Ali kalifa/Ali ibn Abi Tálib (Mekka, 599. július 29. – Kúfa, 661. január 24.) volt az iszlám negyedik, a „helyesen vezetettek” közé tartozó kalifája (uralkodott 656. június 17-étől haláláig). Mohamed próféta egyik unokatestvéreként és vejeként, illetve a legelső muszlimok egyikeként a társak (szahába) közé tartozott. Szerepe az iszlám síita irányzatában alapvető: itt őt tekintik az első és egyetlen jogos kalifának, illetve az első imámnak – a szemükben Ali szerepe majdhogynem felér Mohamedével, nem csak abban az értelemben, hogy helyesen vezette a közösséget az iszlám törvény (saría) szellemében, hanem úgy is, mint aki értelmezte annak ezoterikus jelentését is. Történelmi szempontból Mohamed után az iszlám legmeghatározóbb alakja.
Alit már a kortársak is különféleképp ítélték meg; szerepét, egyéniségét a szunniták és síiták ma is eltérően értékelik. Bár Alit a szunniták is rendkívül tisztelik, a síitákkal ellentétben nem ismerik el Mohamed utódjának, mivel nézetük szerint a próféta erről nem rendelkezett. Kalifasága alatt vívták az első muszlim polgárháborút (I. fitna), amely közben Ali hívei közül, de vele szakítva létrejött az első muszlim szekta, a háridzsitáké („kivonulók”). Bár a szunnita és a síita irányzat tényleges elkülönülését nem Ali kalifaságától számítják, arra, hogy az iszlámon belül szekták kezdjenek kialakulni, Ali politikája, döntései teremtettek alkalmat.
Halála a pártviszályok és a vallási fanatizmus következménye. 661. január 24-én a kúfai mecsetben gyilkolták meg, amikor a koránt olvasta. Nedzsefben temették el; a város azóta az egyik legjelentősebb síita szellemi központ és zarándokhely.
Ali rövid beszédei közül több az általános iszlám kultúra részévé vált, ezek a mindennapi életben is jelen vannak mint közmondások, aforizmák. A 10. században összegyűjtött prédikációi, levelei, szólásai (Nahdzs al-Balága , „Az ékesszólás ösvénye”) az egyik legtöbbet olvasott és legnagyobb hatású könyv az iszlám világban.
_-001.jpg)
