ha a szerencsétlent kivételesen nem csapják be, akkor ez az injekció könnyen utolsó lehet! Sok heroinista lelte már így a halálát, amikor felbukkant a piacon egy új terjesztő, a korábbinál tisztább szerrel.

Az ópiumszármazékokat, mint fájdalomcsillapítókat az orvostudomány nem nélkülözhette és sok esetben ma sem nélkülözheti. Bár nagyon sok szintetikus morfiumszármazékot sikerült előállítani, s majd mindegyiket valamilyen célra fel is használja az orvostudomány (némelyiket fájdalomcsillapítóként, másokat a műtéti érzéstelenítés során), de olyat még ez ideig nem sikerült találni, amelyik ha a morfiumnál kisebb mértékben is, de ne okozzon megszokást. Közülük említésre méltó a heroinnál enyhébb kábítószer, a metadon. Van ugyanis egy kórházi elvonókúrás módszer heroinistáknál (akiknél, mint említettük, az elvonás igen nehéz feladat) vagy morfinistáknál, amelynek során a heroint, illetve a morfiumot metadonnal helyettesítik.

A metadon elvonása ugyanis lényegesen könnyebb, mivel elvonási tünetei kevésbé kínzók, mint a heroiné vagy a morfiumé…

Ha orvosi szemmel, a beteggel foglalkozó, fájdalmait enyhíteni akaró orvos szemével nézzük, hogy mit is jelentettek az ópium és származékai az emberiségnek, akkor azt kell mondanunk, hogy nagyon sokat. Felfedezésük és alkalmazásuk az orvostudomány oldaláról nézve az emberi tudás diadala volt. Ugyanakkor úgy járt vele az emberiség, mint amikor valaki kellő körültekintés nélkül szabadítja ki a szellemet a palackból. Ebben az esetben nem egyedül a jó szellem szabadult ki, hanem vele együtt a rossz is, amely tragédiák egész sorozatát indította el. Senki sem gondolhatta, hogy a palackban nemcsak az enyhet adó gyógyszer szelleme van bezárva, hanem egy veszélyes kábítószeré is.

Időbe telt, míg orvos és beteg megtalálta a határokat, az adás és az igény közötti helyes mértéket. Amíg erre nem figyelt fel orvos, beteg és a társadalom, addig a gyógyszer testet-lelket uraló, pusztulásba taszító méreg is volt.

Végül idézzük a híres magyar utazónak, Ligeti Lajosnak 1900-ban írt megrázó sorát. Akkoriban a fő veszélyt még az ópium jelentette: „Az ópiumszívó megfeledkezik mindenről, nem érez semmi fájdalmat, se testit, sem lelkit. De mint minden mámor, az ópium is az idegeket tépi, rombolja, s rá fáradtság, apátia következik. Az igazi veszedelem a következő mámor utáni szenvedélyes vágy. Ilyen kielégületlenségi időben rongy, roncs, szánalmas báb az ópium bolondja, a józan ész törvényei többé nem érvényesek számára, eltékozolja vagyonát, vagy ha már semmije sincs, habozás nélkül letér az egyenes útról, hogy ezen szenvedélyét kielégíthesse.”

Media

Budapest Végállomás dokumentumfilm (Pesty Laszlo)

Források

• Gyires Klára, Fürst Zsuzsanna (szerk.): Farmakológia és farmakoterápia I. Farmakológia. Medicina Könyvkiadó, Budapest, 2007. ISBN 978-963-226-137-9.
• http://fu.web.elte.hu/drogeria/cikk/0119kids.html
• http://uccu.fw.hu/heroin.htm
• http://www.drogfokuszpont.hu