Interjú Csillag Gáborral a Zöld Fiatalok szóvivőjével a csütörtöki Szolidaritás Éjszakája elnevezésű, hajléktalanokat támogató figyelemfelkeltő akcióról.
Indymedia: A sajtó anyagotokban azt írjátok a Nyugati aluljáróból, eltüntek a hajléktalanok. Hová lettek?
Csillag: Jó kérdés. A Nyugati aluljáróban nemrég az egyik ismert gyorsbüfé-hálózat boltot nyitott, s egyértelműen rontotta volna a forgalmukat a látvány. Amúgy információink szerint van egy „megállapodás” a hatóságok és a rendőrség között, hogy „látványvédelmi” okok miatt ebben az évben el kell tüntetni a hajléktalanokat. Hogy hova mennek? Ahova tudnak, mind mindig. A legtöbb hajléktalan állandó mozgásban van, hisz tudja, ha talál is valahol helyet, az csak ideiglenes. Vannak, akik csak néhány méterrel arrébb mennek, mások meg a külvárosokba próbálnak valami alkalmi hajlékot keresni, ahol „turisztikailag” kevésbé zavaró a látvány, ezért talán kisebb a rendőri szigor.
Indymedia: Őszintén megvallva valóban elborzasztó a látvány, amikor múlt télen épp egy nagy Nyugat-Európai városból jöttem haza, a Nyugatinál kiszálltam a metróból és döbbenetes volt, ami elém tárult.
Csillag: Ezzel nem vitatkozik senki. Valóban letaglózó és elborzasztó a látvány. Mi csak két dolgot mondunk. Az egyik – ami a demonstráció úgy mond szimbolikus üzenete – hogy csak azért, mert nem látjuk őket, a probléma nem tűnik el. Lehet, hogy a szomszédos karácsonyi bódékhoz igyekvőket immáron nem zavarja a hajléktalanok látványa, de attól, hogy eltüntetik őket szemünk elől, a problémát még nem számolják fel. A másik dolog, ami ugyanilyen fontos, hogy a megrázó látványt keltő aluljárós hajléktalanok, ennek a társadalmi krízisnek pusztán a legszembetűnőbb jelzői. A legtöbb hajléktalant nem látjuk. Nem látjuk azokat a tömegeket, akik szállóról-szállóra vándorolnak; akik városszéli kunyhókban keresnek menedéket. Nem látjuk azok ezreit, akik alkalmi szívességekre támaszkodva - gyakran megalázó körülmények között – kell, hogy egy-egy éjszakára bekéredzkedjenek rokonokhoz vagy ismerősökhöz. És főként nem láthatjuk azon családok százait, emberek ezreit, akiket az utcára kerülés veszélye állandóan fenyeget, akiknek ott lebeg a fejük fellett az otthon-elvesztésének rémisztő lehetősége.
Indymedia: A kormány állítólag most már felismerte a helyzet tarthatatlanságát és intézkedésekre készül.
Csillag: Valóban mintha történt volna némi szemléletváltás, és ez jó hír, de ez közel sem elegendő. A mai újságban olvastam, hogy végre találtak egy falut, ahol befogadnak 20 hajléktalan családot. Nos, egy, a hajléktalanok létszámát több mint 30 ezerre becslik. Kettő, a legtöbbjük épp hogy vidékről költözik a fővárosba, és éppen azért mert ott még kilátástalanabb a sorsuk. Se munkalehetőség, se hajléktalan ellátás. Nem mondom, hogy a befogadó-falvak nem jelenthetik a megoldás egy kis szeletét, hiszen minden lehetőséget ki kell használni, de ez – hogy egy klasszikus zöld kifejezést használjak – csak csővégi megoldás.
Indymedia: Ezt hogy érted?
Csillag: A mostani megoldási kísérletek leginkább, a „végtermékkel” foglalkoznak, s nem a keletkezés okaival. Ugyanez áll arra, hogy ha azt olvassuk ennyi meg ennyi új helyet adtak át x-y menedék házban. A hajléktalanság problémáját sohasem lehet pusztán úgy megoldani, hogy majd iderakjuk, odarakjuk őket. Meg kell akadályozni, hogy az emberek az utcára kerüljenek.
Indymeda: Hogyan?
Csillag: Valószínűleg minimum 3 szinten kell gondolkodni. Mindenekelőtt egy szemléletváltásnak kell bekövetkezni. Ki kell mondani, hogy a hajlékhoz, lakhatáshoz való jog alapvető, elidegeníthetetlen emberi jog. Nagyon tanulságos, hogy a lakhatáshoz való jog pl. nem levezethető a magyar alkotmányból. Ez azt jelenti, hogy humánus szólamok ide, együtt érző megnyilvánulások oda, igenis mindenkit ki lehet tenni az utcára, és ez nap mint nap meg is történik. A következő – ehhez kapcsolódó – szinten fel kell ismerni, hogy bár a hajléktalanság felszámolásához pénz kell, ez alapvetően nem pénzkérdés. Nem csak abban az értelemben, hogy morálisan elfogadhatatlan hogy pénzügyi elvonások miatt az emberek megfagyjanak az utcán, hanem akár még az úgynevezett (gyűlölöm ezt a kifejezést) gazdasági racionalitás szempontjai alapján….A mostani ellátó rendszerek is rengetek pénzt emésztenek fel, de mivel nem a probléma gyökereit kezelik, a krízishelyzet állandóan újratermelődik, és csak újabb és újabb pénzeket igényel. Itt is látható az a rövidtávú – mondjuk ki, buta - fiskális szemlélet, amely a romafelzárkóztatástól kezdve a környezetvédelemig mindent áthat. Inkább ma megspórolok néhány milliót, aztán majd csak lesz valahogyan... Persze ez mindig visszaüt, mert végiggondolt koncepció nélkül, a végelszámolásban sokkal több pénzt dobnak ki az ablakon, s közben a probléma megmarad. Olyan koncepció, és olyan hozzárendelt keret kell, a mely még az utcára kerülés előtt képes kezelni a problémát. Végül a 3. szint, a civil társadalom mozgósítási, a szolidaritási, segítési lehetőségek kiterjesztése. Ezt csinálja – igen sikeresen - Az Utca Embere, akik állandóan keresik a módját annak, hogy az állam, az önkormányzat és a szakmai szervezetek mellett, az „átlag ember” hogyan tud – a maga eszközeivel segíteni. Merthogy tud!
Indymedia: Mit vártok ettől a demonstrációtól?
Az akciót kezdeményező három szervezet (Az Utca Embere, a Fegyver Helyett Kenyér, és a Zöld Fiatalok) nem szakmai szervezetek, nem a mi feladatunk kidolgozni a szakmai koncepciókat. Így magam részéről, ugyanazt várom ettől az akciótól, amit minden demonstrációtól. Azt hogy ráirányítsa a média, a közvélemény, és a döntéshozók figyelmét erre a kezeletlen problémára. A demonstráló dolga mindig az, hogy reflektorfénybe helyezze azt, amire nem elegen vagy nem kellően figyelnek. Hogy hangot adjon azoknak, akik maguk nem tudják eléggé hallatni a hangjukat. Ez most kifejezetten plasztikusan jelenik meg, hiszen ennek az akciónak az a lényege, hogy mi magunk néhány órára kifekszünk oda az aluljáróba, ahonnan eltűntek, eltüntették a hajléktalanokat, hogy az emberek észrevegyék csak a látványt számolták fel és nem a problémát.
Indymédia: Igaz, hogy a rendőrség fémkordonokkal biztosítja a területet? Ennyire veszélyes, hogy meggyújtotok néhány a mécsest a megfagyott hajléktalanok emlékére?
Csillag: Nos - ahogy mondani szokás - a hír igaz, állítólag így akarnak „védeni” minket, persze nem igazán tudom kitől, mitől. Tanulságosan abszurd ez a helyzet, hogy miután eltüntették a hajléktalanokat, a szolidaritásból demonstrálókat „karanténba” helyezik. Mi épp azt próbáljuk elmondani, hogy nem az a hajléktalanság megoldása, hogy kitelepítjük, kirekesztjük, elkülönítjük őket, így talán még látványosabbá válik, hogy a most még nem ez a mentalitás uralkodik.
ez érdekes, nem ez szokta legjobban érdekelni az embereket :) nekünk mindegy volt, mikor, egy ideje már terveztük, hogy csinálunk egy ilyen akciót, sőt, igazából többet. más országokban, amennyire tudjuk, az év ezen szakában szoktak szolidaritási megmozdulások lenni. és még egy szempont volt: a nov. 19-i esemény főszervezője megkért minket, ne ugyanazon a napon csináljuk, mert ő úgy gondolta, ez ártana az ő eseményüknek, amit mi semmiképpen nem akartunk, nyilvánvalóan. hát, eddig az érdekes történet. üdv, niki
Én ezt nem értem, hogy miért van két szolidaritási esemény, ráadsául egymás utáni napokon, mintha valami harag lenne a kettő között, miért nem lehetett együtt csinálni a kettőt - főleg, mivel a program bizonyos elemei is ugyanazok.
Amúgí más országokban okt 14 a dátum, a szegénység elleni küzdelem világnapja.
Es akkor mi is lesz? Ott fogtok alni az aluljaroban az ertelmisegi hontalanokkal, vagy befekudtok a budos csovesek koze es elszivtok egy-egy zacsi nitrohigitot? Valamit irhatnatok hogy hogy fog mindez kinezni.
elolvastam a három cikket, origo, nol és hvg. (www.azutcaember.net -en fent van mindhárom link)
hát mit ne mondjak, az origos eléggé sarkít, nem vmi pozitív, egyáltalán nem mondhatnám hogy korrekt... a nol-os klassz, vicces betét a hajléktalan akinek honlapja van, a hvg-s pedig profi, főleg hogy megkérdeztek egy alapítványos embert, gyakorlati szakértőt arról, amit aktuális törvényhozó gépezetünk a hajléktalanproblémára kidobott válaszul.
FNB kitiltva a karanténba zárt szolidarizálók közül?
szerintem többet ért volna a konfrontáció a rendőrséggel
nagyobb hatása lett volna
a média és a közvélemény mellétek állt volna
a konfrontáció nem csak azt jelenti, hogy ütöm a rendőrt vasrúddal
oda kellett volna engedni a hajleszeket
és akkor a Fegyver Helyett Kenyér se a tér másik végén oszthatott volna kaját a szemerkélő esőben, eldugva a karácsonyi bódék mögött, hogy az öreg hajlesz alig bírjon fölmászni a lépcsőkön
FNB kitiltva a karanténba zárt szolidarizálók közül?
"oda kellett volna engedni a hajleszeket": ott voltak. Vagy mire gondolsz?
Ami meg a rendőrséget illeti, én még ilyen minősíthetelen hozzáállást nem láttam tőlük. Én nem tartozom közvetlenül a szervezők közé, de azt hiszem hogy ez nem lesz ennyiben hagyva.
Egyébként nem igaz, hogy minősíthetetlen volt a hozzáállásuk, de ha most elkezdeném leírni a minősítő szavakat, az eléggé csúnyán festene.... :-(
a hajlektalanok nem "odaengedve", hanem beinvitalva voltak a kordonon belulre. altalam legalabbis bizonyosan. a reggelig marado tarsasagban kb. fele-fele aranyban voltak hajlektalanok es tiltakozok. a hangulat nagyon jo volt, es en ugy vettem eszre, voltak nagyon szep es ritka pillanatai az egyuttletnek. meg akik egyuttereznek a hajlektalanokkal sem feltetlenul szoktak igy, ennyi idot egyutt eltolteni, hacsak nem ez a szakmajuk. ugyhogy - mar csak ilyen szempontbol is - kulonleges es ertelmes volt ez az alkalom.
semmilyen tettlegesség, vagy ilyesmi.
csak egy állandó feszkó, "feloszlatunk ha odabent isznak", egy-két beszólás, ilyenek. azt hiszem hogy nem végig volt így, éjszaka már javultak a viszonyok (én nem voltam ott végig, de így tudom)...
Kedes VV. Ez amatör megnyilvánulás - nem jellemző Rád. Ott voltál az osztáson, majd "benéztél" este. Nem voltál része a szervezési folyamatnak, a rendezési folyamatnak, sőt igazából igen kevesett voltál ott.! Pont, felkiáltójel. Mert ha végig figyelted volna a dolgot, tudnád, hogy a hajleszok be lettek engedve a kordon mögé, sőt emberek direkt és kizárólag az ő védelmük érdekében aludtak ott. Persze a komment rovat többek között a beszólásokra is van, de jobb végigkövetni egy eseményt, és aztán beszélni róla, s nem csak összerakni néhány pillanatfelvételt.
Az FnB bedig nem volt "kitiltva" sehonnan. Ez hatásvadász állítás, ami pontatlan.
A rendőrök való konfrontáció pedig hülyeség. Ők cseszetteg minket, (nem Téged, és a többi remeg kibicelőt) próbálkoztak ezzel-azzal - ezt már megszokhattuk, a szervezők pedig intelligensen, viszont kitartóan ragaszkodtak az eredeti megállapodáshoz.
Lehet hogy az FNB nem volt kitiltva, de miért venne részt bejelentett elkerített demonstráción amikor annál sokkal radikálisabnak érzem minthogy előre bejelentve tüntető, semmit tevő, képmutató fasz egyetemista arcokkal akikből nagyon sok veri anyálát arra amit más csinál.Kibaszott pártoknak miért építse az image-et egy szerintem nevezhető így ,,anarchista" szerveződés.Lehet hogy nem így van ,de én vettem le.
érdemes odafigyelni
19 Nov 14:52
újra írtam ,mert az egyik mondat végét lehagytam siettemben.
Lehet hogy az FNB nem volt kitiltva, de miért venne részt bejelentett elkerített demonstráción amikor annál sokkal radikálisabnak érzem minthogy előre bejelentve tüntető, semmit tevő, képmutató fasz egyetemista arcokkal, akikből nagyon sok veri anyálát arra amit más csinál csináljon bármi ilyesmit is.Kibaszott pártoknak miért építse az image-et egy szerintem nevezhető így ,,anarchista" szerveződés.Lehet hogy nem így van ,de én vettem le.
Azt FnB azt gondolom, azt csinál amit akar! Pontosan 8 olyan szervezési találkozó volt, ahol minderről az FnB elmondhatta a véleményét.
Ennek a rendezvénynek következtében (amúgy) több ember értesült az FnBről, mint valaha. Több 100 ezer ember. Nem tudom ki vagy, de nekem már nagyon kezd elegem lenni azokból az álradikális, álanarchista megmondomatutit emberkékből, akit mindent mindenkinél jobban tudnad. Akik megszervezték ezt a tegnap esti buli (ami mellesleg egy áttörés volt) szétdolgozták magukat, olyan szinten hogy már aludni, mozdulni sem tudtak. K......vára elegem van a nagyszájú, okoskodó kibicekből!!
valószínűleg akkor az az anarchista aki bejelentve a rendőröknek csinál demonstrációt.
ebből köv.
tegyük fel ha azt mondják hogy nem lehet ,akkor nem teszed meg mert nem legális
Ebben mi az anarchista?
Az FNB az ,tudtommal egyszer sem volt még bejelentve, sőt hogynézne márki hogy államkatonák állnának a háború ellen tüntetők mellet.
Nem szretenék ezen vitázni veled Csillag ,mert értelmetlen.
Nem hiszem hogy engedélyt kell kérni attól, bekell jelenteni annak aki miatt a figyelemfelhívásra váró probléma adódik.
Részemről a téma lezárva.
További jó munkát...
Akkor majd én vitázom veled. Ha olyan "anarchista" a FNB (bár ezt a jelző nem tudom, miért kell egy különböző indíttatású emberekből verbúválódó csoportra ráhúzni), akkor lehettek volna alternatívái, pl. nem elmenni a hivatalos demóra és kaját osztani ott és akkor, amikor ők akarják.
A plakáton már régebb kint szerepelt az FNB logó ,mint hogy az meglettvolna beszélve( ez csak tipp).Hogy nézett volna ki, hogy kiírnak valahova és mégsem vagy ott.Nem abban látom a problémát ,hogy együtt kell valamit csinálni, mert az jól is elsülhet.Az FNB és a kordon viszont nem fér el egymással.
Az anarhistaával nem az embereket ,hanem magát szerveződést értem, mert szerintem végül is az,vagy valami olyasmi.
Nem kell a félreduma! Ha ez volt a para, amiről írtok, akkor oszthatott volna illegál és ahol akart eredetileg is (nem ellentmondva a plakátoknak): a demó mellett közvetlen. Legfeljebb kibaszták volna őket a zsaruk, de ezen nem változtat az, hogy volt-e egyáltalán ott demó vagy sem. Na, nagyszájúak?
érdemes odafigyelni
22 Nov 20:46
ha jól értem:
persze igazad van, csak amire odaértem a többi fnb-s már szétpakolt és osztott, ilyenkor meg már nem lehet ugrálni, ott áll a sor és kaját akar! : )
Ebben egyetértek Csillaggal, elég hatékony volt ez így is, égő barrikád nélkül, elég parasztul szóltál be - meglehet talán. Persze az utólagos reakciókat továbbra se várja senki az FNB-től a szervezési találkozókon. : )
az egyetemista szót nem minden emberre értetem és nem is úgy.A fasz, okoskodó, beképzelt huszonévesekre gondoltam.
Ha bármaely normális egyetemistaát sértettem Sory!
figyelj xy, ha fnb-s vagy valószínűleg bírjuk egymást, én téged biztos, mert ismerek minden fnb-st, de sajnos a legtöbb hozzászólásod idealista faszság, ellenben csillagék csináltak csütörtökön valamit
pl az ilyenekre gondolok, hogy:
A fasz, okoskodó, beképzelt huszonévesekre gondoltam.
Hagyjál a V.V.-vel kiírtam a nevem , nem VV bűnelkövető vagyok.
Mitől lenne "amatőr a megnyilvánulásom"?
Mindegy.
"Nem jellemző rám?" Hihi! Viktor dolgozata rosszul sikerült kedves szülők?
Tök jó volt az akciótok, engem ez az egy FNB momentum zavart, nem hangulatkeltésnek szántam. "Pont". : )
Igen ott voltam az osztáson, és előtte órákig főztem a szójapörköltet a Zöld Fiatalok irodában a hajleszeknek.
Amikor odaértünk a kajával kértük, hogy hadd osszunk a kirakott kartonlapoknál az aluljáróban, mert lehet, hogy mindjátrt esik, mert akkor nem kell lépcsőzni, mert könnyebben megtalálnak a hajleszek, mert több ember látja (hátha kedvet kap), mert kicsit forradalmibb az aluljárós akció is ha hajleszek lesznek ott. Ekkor a hivatalos verzió az volt, hgoy a rendőröknek meg van ígérve, hgoy nem jelennek meg hajleszek, és ezért kell tök máshol osztani. Ha voltak végül hajleszek ez király, örülök neki, és mégegyszer gratula az akcióhoz.
"Benéztem"? Hát ja, kb háromszor-négyszer ott voltam, tényleg nem sokáig, tudod jól, hgoy Védegyleti Estéken vezettem egy vitát az osztás után, ami elég hosszú volt és fárasztó, de utána is "benéztem", vagy ahogy írtad: "kibiceltem".
Tényleg nem vettem részt a szervezésben, remélem nem bűn és remélem ugyanúgy nem kizáró ok a véleménynyílvánításhoz, mint az, hogy nem lehettem ott. Én csak leírtam amit láttam. Nekem úgy tűnt, hogy az FNB ki volt tiltva, "pontatlan" ok, csak írd meg mi volt. Az talán tény, hogy nem oszthattunk ott.
Az "intelligens" és "kitartó" szervezőknek (úgy tudom te voltál az egyik)gratula a rendőrök leszereléséhez, meg mindenkinek aki ott volt, mielőtt félreértenél/magyaráznál.
Mi az hogy "pont, felkiáltójel"?
érdemes odafigyelni
19 Nov 23:48
előző este többször említettem egy Radio Cafe műsorban ezt a hajleszos demót részletesen, hogy minél többen menjenek, gondolom ez enyhítő körülmény a kibiceléshez
"rendőröknek meg van ígérve, hgoy nem jelennek meg hajleszek"
Nem egeszen ertem, hogy tehetnek kulonbseget a rendorok 'hivatalosan' allampolgar es allampolgar kozott, hajlesz es egyetemista kozott, zofis es foodnotbombs-os kozott...
Egyebkent inkabb veled ertek egyet. Sztem az a cel, hogy felhivjuk az allam es a rendorseg elnyomo jellegere a figyelmet, fontosabb, mint az, hogy 1-szer jollakassunk par hajleszt. Ui. elobbitol sok ember duhos lesz az allamra es ebbol akar valtozasok is kovetkezhetnek, utobbibol nemigen.
Ez az egész FNB-s dolog nagyon hülyén sült el, de az oka nem az volt, hogy mi nem akartunk velük egy helyen lenni - ez faszság, akkor minek hívtuk volna őket, hogy csatlakozzanak a demonstrációhoz? - hanem az, hogy akikkel egyeztettünk a tünti tervével kapcsolatban (Menhely, Vecsei, Új Fedél nélkül alapítvány, tehát szoc szakmában dolgozók) azt mondták, hogy nem tartják jó ötletnek, ha a demó és a kajaosztás egy helyen van, mert az emberek alapvetően undorodnak a hajleszektől, és nem fognak szolidaritást vállalni velük, és odafeküdni a földre, ha egy csomó hajlesz veszi őket körül. Mi meg elhittük ezt a szöveget, és azt mondtuk, hogy jó, akkor legyen így, legyen külön helyeken a fekvés és az osztás.
Utólag kiderült, hogy nagyon is békésen, és mindenféle konfliktus nélkül együtt tudott feküdni a hajléktalan a nem hajléktalannal (kb fele-fele arányban, ahogy Niki is írta). Ugyanis arra nem sgondoltunk, hogy aki hajlandó szolidaritást vállalni, az nyilván számolt azzal, hogy neadjisten egy hajléktalan EMBER is mellé fog telepedni, és ez egy cseppet sem fogja zavarni.
Csillag is írta, hogy az FNB nem jelent meg egy szervezési találkozón sem, akkor meg honnan a fenéből kellett volna tudnunk, hogy nekik nem tetszik ez a két helyszínes megoldás? Két nappal a tünti előtt már nem lehetett változtatni semmit, mert addigra már így volt bejelentve. Én személy szerint nagyon szarul éreztem magam emiatt az egész nézeteltérés miatt, mert olyan kicsengése lett, mintha valamiféle ellentét lenne a két (na jó, három:)) szervezet között, legál-illegál vagy anarchista-humanista ellentét, miközben ezek az ellentétek - szerintem - nem léteznek, hiszen mindegyik szerv ugyanazért a dologért, a hajléktalanság megszüntetéséért harcol. Az FNB-sek közül egyébként többen ottmaradtak az osztás után virraszatni.
Tiszta gaz hogy a hajleszek nem naon voltak ott.Mert ienkor eszembe jut az hogy nehany ember tarhalassal szazreket keres havonta... Mi pedig tuntetunk az o sorsuk "javulsaert" is tuntetunk.
Valahogy az jut eszembe hogy oket nem is igazan erdekli az egesz.Megjegyzenem:en nem voltam ott a tuntetesen.Csak az indin olvastam rola.
De ott voltak a hajleszek is, sőt ott is aludtak. Aztán kaptak reggelit is, és egy részük még az összepakolásnál is segített. Nem tudom, ki találta ki azt a baromságot, hogy a hajléktalanokat nem engetdtük oda. Pont miattuk virrasztottunk ott reggel 6-ig (fél6ig), mert ha nem tesszük, nem lett volna hol aludniuk. Kaptak pokrócokat is, hogy ne fázzanak.
Végre valaki tesz valamit és felhívja a figyelmet erre a fajsúlyos társadalmi problémára!
A sok büdös hajléktalan annyira elcsúfitja az utcaképet és annyira lelombozó látvány. Nem bezsuppolni kell ezeket, hanem a politikusoknak kell áldozni rájuk! Lakás kell nekik és munka. Így legalább adófizetők lennének és gyarapítanák a GDP-t. Nekünk pestieknek pedig nem kellene szégyenkeznünk! Jöhetnek a nyugati túristák és jöhetnek a fejlesztési tervek, beruházások is.
Könyörgöm! Nem az anarchista vagy nem anarchista, hogy be van jelentve vagy nincs be jelentve. Hogy egy szervező szóba áll-e a rendőrrel vagy nem. Pont ez az a felszínes és már bocsi kisded szint, amin nem szabad lerakadni. A hatalmat nem a felszínen lehet aláaknázni, hanem a mélyben. Az embereket aktivizálni, hogy érezzék élnek, és tudnak tenni - ez "veszélyes" - ezt csinálták a tegnap este szervezői. Rendőrökkel kötözködni, játszani a fasza vagyok mert beszóllok - ez a homokozóba való.
Nem a jószándékot kérdőjeleztem meg, csak azt mondom: egy dolog egy folyamatot belülről látni, az összes apró fordulattal együtt, s más kivülről.
Ennyi.
Te csak firkálsz, tkp. csak önmagaddal foglalkozol, közben meg azt hiszed, másokra figyelsz. Nincs benned semmi mozgalom. Egy nagy firkálás a műved csak. Persze ez ellen őszinte hévvel tiltakozol, és magad azt hiszed , hogy az nem így van, Te másokért... meg a mozgalomért... és őszintén. Közben meg a fenét. Firkálsz, mert szeretsz "publikálni", magadat mutogatni. És "véleményt nyilvánítani". Ennyi az egész tevékenységed.
ezt most a biharinak szólt? mert ha igen, erősen mellélőttél: BiL kolléga hivatása szerint újságíró és a népszabi online munkatársa innentől kezdve igen kevéssé róható fel bűneként, hogy írkál, sőt, inkább annak kellene örülni, hogy miket meg hogyan... te vhol nagyon durván el vagy tévedve öreg, egyébként meg másokkal ellentétben a neved sem vállalod, hát tégy úgy, de ez elég nevetségesség tesz tudod.
Nem a biharidnak szolt, hanema vidadnak, de biharid sem hajlektelen valoszinu, mert a nepszabonal eleg jok a fizetesek. Az akcionak mi lett a következménye? Most már nem kartonoznak a Nyugatinal?
a demonstrációt lehet hogy azért hívják demonstrációnak, és nem szolúciónak, mert rámutat egy problémára...a legritkább esetben célja egy demonstrációnak, tüntetésnek az instant megoldás.
amúgy máér nem kartonoznak a nyugatinál, de az másért van.
Ha "csak" ennyi a tevékenysége a Vidának, hogy a cikkek 1/3 részét megírja az Indyre, és szerkeszti az Akciót Én benne vagyok.
De mellette még főz a hajleszoknak, bulikat szervez, kiállítást szerkeszt, a Védegyletben is dolgozik, és mindezért kurvára nem fizetik meg.
Ha ezekben a tevékenységekben (amik szerintem nem haszontalanok) kiteljesedik az élete annak nagyon örülök. Remélem minnél többen fogják így magamutogatni magukat, talán akkor történik is valami, és nem csak a saját életükben.
akkor te a jóakaróm vagy, mert most te is velem foglalkozol! tetszik a leveled, a tesóm is ezekkel jön mindig, bár ő azért szeret (te viszont gondolom a levéle alapján nem)
, közben meg azt hiszed, másokra figyelsz."
szerintem te istván néven írogattál a fórumokon igaz? Amúgy igazad van. "A nárcisztikus én mélyén a semmi ül." /Heller Ágnes/ Szóval igazad van, még szerencse, hogy "egy nagy igazságnak nem egy hazugság, hanem egy másik igazság az ellentétje". /Heisenberg/
"Nincs benned semmi mozgalom. Egy nagy firkálás a műved csak. Persze ez ellen őszinte hévvel tiltakozol, és magad azt hiszed , hogy az nem így van, Te másokért... meg a mozgalomért... és őszintén. Közben meg a fenét."
Tiltakozom! Én másokért... meg a mozgalomért... de őszintén! : )))
"Firkálsz, mert szeretsz "publikálni", magadat mutogatni. És "véleményt nyilvánítani". Ennyi az egész tevékenységed."
FIIIRKÁÁÁLJAAATOOOK!!!!
23 Nov 13:09
Nem az a baj, hogy firkálsz, hanem, hogy semmitmondó vagy. Ja és nem lehet téged lelőni.
Legyen egy arca,
legyen egy iskolája,
legyen egy múltja,
de ne legyen családja,
legyen egy kedve,
legyen egy szíve,
ami húzza előre,
legyen igazmondó fajta,
legyen három érve és rész-egészbe
lássa át a marketinget végre,
legyen erős és hőbörögjön rajta,
hogy a magyarokat most egy tenger se mossa.
Durva ne legyen, tisztelje a szabadságot,
szolgálja hűen a piacgazdaságot,
fizesse be a ráeső 25%-ot,
nyaraljon sokat, de ne lásson semmit,
csak kereskedelmi rádiókba bevitt zenéket szeressen,
TV-vel vacsizzon, internetre keljen és ne ordítson,
hogy hejj, mennyire sokba vagy nekem, Te ÉLET...