• Lyrics: play full screen play karaoke
• Vrzq Ima - Dalriada
• Virraszt - Dalriada
• Vdj Meg, Lng! (i.rsz) - Dalriada
• Vdj Meg Lng - Dalriada
• Tli Nek - Dalriada
• Tdik Nap - Dalriada
• Szondi Kt Aprdja (i.rsz) - Dalriada
• Szabad Madar - Dalriada
• Rpdhzi Margit Balladja - Dalriada
• Npdal - Dalriada
• Mennyei Harang - Dalriada
• Leszek A Hold - Dalriada
• Leszek A Csillag - Dalriada
• Kinizsi Mulatsga - Dalriada
• Igazi Tz - Dalriada
• Igaz Hittel - Dalriada
• Hozd El, Isten - Dalriada
• Hajnalnnep - Dalriada
• Hajdtnc - Dalriada
• Gret - Dalriada
• Galamb - Dalriada
• A Walesi Bardok 1 - Dalriada
• A Rab Glya - Dalriada
• A Hadak Tja - Dalriada
• Letter From Sherry - Dale Ward

Összetört álmok tükrében
Pergette vissza életét
Nemesre-jóra-szépre született
De kihívta gonosz végzetét.
Halandó teste megtöretett,
És évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
De ellensége is népes.
I'máim égnek, nem remélnek
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál...
Szeretteire gondolt vissza,
Ráncos arcán könnyár
Szélbe üvöltve "nagyok" nevét,
Átok-imára görnyedt.
A csaták legerQsebbje...
A majdnem halhatatlan...
Ereje elszállt, lejárt élete,
Magára maradtan.
I'máim égnek, nem remélnek
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál...
Minden, mi számított, elmúlt az életben,
Tengernyi könny. Hidd el, semmi sem véletlen.
Mentem, ha hívtak, harcoltam, nem kérdeztem,
Maradt a vérzQ ima!
Sebeztek százszor, nem sírtam, ha véreztem,
Felkeltem újra, ha új hajnalt éreztem.
Por és hamu, mi tqz volt a véremben,
Szóljon a vérzQ ima!
AtyáI csarnokába térve,
Fájó teher az élet.
Elmúlt minden mi éltette,
Csak eleven kínja éget.
Vitézsége még megtöretett,
Évei száma véges,
Legvitézebb volt egykoron,
Most csak halálimára képes.
I'máim égnek, nem remélnek...
Vegyen magához kegyes Halál!
Vérezve égnek, szállnak, égnek,
Hajnal elátkoz, ha rám talál.
I'máim égnek, nem remélnek...
Vegyen magához kegyes Halál!

Mily számmal valátok, az fertelmes pogányi.
Mily haddal nyomátok- rabot, kincset találni.
Mily vészben valának szabadjaink végvári.
Mint qztök falának emberei, jószági.
Bennünkben kárt tesztök, ha elegen valátok,
De bajosan gyQztök, ha kevesen vigyáztok.
Sok számosan lesztök, ha eljön a haláltok-
Csak bölcsebben tesztök, ha elegen vigyáztok...
ErdQ kerekébe, ország elejébe,
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!
Várnak peremébe, hegynek tetejébe,
Veszejtsd el a rablót, úgy lész temetése!
Hátadnak mögötte- nyílt seb már az ország.
Asszonyinkról, gyermekinkrQl ne fordítsd el orcád!
ErdQ kerekébe, ország elejébe,
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!
Hazug istenébe' meg ne igen bízzatok!
Ország közepébe' sok hadat meghí'jatok!
Várak erQsébe' vitézül megvívjatok,
Szultán gyQzelmébe' meg ne igen bízzatok!
S Ti, vitéz társaim! Hazáért kiálljatok!
Jó lovak hátain vért, sebet ne bánjatok!
Ellennek számain el ne csodálkozzatok!
Országnak kárain véres bosszút álljatok!
ErdQ kerekébe, ország elejébe
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!
Várnak peremébe, hegynek tetejébe,
Veszejtsd el a rablót, úgy lész temetése!
Hátadnak mögötte- nyílt seb már az ország.
Asszonyinkról, gyermekinkrQl ne fordítsd el orcád!
ErdQ kerekébe, ország elejébe,

Felszállóban a hajnali dér.
Ne sírj, Lelkem, qz a vér!
Szép Vitézem, lóra ne ülj!
Ellenség most nem menekül!
Elment a harcba a Kedvesem,
Nélküle mit sem ér életem.
Bátor, de ellen is számos,
Nyila-kardja mindnek halálos!
Visszajövök majd szél szárnyán,
Ha Te vársz, ezer éj sem állíthat meg!
Visszajövök, mert vár P rám,
Elbúcsúzni, ölelni a Kedvesemet!
Szél, mondd el, mi zajlik amott?
Él-e még szeretQm, vagy már rég halott?
„Vér öntözte falutok földjét.
Sok szép vitéz lehelte ki lelkét."
Holló, jöjj Te láttad a végét!
Az én daliám ontotta-e vérét?
„Határitok zöld füve veresre van festve.
Daliád is ott veszett, nem menekült egy se!"
Hq paripa! Visszajöttél? Mondd el most nekem,
Szép szemét, amíg lehunyta, szólt-e Kedvesem?
„Hozzád küldött, szép leány, üzenetét hozom:
A síron innen, azon is túl- szeretni fogom!"
Visszajövök majd szél szárnyán,
Ha Te vársz, ezer éj sem állíthat meg!
Visszajövök, mert vár P rám,

Védj meg láng
ErdQ mélye rejt el
Nem vezet út, nehogy
Így érjen el a végzet
Nézz hát rám!
Bánat nem felejt el
Szép Daliám
Hol lellek hát meg Téged?
Elmúlt tán...
Minden mi dalban éled
Éj viharán
Elvesztem végleg lépted
Bújtass, Láng!
Bánat kínja éget
Szép Daliám
Hol lellek hát meg Téged?
Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya
Dallamod él, bút messze qz
Sose érjen véget az ének!
Anyám, anyám, édes jó Anyám
Te voltál az én szeretQ dajkám
Születésem napján, jaj de nagyon örültél
Katonának mégis fölneveltél
Világ, világ, idegen, nagy világ
EsQ nélkül nem nyílik a virág
Rózsám szíve meghasad a magánytól
Búcsú nélkül vágtattam el a Babámtól
Járom az utat
Az ismeretlen elQttem
Szép vitézemet
Kutatja szárnyaló énekem
Ó, az én szívem mindig ilyen marad
Pszinte, hqséges, szerelmes és szabad
Ültünk zsongó tavaszkor
Nagy tölgy tövében
Énekeltünk selymes fqben
Madárka szívében
Néztük a Napot
És lelkünk megtelt vele
Merítettünk kék vízbQl
Hol csorog hegynek ere
Vén világból hajt csak egyre
Fáklyafény táncol nevetve
Naplemente égre festve
Otthont mutat a fény
Gonosz átok vére verje
Köd, ború elqzve messze
Nóta szárnyra, harc feledve
Otthont mutat a fény
Védj meg Fény a gonoszoktól!
Álmaimban izzó máglya
Dallamod él, bút messze qz

Jönnék, hogyha várnának,
Ha keserq- kínos vártának
Keserq- kínos rabja nem lennék...
Maradnék, hogyha hagynának,
És tüze lépteim szárnyának
Ellent nem állhatna az ég...
Ha eljQ az éj, leszállok csendben,
Ajkam fagyba-, hóba dermedten súgja:
Eljött újra a dermesztQ sötét.
Psi a kéj, de így van rendben, túl soká,
S magam szenvedtem, s ismét lesz,
Ki csendben lehunyja két szemét...
Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt-hideg fények
Ha eljQ az út vége, hol talál?
Jégvirágon járok én...
Sqrq ködben, télben, erdQ rejtekén...
De napsütésben újra élnék, lázban tart,
S a tavasz dala is felzeng majd!
Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt-hideg fények

Élet tört fel dalaikból,
Lángolt szívükben a harag,
Iszony csengett szavaikból,
S testükbQl emeltek falat.
Nézték gyermekek halálát,
És csak sírtak tehetetlen.
A Halál ölelte aráját, s
Népük maradt temetetlen.
"ÉlQ smaragdot kér a Haragos Úr,
Rám néz most minden,
Családom gyászba borul.
Egy éj, és elvégezve...
A csendet nézem, érzem
Lelkem messze szabadon száll,
Eggyé válok népem büszke Qseivel
S véremtQl gyógyul a Föld."
Az Psök Psének eljöttekkor
Nem létezett még szó,
Csak hit, amely halált kívánt:
Szíveket faló.
Két erQ vívta örök harcát
Téren innen és túl:
Az egyik tanított és épített,
A másik áldozott vadul.
"Tollas Kígyó, mondd, hogy létezhetsz,
Ha nem táplál a vér!"
"A bölcs tudás, s a béke
A vérnél többet ér."
"Márpedig én FüstölgQ Tükör,
Én voltam itt elQbb,
S tudásod már semmit sem ér
Ha vérzel színem elQtt."
"Taníts, érlelj, kutasd az újat
Békés-vértelen,
Mert az Ötödik Napban jár a világ,
S az idQnk nem végtelen."
"Épp' ezért kell gyilkolni,
Ezért ember-szívet falok,
Életben kell tartani
Az Ötödik Napot.
Letépett testrészekkel,
Ürülékkel díszítem magam,
Belekkel, zsigerekkel
Fonom be lobogó hajam.
Lenyúzott emberbQrbe öltözve
Éltetem a Napot,
Mert így Qrizhetjük meg,
Mit a teremtQ ránk hagyott."
"Elmegyek hát, de emlékezzetek:
Visszatérek még!
A Keleti Tengeren túlról jövök,
S velem lesz az ég!
Hagyjatok fel a gyilkolással,
S teremtsetek jövQt,
Az utat megmutattam,
És most gyqjtsetek erQt!"
Távoli kéklQ hegyek között,
Magasan, tenger felett
Tovább élt a nép, amely
Áldozat szívet evett.
Tudásuk lassan elveszett,
És a múlt ködébe merült,
Véres templomaik árnya maradt csak,
A többi sírba került.

FelhQbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifjú térdel, kezükben a lant,
Kopja tövén, mintha volna feszqlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali gyQzelem-ünnepet qlet.
"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fqzne dalokból gyöngysorba füzért,
OdaillQt egy huri nyakra!"
"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopjával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezükben a lant,
És pengeti, pengeti, sírván."
Feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bQsz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Mert meg nem marad itt anyaszülte.
"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fqszer, és drága kenQcs...
Ali gyQzelem-ünnepe van ma!"
Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:

Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Szabad ének, szabad madár,
Jaj, de szép, ki szabadon jár!
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Járnék én is, ha járhatnék,
Ha magammal szabad lennék!
Nem vagyok magammal szabad,
Kezemen, lábamon lakat.
Hidegen fújnak a szelek,
Azok nem jót jelentenek!
Hidegen fújnak a szelek,

Néztem az égen kirajzolódó
Görög éjszakát Csillagfény tengerében.
Jó uram koldusként, vakon kereng a
Hatalmas várnak börtönében.
Hová vet sorsom, hiába kérdem...
Zsoldosok dúlását meg sem értem.
Új hajnal fénye virrad-e még rám?
Vagy becstelenség? Kolostor-magány?
Látom, a szolganép kínhalált halt,
A kincseket adná elQ a hadnak.
Részeg tivornya lármája zajlik,
A prédán Karddal összemarakodnak.
Hová vet sorsom, hiába kérdem.
Szép SzülQföldemtQl messze tértem.
Órák a percek, tán végzetem vár,
Vagy becstelenség, kolostor-magány.
Zászlók lobogtak, és kürt hangja szólt.
Csillagok hulltak, császár vére folyt.
Gyqlölettel harsant köznép szava.
A Szent Palotába lázadás hatolt.
Híveid, Császárné, elfogytanak.
Mentsd puszta életed, óvd meg Magad.
A zárda mélyén, ha sorsod fordul,
Majd újra a trónról hallatszik szavad.
Kérlek, Öregisten, áraszd meg a vizet!
Apám ajtajáig vigyen el engemet!
Vigyen el engemet szép szülQhazámba,
Lelkemnek e földön nincsen nyugovása.
Nem lész nyugovása lelkemnek e földön
Tág rónára vágynék, s vár aranyos börtön.
Segíts, Öregisten! Áraszd meg a vizet!

Hatalmas hegy az élet vizén,
Kíváncsi vágy a szíved mélyén...
Merre száll a kimondott szó,
Ami el nem mondható!
„Ha én elmegyek,
Még a fák is sírnak...
Gyenge ágairól
Levelek hullanak.
Hulljatok le velem,
Rejtsetek el engem!
Mer' az én Édesem mást szeret,

Jó régvel, már hajnal, lám elindulék,
Zöld mezõ útjába, harmatnak ágyába,
S ott, útban hallám az mezõ énekét,
S ím, annak végén búzamezõt lelék.
Széles búzamezõben szép búzavirág,
Hajlék én már érte, abból koszorút kötni, magamat mulatni,
Szép szálas szöghajam ékesíteni.
S ím, feltekinték a magos egekbe,
Fel, a magos egekbe, hold, és nap közébe,
S ott jõdögél le egy kis gyalogösvény,
S ösvényen lépdel egy arany tündér.
Szóval szól, mond nékem az arany tündér,
Szép húgom, készülj érted jöttem, vélem jövél,
Vélem jövél el az ég tetejébe,
Fel, tágas égbe, hold, s nap közébe
Elsõ kakasszókor jönnék nézésödre
Másod kakasszókor tégöd megkérlek
Harmad kakasszókor elbúcsúzzál, készülj
Negyedik kakasszókor tégöd elvinnélek
Ne sírj, Anyám, immár Nap, s Hold közé megyek,
Ne sírj, Anyám elbúcsúzám...
Mennyei harang, húzatlan es megszólalék,
Gyenge lányodat fel az Égbe vezeték...
Indulj el egy úton,
Én is egy másikon...
Ha egymást találjuk, egymásnak se szóljunk.
Aki minket meglát,
Mit fog az mondani?
Azt fogja gondolni,

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.
Új hold, éji dal, lángot szél kavar,
Erdõk fák nesze, virág éneke,
Tûzbõl tûz leszek, csillagfényt veszek
Szólítom magát Táltos Hold-Anyát.
Ukko kultinen kuningas,
Hopiainen hallistija,
Ota kultinen kurikka,
Eli vskinen vasara.
Rögbõl rög legyen, tavon, völgy-hegyen
Holdfény süssön át, hozzon éjszakát,
Ringasson ma el, míg Õ énekel,
S dalra lesz a dal éji szélvihar.
Jolla korvet kolkuttelet,
Salot synket sylkyttelet,
Yhtenae kesaeisnae yoenae,
Ehtoyoenae ensimeisnae!
Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.
Tûzre tûzkerék, küzd, viaskodék,
Mint a gondolat, úgy nyergel lovat,
Ûzi jégesõt, zöld vetést verõt,
Hajtja bõsz telet, hoz Ígéretet.
Tûzre tûzkerék, küzd, viaskodék,
Mint a gondolat, úgy nyergel lovat,
Ûzi jégesõt, zöld vetést verõt,
Hajtja bõsz telet, hoz Ígéretet.
Tûzre tûzkerék, küzd, viaskodék,
Mint a gondolat, úgy nyergel lovat,
Ûzi jégesõt, zöld vetést verõt,
Hajtja bõsz telet, hoz Ígéretet.
Hoz Ígéretet, sorsot, életet,
Gyógyírt seb, ha fáj, enyhülést talál,
Forrást szomjazó, hûs vizet adó,
Hej, tavasz maga a Táltos Hold-Anya.
Kaeyoes korvet kolkutellen,
Syrjaevieret sylkytellen;
Aja vilja vieremille,
Aukemille ahoille.
Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.
Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk

Elmúlt korok elmúlt partján, mesén, regén túl,
Boldoghonnak jó gazdája, a Napot Nézõ Úr,
Tovább indult, útra lépett, a Felsõ Világba,
S útravalóul, így dalolt a legkisebb, a táltos fiának:
Mikor látod, ahogy érzed az úton lelkemet,
Temesd hajnalnak eljöttekor a földbe szívemet,
Temesd mélyre, föld ölébe, csak esõ találjon rá,
Búvópatak megsimítsa, könnyei közt daloljon hozzá.
Esticsillag, égbolt éke,
Fáradt vándor reménysége,
Nyugodt álom hû õrzõje,
Vezesd álmunk békességre
Esticsillag, égbolt éke,
Fáradt vándor reménysége,
Nyugodt álom hû õrzõje,
Vezesd álmunk békességre
Leszek a csillag, alkony lángja,
Hajnalhozta Napra várva,
Tágas égbolt ékessége,
Álom Õre, békessége.
Vigye hátán, napvilágra, mezõ ölébe,
Madár lássa szálljon rája, röpüljenek égre,
Égen széllel tovább száll majd, a csillagokba, fel,
Csillagok közt csillag legyen, s mindörökre a Naphoz énekel.
Esticsillag, égbolt éke,
Fáradt vándor reménysége,
Nyugodt álom hû õrzõje,
Vezesd álmunk békességre
Leszek a csillag, alkony lángja,
Hajnalhozta Napra várva,
Tágas égbolt ékessége,

Szép Erdélyországnak földje
Nagy vészben vala,
Jõ, közelg az rút pogánynak
Szörnyû sok hada.
Dúl, rabol, és pusztít, gyilkol,
Vassal, és tûzzel,
Harmincszor ezernyi rab
Már láncokat visel.
Báthory, hõs, jó vezér,
Ki menten útra kel,
Had dúlását, nép futását
Karddal hogy felel.
Székely falvak népe is jõ,
Végek harcosa, de
Harmadannyi,
Mint az ellenségnek tábora.
Lóra, lóra jó vitézek,
Irtsad a pogányt, hol éred,
Vérben fürösszük ma mind a kardunkat!
Girbe-gurba fejfedõje,
Ne téveszd, hasíts közéje,
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
"Veszett csata, veszett ország!"
Hõs Báthory hangja hallik,
Ám nyíllal többhelyt veretvén,
Lóról szédül, földre hullik.
Felvirradni látszik már a
Pogány szerencsecsillaga, de
Ekkor tör fel bõsz sietve,
Hadával Kinizsi maga.
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Lóra, lóra jó vitézek,
Irtsad a pogányt, hol éred,
Vérben fürösszük ma mind a kardunkat!
Girbe-gurba fejfedõje,
Ne téveszd, hasíts közéje,
Kontyosból hírmondó sem mar
Mint víznek árja,
(Nincs csatába' párja),
Úgy rohan hû Kinizsi,
Rontva, tépve, vágva.
Pogány porba hullva, a
Megmaradtja futva,
Meg sem áll 'Sztambulig,
Lába se ér útra.
Megszáll a sereg éjszakára,
Kinizsi bort vész, mulatságba,
Húzzák a talpalávalót igen,
A vezér aprázza, nem pihen.
Két-két török holttal kezében
Azzal járja, a hold fényében,
Még kettõt foga közé szorít,

Hóborította sírdombok között
Keresem elmúlt idõk szavát
Volt ki elment, volt ki feladta
Volt ki értük is, de ment tovább
Dal lett a szóból, ének a hangból
Mosoly a könnybõl, halk emlékezet
Mindig újra, tovább, fel útra
Vinni hát tovább közös éveket
Álom volt tán, álom is maradt
Igazi tûz, mesék lángja tán
Könny lepi el lám a két szemem
S távolodóban a hangja már
Szakadékok, hegyvölgyek között
Míg lelkünk új utat talál
Szállni égnek mint a szellõ
Mint kincseit féltõ bús madár
Valahol egyszer álomban talán
El nem sírt könnyeink taván
Véget ér majd bús emlékezet
Elfeledve a hosszú éveket
Közös világunknak halk dalán
Újra együtt, énekink szaván
Sorolván sorsot, életet

Kellesz nekem, igazság szava...
Csillag vezet, és majd eljutok oda, ahol
Virágok élnek, s világok égnek...
De nincs még talán minden oda.
Repíts, álom, mondd el a választ,
Mely útra lép, aki helyesen választ?
Élni újra, s nem várni újra?
Hideg szívvel árnyékba bújva, vagy
Szembefordulni a széllel?
Igaz hittel, szenvedéllyel?
Engedj tovább! Ne kelljen életem
Áldoznom, s miért a félelem, ha
Úgyis utolér a hazugság szava, de
Nincs még talán minden oda...
Repíts, álom, mondd el a választ,
Mely útra lép, aki helyesen választ?
Élni újra, s nem várni újra?
Hideg szívvel árnyékba bújva, vagy
Szembefordulni a széllel?
Igaz hittel, szenvedéllyel?
Árván. Állok fenn a vártán. Szélnek szabad
Szárnyán szállnék messze már.
Virradjon rám hajnal. Égnek bízott arccal.
Búból tenger haddal. Gondolatim vár.
Ott az én hazám, hol a hívó szóra felzeng a dal,
Ott az én hazám, hol a szív és lélek egyet akar.
Ott az én hazám, ahol harcol, és remél még a vér, és
Végül célba ér.
Vesd ránk szemed, Világok Világa!
Él majd neved, Gyógyulás Virága...
Földi éltünk Hajnalcsillaga, és
Nincs még talán minden oda...
Repíts, álom, mondd el a választ,
Mely útra lép, aki helyesen választ?
Élni újra, s nem várni újra?
Hideg szívvel árnyékba bújva, vagy
Szembefordulni a széllel?

Hosszú utam gondja, kínja,
Száz könyv lapja meg se bírja,
Ezer dal sem mondhatja el, mit
Ég madara énekel.
Volt, mi fájt, és jött, mi ártott,
Kétség, bú is gyakran bántott,
Szert tettem hû ellenségre, s
Testvér búcsúzott örökre.
Utat, ha leltem, megjártam,
Nem tanakodtam, és nem vártam,
Álmot-titkot nevelgettem, s
Adott szót sosem feledtem.
Igazimból nem engedtem,
Azért százszor megszenvedtem,
Hozd fel Isten, azt a napot,
Töröljön el bút, bánatot.
Sokat jártam, és törõdtem,
A kelõ Nap fényét követtem,
Tiszta égnek tiszta szívvel,
Bút feledtem, s jót kerestem.
Azt a napot hozd el, Isten,
Piros hajnal nyíljon az éjben,
Bánat, gond többé ne fájjon,

Szívem úgy várja a csillagokat,
Bocsásson rám Véled álmokat.
Boritaltól, ha bódul a nép,
Nem sejti senki, ha küszöbe lépsz.
Vezet az út csillag alatt,
Éjjeli szellQ hozza szavad.
Rabság, börtön hiába vár,
Nem feledé, aki utunkba áll.
Hegynek orma, erdQ torka eltakarja léptünk,
Holdvilágnál, csillagágynál egyszer hazaérünk.
Otthonunk a szél, a puszta, ünnepünk a hajnal,
Napba nézünk, és remélünk, nem gondolunk bajjal.
Puha leplével az éj betakar,
Léptünk neszét elrejti avar.
Új nap jQ, ha pírja elér,
Szabadok énekét zengi a szél.
Vérben az ég, lángol a világ,
Hegynek, völgynek mindég tovább.
Bujdosónak kín a lét,
Véget nem ér, ha útra lép.
Hegynek orma, erdQ torka eltakarja léptünk,
Holdvilágnál, csillagágynál egyszer hazaérünk.
Otthonunk a szél, a puszta, ünnepünk a hajnal,

Nosza hajdú, fürge varjú,
Járjunk egy szép táncot!
Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Nosza hajdú,
Járjunk egy táncot!
Nem vagy fattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon,
Egy katonatáncot.
Lábad járjon
Egy katonatáncot.
Nosza Rándulj! hol vagy Vidulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét, az tömlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.
Nosza Rándulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek,
Adta az bal sarját.
Mert emennek,
Adta az bal sarját.
[Refrain:]
Hej a hajdúk is úgy élnek,
Ha nem rabolnak is, cserélnek,
Elhajtják az urak marháját,
Megölelgetik a szép leányát
Hej a hajdúk a legények,
Csatában-harcban is serények,
Pogány bánja, fakó féli,
Ha a hajdú kardja eléri!
[Solo (Matyi)]
Nosza hajdú, fürge varjú,
Járjunk egy szép táncot!
Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Nosza Rándulj! hol vagy Vidulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét, az tömlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.
Nosza Rándulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek,
Adta az bal sarját.
Mert emennek,
Adta az bal sarját.
Hej a hajdúk is úgy élnek,
Ha nem rabolnak is, cserélnek,
Elhajtják az urak marháját,
Megölelgetik a szép leányát
Hej a hajdúk a legények,
Csatában-harcban is serények,
Pogány bánja, fakó féli,

Fordulj kedves lovam napszünet felé,
Úgyse jövünk többet soha visszafelé.
Messze földre megyek elbujdosok innet,
Szép szülõhazámat nem látom meg többet.
Fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát,
Hosszú útnak porát fakó lovam nyomát.
Jó ló volt a fakó jó a viselete,
Áldja meg az isten aki felnevelte.
Porladozik csontja fekete fõd nyomja,
Az én bús szívem is csak a bú rongálja.
Árva vagyok árva mint régen a tarló,
Kinek ékességét elvette a sarló.
Idegen országban idegen emberek,
Járok az utcán senkit nem ismerek.
Szólanék hozzájuk de õk nem értenek,
Ezen az én szívem de nagyon kesereg.
Álmot hív a hajnal, ígér csengõ, halk dal,
Útról útra szél kísér.
Új nap új ígéret, bujdosásba tévedt,

Látom a szép eget fölöttünk fényleni,
(Köszönöm, Anyám, hogy felneveltél, )
Békesség csillagát rajtunk lengedezni.
(Értem annyi könnyet kiejtettél)
Talán vérmezõben háromszínû zászló,
(Én azt most már vissza nem szolgálom, )
A Seregek Ura legyen oltalmazóm!
(Áldjon meg az Isten, azt kívánom.)
Nem szánom véremet ontani hazámért,
(Köszönöm, Anyám, hogy nem neveltél, )
Mégis fáj a lelkem az én otthonomért.
(Értem semmi könnyet nem ejtettél.)
A bús harangok is néma hangon szólnak,
(Én ezt most már vissza nem szolgálom, )
Mikor indulni kell a szegény katonának.
(Verjen meg az Isten, azt kívánom.)
Elindultam szép hazámból,
Vitézlõ magyar világból,
Visszanéztem félutamból,
Szemembõl a könny kicsordul.
Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.
Iszonyú vész gyûl mostan a hazánkra,
Pogány hadak véres támadása.
Váraknak eleste, falvaknak futása,
Vérbe borult nemzetünknek hazája.
Sír a szél, sírjon vele két szemem is,
Vár-e még a kedvesem, hogyha szeret is?
Áll-e még a ház, ahol megszülettem?
Szép hazánkat soha el nem feledem.
Áll-e még a ház, ahol megszülettem?
Szép hazánkat soha el nem feledem.
Mert még a fecske is, ahol nevelkedik,
(Köszönöm, Anyám, hogy felneveltél, )
Búsan énekel, ha indulni kelletik.
(Értem annyi könnyet kiejtettél)
Felkötöm a kardot apámért, s anyámért,
(Én azt most már vissza nem szolgálom, )
Megforgatom én a szép magyar hazámért!
(Áldjon meg az Isten, azt kívánom.)
Elindultam szép hazámból,
Vitézlõ magyar világból,
Visszanéztem félutamból,
Szemembõl a könny kicsordul.
Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,

Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
LegelQin fq kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
KunyhóI mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
SürgQ csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
ElQ egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megQl fehér galamb,
Psz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyql az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szqz! anya
Ne szoptass csecsemQt!..."
S int a király. S elérte még
A máglyára menQt.
De vakmerQn s hivatlanúl
ElQáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegql,
Minden velsz énekest!
SzolgáI szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Ha, ha! elQ síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
Túl zenén, túl sípon-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan

Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepülne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinQ majd csonka szárnya
S felrepül a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva

Búcsúzom, jó fiaim, szép lányaim,
Népünk mint levél õsz fa ágain,
Megtipratott, szétszóratott,
Immár holdas éjbe indulok.
Hadúr, hallván hû vitézi könnyes énekét,
Csodát tett, így vigasztalván búsult gyermekét,
Királyfit, és kis seregét égbe emelte
Lábuk elõtt fényes csillag útjuk vezette
Vitézim, kik ma hátra maradtok,
Õrizzétek a lángot, úgy várjatok
Esküvel fogadom meg elõttetek,
Visszajövök, ha baj éri népemet.
Föld rengése, sûrû erdõknek zúgása,
Folyamba sietõ patak vészes futása,
Hírül adja mindig majd, ha veszély közeleg,
S kardunk, amíg bírjuk, megvédjük népünket
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Háromszor fordult vissza a hõs sereg,
Háromszor vágtázott, mint förgeteg,
Taposva, vágva ellenség hadát,
Ellent nem állhattak nekik a fegyverek.
Sok idõ múltán hír jövén égi csarnokba,
Vészhírt hozott székelyeknek Járó Csillaga.
Ismét eljõ égi sereg, csillagösvényen,
S lábuk nyoma ott fénylik még m is az égen.
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,

A letter from Sherry
Oh boy, what a girl
But to the boy who really loves her
Its the end of the world.
A letter from Sherry
Brings teardrops to my eyes
A letter from Sherry
Oh why, Sherry, why?
My best friend named Eddie
Came by just yesterday
With a letter from Sherry
Heres what she had to say
Dear Eddie Dear Eddie, I love you I love you
With all my heart with all my heart
Vacation last summer
Was grand
And though you
You never write
I pray I pray
Each day and night
For Im yours
And yours alone
And dear Sherry, shes comin home
A letter from Sherry
Oh boy, what a girl