Mindenki Joga Radio Show, Civil Rádío Budapest 98fm
• Web: CivilRadio.hu + LMV.hu/MindenkiJoga  RSS feed
• Listen Live: listen.pls • Join at Facebook
      Subscribe to the email newsletter! (new!)

Mindenki Joga

redjade Csü, 2010-06-24 02:41

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Oktober 12.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-10-19 16:02

Néhány hónapja még nem gondolták volna, hogy menekülniük kell majd hazájukból. Egyikük egy kamionban érkezett Magyarországra, későbbi barátja pedig hol busszal, hol pedig, ha kellett akár folyókat átúszva menekült a román-magyar zöldhatáron át hozzánk.Egyiküket Ankarában próbálták iráni titkos ügynökök elfogni a nyílt utcán. Szerencséje volt, hogy segélykiáltására a törökök közbeléptek. A két iráni fiatalember személyes beszámolója arról mit is akarnak az iráni utcákon kezdetben ellopott szavazataik, majd a diktatúra ellen tüntető tömegek. A Június 12-i elnökválasztáson hivatalos eredmények szerint újraválasztották Ahmadenijad eddigi elnököt, de ezt az utca és a többi jelölt mellett Irán két korábbi elnöke Khatami és Rafszandzsani is megkérdőjelezte. Az iráni fiatalok szerint változást akarnak, ezért vonult egyik nap 4 millió ember az utcára. Szerintük a bebörtönzések, kínzások ellenére kitartanak a tüntetők.

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Oktober 5.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-10-19 16:01

Még két hét sem volt a mexikói Olimpia megnyitójáig, amikor a fővárosban Tlatelolco terénél megszólaltak a gépfegyverek, és órákig tartó mészárlás kezdődött. 1968. október 2-án Mexikóvárosban a békés gyűlést tartó diákok százait gyilkolták meg katonák és rendőrök az államfő és a kormány utasítására. Az utcákat megszállták a páncélosok. Évtizedekig még csak emlékezni sem lehetett nyilvánosan az áldozatokra. A mészárlást a háztetőkről és egy templom tornyából tüzelő orvlövészek kezdték meg, A civilruhás úgynevezett Olimpiai Zászlóalj tagjai előzetes megbeszélés alapján bal kezükön fehér kesztyűvel jelezték a katonáknak, hogy ők hozzájuk tartoznak. majd sorra törtek be a környező házak lakásaiba diákok után kutatva, sok sebesült soha nem érkezett meg a kórházba. Később kiderült a fehér kesztyűsök soraiból kerültek ki az orvlövészek is, többségük az elnöki gárda tagja volt.A Három Kultúra tere azóta a mexikói újkori történelem tragédiájának a jelképe. Hogyan tudott a világ alig 11 nappal később minderről elfeledkezni, miért maradt el mindazóta az emberiség elleni bűntettek felelőseinek elszámoltatása? Mexikó után Egyesült Államok, Linda Carranzával elemezzük Obama eddigi -emberi jogi szempontból-kiábrándító politikáját. Jogtalan fogvatartás immár meghatározatlan ideig? Lépés, amit még Bush sem mert volna megtenni.

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Szeptember 28.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-10-19 15:59

Kalandos utat választva-saját állítása szerint- egy furgon csomagtartójában csempészték vissza országába a puccsal megbuktatott Zelaya államfőt. A tábornokok segítségével az elnöki palotából eltávolított, majd repülőgépre tett Zelayának a nicaraguai határ átlépése után legalább két tucat ellenőrzőposzton kellett áthaladnia, így nem kizárt, hogy a titkosrendőrség és a hadsereg egy része támogatta a visszatérést. Mi történik Hondurasban, miért hallgat az emberi jogok megsértéséről az Obama kormány? Miért állt ki Zelaya mellett az amerikai kontinens összes vezetője?

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Szeptember 7.

Mindenki Joga Mindenki Joga Csü, 2009-09-10 20:37

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Augusztus 24.

Mindenki Joga Mindenki Joga Csü, 2009-09-10 20:35

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, hogy Troy Davis ügyében újabb eljárást kell lefolytatnia a georgiai bíróságnak. A 19 éve egy rendőr meggyilkolása miatt siralomházban tartózkodó halálraítélt saját kézzel írt levélben köszönte meg az Amnesty International Magyarország Multi Kulti csoportja kiállását ügye újratárgyalása érdekében. Troy Davis mellett mintegy húszezren emelték fel a szavukat.Az afroamerikai férfi ellen tanúskodó 9 tanú közül heten vonták vissza eddig a vallomásukat, arra hivatkozva, hogy a rendőrök és az ügyészség fenyegetésekkel., zsarolásokkal vette őket rá a hamis tanúskodásra. Az amerikai Szövetségi Legfelsőbb Bíróság a mostani határozatot ellenző de kisebbségben maradt egyik bírája szerint pédatlan a mostani döntés, hiszen eddig még soha sem mondta ki azt a bíróság, hogy törvénytelen lenne, ha egy tisztességes bírósági eljárás után halálraítélt embert kivégeznek, annak ellenére, hogy esetleg később bizonyítani tudná ártatlanságát.A kijelentés óriási felháborodást váltott ki. Mi a fontosabb a törvények merev betartása vagy az igazság kiderítése.

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Augusztus 24.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-08-31 19:32

please add photo and text

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Augusztus 31.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-08-31 18:53

Példátlan, hogy egy uniós ország kitiltotta a másik uniós állam elnökét Révkomáromnak még sincs következménye. Az Unió vezetői láthatóan nem akarnak lépni, kétoldalú kérdésnek tekintve a konfliktust. Vajon, ha ugyanez két nagy uniós állam között történt volna akkor is csöndben maradt volna Brüsszel? Miért nem mer az EU a kisebbségek jogaiért kiállni?
Megkezdődött a meleg felvonulás rendezvénysorozata, Kuszing Gábor szervező szerint a biztonsági intézkedések idén sokkal hatékonyabbak lesznek. Linda Carranza pedig amerikai tapasztalatait és a 2008-as budapesti élményeit veti össze.

MP3: Mindenki Joga FM 98 - Augusztus 17., 10., 3.

Mindenki Joga Mindenki Joga Szo, 2009-08-22 13:12

2009. Augusztus 17.
Antifaszta megmozdulás a hétvégén, betiltott neonáci megemelékezések. Elfogadható-e , hogy sokszor a jogállami alapelveket megcsúfolva, mondvacsinált és jogellenes eszközökkel akadályozzák meg elítélendő, kirekesztő eszmék képviseletét? Rendőrség a politika szolgálatában... a tartalom további része »

2009. Augusztus 10.
Cigányokat gyilkolnak, és a magyar társadalom többsége hallgat. Néhányan azonban legalább gyertyával és virággal megemlékeztek Budapesten is a legutóbbi gyilkosság áldozatáról... a tartalom további része »

2009. Augusztus 3.
Alig 2 nappal a hivatalosan újraválasztott iráni elnök beiktatása előtt folytatódott az a teheráni kirakatper, amelyben a választási csalások elleni tiltakozókat, reformpárti politikusokat, köztük Khatami egykori iráni államfő alelnökét, és egy volt külügyminisztert is rendszerellenes zavargások szításával vádolják. Mouszabi hívei szerint kínzásokkal, fenyegetésekkel kényszerítették ki a vallomásokat... a tartalom további része »

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Augusztus 17.

Mindenki Joga Mindenki Joga Sze, 2009-08-19 22:41

Antifaszta megmozdulás a hétvégén, betiltott neonáci megemelékezések. Elfogadható-e , hogy sokszor a jogállami alapelveket megcsúfolva, mondvacsinált és jogellenes eszközökkel akadályozzák meg elítélendő, kirekesztő eszmék képviseletét? Rendőrség a politika szolgálatában...

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Augusztus 3.

Mindenki Joga Mindenki Joga Sze, 2009-08-19 22:39

Alig 2 nappal a hivatalosan újraválasztott iráni elnök beiktatása előtt folytatódott az a teheráni kirakatper, amelyben a választási csalások elleni tiltakozókat, reformpárti politikusokat, köztük Khatami egykori iráni államfő alelnökét, és egy volt külügyminisztert is rendszerellenes zavargások szításával vádolják. Mouszabi hívei szerint kínzásokkal, fenyegetésekkel kényszerítették ki a vallomásokat...

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Augusztus 10.

Mindenki Joga Mindenki Joga Sze, 2009-08-12 19:39

Cigányokat gyilkolnak, és a magyar társadalom többsége hallgat. Néhányan azonban legalább gyertyával és virággal megemlékeztek Budapesten is a legutóbbi gyilkosság áldozatáról...

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Július 27.

Mindenki Joga Mindenki Joga Ked, 2009-07-28 14:55

Mi történik Iránban, kik is azok, akikről a hírek szólnak. Bővebben az iráni zöld forradalom kulcsszereplőiről.
Ahmedinejad korrupcióval, hatalmi összefonódással, és Moussavi támogatásával vádolta Khatami és Rafszandzsani volt elnököket még az elnökválasztási kampány idején. Kurrabi a másik ellenzéki jelölt szerinte százmilliókkal nem tud elszámolni. Moussavi szerint exhibicionista, kalandor politika az, amit Ahmedinejad csinál Iránban.

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Július 20.

Mindenki Joga Mindenki Joga Ked, 2009-07-21 20:36

Natalia Estemirovát négyen hurcolták el irodájából, ahonnan csaknem egy évtizede dokumentálta, vizsgálta a csecsenföldi emberi jogi bűntetteket.Holttestét Ingusföldön találták meg. Politkovszkaja után most ő következett. Putyin-Medvegyev Oroszországában egymás után sorozatban számolnak le emberi jogi aktivistákkal, újságírókkal, ügyvédekkel. Miközben a világ, beleértve Magyarország vezetőit is, körbe udvarolják Moszvát olajra, gázra ácsingózva, és persze szemérmesen ilzenkor becsukják szemüket...

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Július 13.

Mindenki Joga Mindenki Joga Ked, 2009-07-14 02:04

Két nappal a Fővárosi Ítélőtábla ítélete után a rendőrség feloszlatta az Erzsébet téri tüntetést, több mint 200 gárdistát előállított. A gárdistákat támogatók szerint jogsértő volt a spontán és békés tüntetés feloszlatása. Előtte a rendőrség bejelentette, hogy minden demonstrációt betiltottak, majd kiderült, hogy mégsem.

MP3: Mindenki Joga - 2009.07.06

Mindenki Joga Mindenki Joga Ked, 2009-07-07 19:45

Manuel Zelaya hondurasi elnök gépe csaknem egy órán át körözött a főváros repülőtere felett, de a leszálló pályát a puccsista katonák járművei eltorlaszolták. Zelayát több ezer támogatója várta hiába , a katonák egy fiatal fiút lelőttek a demonstrálók közül. Iránban tiszteletben kell tartani az emberek szabad véleménynyilvánítását, és Magyarország aggódik a tüntetők elleni erőszak miatt. A Külügyminisztérium szóvivője Mátrai Zsuzsa szerint többek között ezért hivatták be a minisztériumba az iráni nagykövetet...

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Június 29.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-06-29 21:18

A hidegháború után először ismét a hadsereg próbálta eldönteni a politikai vitát Hondurasban. A puccsista tábornokok és az őket támogató legfőbb bírók és politikusok elszámították magukat, mivel Manuel Zelaya elnök letartóztatása majd Costa Ricába hurcolása szokatlan egységfrontot teremtett a világban. A nemzetközi szervezetek mellett Hugo Chavez, Evo Morales, Barack Obama, Hillary Clinton is éles szavakkal ítélte el a hadsereg fellépését....

MP3: Mindenki Joga FM 98 - 2009. Június 22.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-06-22 20:00

A studióban nyilatkozó iráni diákok szerint forradalmi átalakulás előtt áll az ország, a választási csalások miatt Teheránban tiltakozók elleni brutális fellépéssel, tüntetők meggyilkolásával megbocsáthatatlan bűnt követtek el az ország jelenlegi irányítói. Az iráni forradalom eddigi 30 évének legsúlyosabb kihivása előtt áll, innen már nincs visszaút nyiltakozták az egyetemisták..
Pénteken június 19-én a Hősök terén szerveztek szimpátia megmozdulást iráni diákok százai, vasárnap pedig magyar fiatalok flash mob jellegű demonstraciót tartottak az irani köveség előtt. Az egyik iráni diák elmondta a Hősök tere nem véletlenül lett kiválasztva, jelzni akarták ezzel is, hogy ők hősöknek tekintik a tiltakozókat.
Roland szerint a magyarok nem nezhetik tétlenül, hogy békés tüntetőket gyilkolnak meg Iránban. 1956-ban Magyarországon is külföldi segítséget remélték, mi sem maradhatunk tétlenek most.....

MP3: Mindenki Joga Radio Interview with US War Resister

Mindenki Joga Mindenki Joga Csü, 2009-05-28 14:22

Balazs Nagy: Can you tell a few words about yourself and how you got to the situation that you are in?

Victor Agosto: Ok, I am Victor Agosto, I joined the Army of the United States in August of 2005. I was sent to Iraq in October of 2006. And I stayed there until November of 2007. And while I was in Iraq I turned against both wars in Iraq and Afghanistan.

And now my unit is sending me to Afghanistan - or wants to send me to Afghanistan - but I have already told them that I am not going to go and that I am not going to obey any orders supporting my unit's deployment to Afghanistan.

Balazs Nagy: What does it mean that you will not obey any orders? What are the consequences?

Victor Agosto: I am not sure exactly what the consequences are going to be. But, the worst case scenario is that I will get Court's Marshaled and I will be sentenced to a couple years of prison and that I will get a bad discharge from the military which would make it somewhat difficult to find employment or a job in the United States.

Mindenki Joga FM 98 - 2009. március 26.

Mindenki Joga Mindenki Joga Hét, 2009-03-30 22:53

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a pártállami időkre emlékeztető volt az, ahogy a kormányellenes jelszavakat kiabáló két fiatalembert a Kossuth térről március 15-én a rendőrök megbilincselve előállították, a rendőrségi fogdában meztelenre vetkőztették, majd órákon át őrizetben tartották.

Mindenki Joga Rádióműsor 2008 Július 21

Mindenki Joga Mindenki Joga Vas, 2008-07-20 23:19

1978-ban Maradonáékat ünnepeltük, miközben a VB stadiontól néhény kilométerre százakat kínoztak halálra.


  About this blog:
  Mindenki Joga Radio Show, Civil Rádío Budapest 98fm
   RSS & Podcast Feed ——— Subscribe to the email newsletter! (new!)  
Tartalom átvétel