Kezdőlap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Üdvözlünk a Wikipédiában!
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik.
A magyar változatnak 397 895 szócikke van,
ebből 918 kiemelt.

Kiemelt cikk  
Franz Liszt 1858 detail.jpg

Liszt Ferenc (németül Franz Liszt) (Doborján, 1811. október 22.Bayreuth, 1886. július 31.) a 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.

Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg uradalmi hivatalnoka volt. Korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megadott annak kibontakoztatására. Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-én mutatkozott be az osztrák fővárosban. Első, nagy feltűnést keltő bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban első műve — variációk Diabellinek ugyanarra a keringő témájára, amelyre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplése, majd négy nagy sikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén atyjával az európai művészeti élet központjába, Párizsba utazott.

Cherubini, a párizsi Conservatoire vezetője meggátolta, hogy felvegyék az intézménybe, ezért Bécsben maradt, ahol zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton. Közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozása után több helyre is meghívták Franciaországba, Svájcba, majd ismét Angliába. Többnyire népszerű operák témáira írt ábrándokat, parafrázisokat játszott. 1827-ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol tehetsége a társasági élet ünnepelt hősévé tette. Itt ismerkedett meg Chopinnal, akitől eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvíz károsultjait bécsi hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékműhöz. Oroszországi hangversenykörútjain nemcsak az orosz komponisták művészetét ismerte meg, de szerelmét, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnőt is, aki később irodalmi munkásságában is közreműködött. A negyvenes évek elején Weimarban lett az udvari színház karmestere: népszerűsítette és vezényelte kortársainak műveit, tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. A később róla elnevezett budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra új központját, és az év néhány hónapjában tanított is itt.


A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Diplodocus • Guillain–Barré-szindróma • Solti György • Brit Kelet-indiai Társaság • Damon Hill • Csontváry Kosztka Tivadar • Lepantói csata  Javaslatok
A nap képe    
A budapesti Szent Rókus-kápolna az 1956-os forradalom idején

A budapesti Szent Rókus-kápolna az 1956-os forradalom idején

Tudtad-e?  

Tudtad-e, hogy…

Aktuális  

Az év aktualitásai: 2016-os amerikai elnökválasztásEurópai migrációs válságSzíriai polgárháborúIszlám Állam


Halálesetek a közelmúltban: Vas IstvánRákóczi LászlóSzőke IstvánJózsa ImreVeszelovszki ZsoltAngelusz IvánMikasza
Ezen a napon  

Ma 2016. november 2. van,  

Évfordulók  


Ismerkedés a Wikipédiával  
Contactus-wmcolors.svg
  • Üdvözlőlap – Bemutatkozik a Wikipédia.
  • Első lépések – Didaktikusan felépített bevezető a Wikipédia szerkesztésébe.
  • Segítség – Egyszerű, közepes és haladó szerkesztési tippek, útmutatók.
  • Wikifogalmak – Minden, ami elsőre kínaiul hangzik a Wikipédián, itt magyarázatra lel.
  • Kocsmafal kezdőknek – Az új szerkesztő kérdez, aki tud, válaszol.
  • Homokozó – Újdonsült szerkesztőink szabadon garázdálkodhatnak benne.
  • Mentorálás – Kezdeti lépéseidhez támogatást kaphatsz egy tapasztaltabb szerkesztőtől.
Szerkesztői közösség  
Wiki3A.jpg
Magyar Wikipédia Magazin  
Wikipédia más nyelveken  
Ez a magyar nyelvű Wikipédia. 2003-ban indult, jelenleg 397 895 szócikket tartalmaz. A Wikipédia sok más nyelven is elérhető.
Wikimédia-társlapok  

A Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:

Felhasználási feltételek  
A Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
Cc.logo.circle.svg
Cc-by new.svg
Cc-sa.svg
  • Minden szerkesztésed ezen licenc elfogadását és alkalmazását jelenti, mellyel hozzájárulsz, hogy a művet bárki módosíthatja, azt bármilyen célra felhasználhatja.
  • A Wikipédia tartalmának újrafelhasználásakor (átdolgozás esetén is) meg kell adnod, hogy a műre a fenti licenc vonatkozik, továbbá meg kell nevezned a forrásul szolgáló szócikket; internetes közzététel esetén a forrásműre mutató linket kell elhelyezned honlapodon.
  • A képek felhasználási feltételeit külön kell ellenőrizned.